Vadonmentés
A fák áttelepítésével segíthetünk az erdőknek átvészelni a klímaváltozást, a hőséget és az aszályt.
ÍRTA: ALEJANDRA BORUNDA
Aranyló tűlevelek záporoznak a magasból, beletapadnak Greg O’Neill hajába, amint erdész kalauzom átküzdi magát az égbe nyúló vörösfenyőligeten a kanadai Brit Kolumbia tartomány Okanagan-völgyében. „Micsoda gyönyörű fák! Büszke, sudár fajta. Ha kedvező helyre lel, csodamód szaporodik” – áll meg, és néz körbe O’Neill. Igen ám, csakhogy a klímaváltozás hatására itt is, akárcsak másutt, átalakulnak a fák számára kedvező helyek. Ezek a sudár fenyők sem ebben a völgyben szöktek szárba, sőt még csak nem is ebben az országban: 460 kilométerrel délebbről, az amerikai Idaho államból telepítették ide őket. Fölmenőik ott már alkalmazkodtak az újabban errefelé is egyre gyakoribb forróbb nyarakhoz, kurtább telekhez, változó csapadékeloszláshoz.
Ez az erdő is egy kísérleti projekt része. Választ várnak a fáitól egy mind égetőbb kérdésre: arra, hogy mennyire dacolhatnak az erdők az ember tevékenységéből eredő klímaváltozással. Itt és hasonló helyszíneken Kalifornia északi része és a Yukon-vidék között O’Neill és kollégái olyan fenyőfajok csemetéit ültették el, amelyek eredetileg a kontinens nyugati partjáról származnak. A szakmában támogatott faköltöztetésnek nevezett módszerrel elvben kideríthető, mennyivel
északabbra és milyen ütemben lehetne áttelepíteni bizonyos erdőrészeket ahhoz, hogy alkalmazkadhassanak az éghajlat változásához. A probléma nyilvánvaló, mondja Cuauhtémoc Sáenz-Romero, a mexikói Michoacana de San Nicolás de Hidalgo Egyetem kutatója: „A Föld éghajlati zónái elmozdulóban vannak, az erdőségek azonban nem tudják követni az eltolódást.”
A 19. század vége óta az emberiség a fosszilis üzemanyagok égetésével irtózatos mennyiségű szén-dioxidot eresztett a légkörbe, emiatt bolygónk átlaghőmérséklete 1,1 Celsius-fokkal nőtt. Ha pedig marad a jelenlegi kibocsátási ütem, akár még egyszer ennyit emelkedhet az átlaghőmérséklet az elkövetkező évtizedekben. Az erdőségek önerőből is képesek évente úgy 900 méternyi helyváltoztatásra – az északi és a déli sarkkör vidékén például egyre több magonc hajt ki az erdő szélén, illetve a magasabb hegyoldal irányában, mert ott jobb számukra a klíma. Csakhogy a jelen változások közepette ennél hatszor-tízszer gyorsabb tempóra lenne szükség…
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2022. májusi lapszámában.
National Geographic 33: Lewis Pugh
Az extrém sportoló élete küldetésének látja, hogy óvja a Föld sérülékeny élőhelyeit.
Őshüllők ma is eleven kortársa
A tokfélék – stílszerűen szólva – minden bajt megúsztak 162 millió éven át, de aztán az ember ténykedése a kihalás szélére sodorta őket. Az élő kövület utolsó egyedeinek megmentéséért nagy erőkkel küzdenek a kutatók.
Megmenthetők-e Új-Zéland ritka madarai több millió ragadozó kiirtásával?
Új-Zéland népe elhatározta, hogy a különösképpen kártékony ragadozók totális kiirtásával védi meg őshonos, becses madarait. A világ eddigi legnagyobb léptékű természetvédő projektje könyörtelenül hatékony szakaszába lépett, ugyanakkor még az is nagy kérdés, hogy mely fajokat kell menteni, és melyek a pusztítandók.
National Geographic 33: Edward Norton
A színész, aki az afrikai vadvilág megóvásának új módjain fáradozik.
National Geographic 33: Jason Momoa
A színész, aki szupererejét használja az óceánok megóvására.
Előfizetés
A nyomtatott magazinra,
12 hónapra
