Hamvaiból éled a Notre-Dame
A 2019-ben leégett párizsi székesegyház restaurálói tiszteletben tartják a Notre-Dame középkori mivoltát, nemkülönben annak az építésznek az emlékét, aki a 19. században megmentette az épületet az enyészettől.
ÍRTA: ROBERT KUNZIG
FÉNYKÉPEZTE: TOMAS VAN HOUTRYVE
Az 1831-es tűzvész még megkímélte a Notre-Dame-ot. A felkelők felhágtak a tetejére, ledöntötték az egyik vaskeresztet betörték a színes üvegablakokat, fejszével estek a Krisztus-szobornak, és egy Szűz Mária-szobrot is tönkretettek – miközben egyre Párizs érsekét keresték. És mivel őt nem találták, jobb híján kifosztották és porig égették a katedrálistól délre álló Szajna-parti érseki palotát.
Az épület helyén ma 75 méteres toronydaru mered az égnek. Azon az éjjelen, 1831. február 14-én a folyó túlpartjáról egy 17 esztendős fiú végignézte, sőt le is rajzolta a csőcselék támadását. Ez a fiatalember, Eugène Emmanuel Viollet-le-Duc lesz majd, aki 13 évvel később belekezd a templom felújításába, és irányítja húsz évig a munkálatokat. Sebtében készült ceruzarajzán pálcikafigurák hemzsegnek a palotában, hajigálják az ablakon át a bútorokat és más értékes ingóságokat egyenest a Szajnába.
A háttérben pedig ott magasodik az akkor már hat évszázados székesegyház: a Notre-Dame. Philippe Villeneuve is éppen 17 esztendős volt, amikor 1980-ban a Grand Palais-ben megnézte a Viollet-le-Ducnek emléket állító tárlatot. Már akkoriban építésznek készült, a Notre-Dame
makettjén is dolgozott. Még nem volt tudomása róla, csak később derült ki, hogy műemlékek
helyreállítására is szakosodhat. Ma a históriai értékű épületek restaurálását irányító 35 francia
főépítész egyike – azt a hivatást űzi, amelynek máig Viollet-le-Duc a legnevesebb képviselője.
Villeneuve idestova közel kilenc éve vezeti a Notre-Dame restaurálásának munkálatait. Főleg
azóta lettek sürgetővé a teendői, hogy 2019 tavaszán tűz ütött ki a székesegyházban, és beszakadt a a tetőszerkezet. Az épület szerkezetét mostanra sikerült stabilizálni, elkezdődhet az újjáépítés. Villeneuve több szempontból is nagy elődjének, Viollet-le-Ducnek köszönheti a megbízatását, építészi pályája legnagyobb kihívását. „Ő találta fel a történelmi becsű épületek restaurálását –
magyarázta Villeneuve. – Addig csak az éppen divatos stílus szerint toldoztak-foldoztak.” Vagy
pedig földig bontották, ami elöregedett. A 19. századi Franciaországban állt fel először kormányhivatal, amely módszeresen foglalkozott a kérdéssel: Mit fontos megőrizni az örökkévalóságnak? Mennyiben tartozunk megóvni elődeink alkotásait, mit ad nekünk, ami régi, ódon, és mikor kezdi már ólomsúlyként nehezíteni világunk alakítását, formálását, újjáteremtését?
Efféle kérdésekkel saját mikrokozmoszunkban, mindennapi életünkben, munkánkban is számtalanszor szembekerülünk. Sokszor nem tudatosul bennünk, de ott motoszkál a fejünkben:
Megtartsuk? Dobjuk sutba? Dacoljunk valamely változással, vagy éppen nagyon is támogassuk,
segítsük elő ezt vagy azt a változást? Gyakran azt sem érzékeljük, hogy egy-egy felújított, restaurált épület mennyire kedves a szívünknek – egészen addig, amíg éppen végveszélybe nem kerül. Mint épület, a Notre-Dame a maga idejében forradalmi újdonságnak számított. A 12. század végén és a 13. században épült, amikor Frankhon valódi nemzetté, fővárosa, Párizs pedig Európa legnagyobb városává fejlődött. A Notre-Dame volt az új francia építészet első remekműve. Csúcs- és támívei révén magasba törő, keskeny falakat emelhettek az építők, és hatalmas ablakokat nyithattak, amelyeken valósággal özönlött befelé a fény. A féltékeny itáliaiak csak úgy becsmérelték a Notre-Dame-ot: „gót”, azaz „barbár”, de az új francia stílus lassanként egész Európában népszerű lett. A magasan elhelyezett ablakokon át beáradó fény hívők seregében keltette azt az érzetet, hogy maga Isten jött el közéjük…
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2022. februári lapszámában.