Az erdők jövője

Hőség és aszály pusztítja a világ fáit. Ha most irányt váltunk, még enyhíthetjük a károkat.

ÍRTA CRAIG WELCH
Nehéz manapság fának lenni. Az elmúlt tízezer évben harmadával csökkent az erdők összterülete, a veszteség fele az utóbbi 120 évre jut. Irtottuk az erdőt a faanyagért, hogy termőföldet, legelőt nyerjünk, hogy házakat, utakat építsünk.


Világszinten az 1980-as években tetőzött, és azóta valamelyest lanyhult az erdőirtás üteme, ám a helyzet térségenként más. Indonéziában, ahol óriási területeket taroltak le az olajpálmaültetvényeknek, 2016 óta lassult az erdőirtás. Amazónia brazíliai részében viszont 2020 augusztusa és 2021 júliusa között 13 ezer négyzetkilométernyi erdő tűnt el – 22 százalékkal több, mint egy évvel korábban.

Mindent egybevéve 1990 óta több erdőt vágtunk ki világszerte, mint amennyi az Egyesült Államok területén összesen nő. A szénerőművekből és a kipufogókból távozó fosszilis tüzelőanyagok is iszonyatos károkat okoznak. Mivel a szén-dioxid és a többi üvegházhatású gáz is egyre melegíti bolygónk légkörét, a mintegy 73 ezerféle fa – és velük a többi élőlény is – mindinkább a sarkvidékek és a magashegyi lejtők felé húzódik. Az Északi-sarkvidéken Skandináviától Kanadáig egyre több havasi éger, fűz és törpe nyír kínál fedezéket és táplálékot a hócipős nyúlnak és a jávorszarvasnak. A fák gyorsabban nőnek, mivel egyre több a fotoszintézist tápláló szén-dioxid. A Föld „zöldülése” eddig fékezte a globális felmelegedést, magunktól is védett bennünket. Csakhogy a klímaváltozás öli is a fákat. A kutatókat főleg a mind gyakoribb szélsőségek aggasztják: a tűzvészek, vad viharok, kártevők, illetve az ezek hatásait súlyosbító hőség és szárazság.

A katasztrófák nyomán tömegesen pusztulnak a fák, és teljesen átalakulnak a hosszú ideje, az utolsó jégkorszak óta velünk élő erdők. „Egész sor folyamat hat abba az irányba, hogy gyarapodjanak, nőjenek az erdők, és így egyre több szén-dioxidot kössenek meg. Ugyanakkor nem kevés tényező éppen ellentétes hatást fejt ki: gyilkolja az erdőket, és ezzel csökkenti a megkötődő szén mennyiségét” – mutat rá William Anderegg, az Utahi Egyetem biológusa.

Földünk háromtrillió fájának és négymilliárd hektárnyi erdőségének eddig még csak csekély hányada veszett oda. A klímaváltozás egyelőre még messze nem okoz olyan súlyos károkat, mint a faipar és mezőgazdaság szükségleteiből következő erdőirtás – de az éghajlati következmények is egyre súlyosbodnak. „És nem tudni, mikor billen majd át a helyzet” – jegyzi meg Matt Hansen, a Marylandi Egyetem kutatója, aki műholdas adatokat elemezve figyeli az erdők változását. Az is baj, hogy a klímaváltozás világméretű hatásait egyelőre nem tudjuk számszerűsíteni. A műholdas adatok szerint 1982 és 2016 között még nőtt is úgy 7 százaléknyit a világ erdőinek összterülete. De ez korántsem jelenti azt, hogy az erdőink egészségesek is…
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2022. májusi lapszámában.