Mentsük meg az Alpok telét!
A klímaváltozás, a fölmelegedés óriási károkat okoz a térségnek, így minden lehető módon igyekeznek fékezni, akadályozni az olvadást.
ÍRTA: DENISE HRUBY
FÉNYKÉPEZTE: CIRIL JAZBEC
E gy-két Celsius-fok melegedés nem tűnik soknak, de ahhoz elég, hogy a csapadék ne hó, hanem eső formájában érkezzen. Ha csak kicsit is melegebb az idő, a vízcseppekből nem lesznek hópelyhek. Ezért olyan nagy a gond az Alpokban, fejtegeti Yves Lejeune, a Francia-Alpok nyugati részén, 1325 méterrel a tengerszint fölött működő Col de Porte meteorológiai állomás munkatársa.
Lejeune munkába menet minden reggel érinti a bájos kis Le Suppey-en-Charteuse falucskát. A település közepén templom, a környező hegyoldalakon sípályák. Ötéves korában Lejeune is itt tanult meg síelni. A falu viszonylag alacsonyan, alig 1000 méteren fekszik, ezért véli úgy Lejeune, hogy „a síbiznisznek itt óhatatlanul vége lesz. Egy-két jó év jöhet még, de több nem.” Az alacsonyabban húzódó alpesi vidékeket már az 1980-as és az 1990-es években is sújtotta hóhiány. Az első védvonalat a hóágyúk jelentették. Eurómilliók mentek el a havat fölszippantó és magasba övellő gépekre, abban a reményben, hogy üzembe állításukkal még gyengén havas teleken is üzemeltetni lehet majd a pályákat. Lejeune azonban számításaiban másra jutott: arra, hogy előbb-utóbb hóágyukkal sem lehet majd menteni a helyzetet. Grafikonon mutatja, hogyan alakult a hó vastagsága a Col de Porte állomáson 1990 óta, illetve az azt megelőző harminc évben. A görbe meredeken zuhan, a vizsgált időszakban átlagosan 37,7 centimétert csökkent. „Ez sok, rettentő sok” – hangsúlyozza a kutató. És a melegedés már az Alpok felsőbb régióit is elérte. „Ha valaki régen azt jósolja nekem, hogy hóágyúkra lesz majd szükségünk, bizony görbén néztem volna rá – mondja Peter Leo, a kitzsteinhorni hóellátó szolgálat vezetője. – Most viszont már meg se tudnánk lenni hóágyú nélkül.”
Ha nem volnának a hóágyúk, az Alpokban épült 1100 sífelvonó üzemeltetői is bezárhatnák a boltot. A pályák jó részét műhó borítja; csupán a Kitzsteinhorn lejtőinél 104 hóágyú álldogál készenlétben. Akkorák és nagyjából annyiba is kerülnek, mint egy középkategóriás autó. Leo beindítja az egyiket; olyan hangosan bőg, hogy alig hallom a magyarázatot. A gép külső kávájára szerelt fúvókák sűrített levegővel porlasztják és fagyasztják a vízcseppeket, a képződő jégkristályokat egy hatalmas ventilátor lövelli jó magasra-messzire. (Bitang erős, kiabálja Leo, egy embert is be tud szippantani.) A képződő és aláhulló jégkristálymagokat körbeveszik a hóágyú belső kávájáról származó vízcseppek, így jönnek létre végül is a hópelyhek.
A kitzsteinhorni vagy bármelyik másik gleccseren körbenézve nehéz elképzelni, miképpen állhattak össze a hópelyhek ekkora jégfolyammá. Századokba telt, amíg a halmozódó hó a növekvő nyomás hatására jéggé fagyott, és saját, roppant tömegének engedve elindult a völgy irányában. A gleccseren telente felgyülemlik a hó, azután nyáron a jéggel együtt olvadásnak indul, főleg odalent. Ha kevesebb olvad el, mint amennyi hullott, a jégfolyam lejjebb ér a völgybe; ha a nyár az erősebb, a gleccser visszahúzódik. A 19. század vége óta az alpesi gleccserek egyre zsugorodnak…
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2022. márciusi lapszámában.