Szudán számvetése

Szudán ifjú nemzedéke a múltból merít ihletet, miközben jobb, igazságosabb jövőt követel magának.

ÍRTA: KRISTIN ROMEY
FÉNYKÉPEZTE: NICHOLE SOBECKI
Már a puccs és a forradalom előtt figyelemmel kísértem a szudáni eseményeket: tudósítottam a National Geographic Társaság ösztöndíjasainak munkájáról, akik feltárásokon, régészeti lelőhelyeken dolgoztak az ország északi részén. Első riportutam idején Basír uralma utolsó hónapjait élte, már állandósult az élelmiszer- és benzinhiány, korlátozottá vált az internet-hozzáférés, és lépten-nyomon katonai ellenőrző pontokba futottunk. Csapatunk még menekülési útvonalat is kidolgozott az egyiptomi határ irányában, arra az esetre, ha Szudánban eluralkodna a káosz.


2019 tavaszán, a Basír-rezsim bukását követően tömérdek fotó került fel a Twitterre és a Facebookra fiatal férfiakról és nőkről, akik az erőszakmentes ellenállás alakjaiként másfajta világot akartak maguknak. Az egyik kép megszámlálhatatlanul sokszor ismétlődött a mobiltelefonnal készített fotók és videofelvételek áradatában: hagyományos fehér szudáni viseletbe öltözött lány áll egy autó tetején, ujjával a fakó égbolt felé mutat, és közben a tömeggel együtt skandálja: „Nagyapám Taharka, nagyanyám egy kandáka!” Elámultam. Ez nem holmi politikai csoportot vagy társadalmi mozgalmat támogató szlogen volt. A tiltakozó fiatalok azt hirdették, hogy ők az ősi kúsita király, Taharka meg a kúsita királynők és anyakirálynék, vagyis a kandákák leszármazottai. Azoknak a királyi ősöknek az utódai, akik hajdan óriási, Szudán északi szegletéből, a mai Kartúmtól egészen a Földközi-tengerig húzódó birodalmat építettek ki.


A Núbia néven is emlegetett Kúsita Királyság egykor csodálatos birodalom volt, ma csupán lábjegyzetként szerepel az ókori Egyiptom történelmét taglaló könyvekben. A Basír-rezsim alatt diákoskodó szudániak közül csak kevesen tanultak a letűnt Kúsról. Akkor hát a Kartúm utcáin tüntetők miért foglalták jelmondatukba azt az ősi királyságot, amely nemhogy a helyiek, de a szudáni régészek körében is alig ismert? Amikor ezekre a kérdésekre választ keresve 2020 januárjában visszatértem Szudánba, a forradalom utáni főváros nyüzsgött az élettől. Kartúmban, ahol alig egy évvel korábban a nőket még nyilvánosan megkorbácsolták, ha nadrágot mertek fölvenni, a fiatalok zenei fesztiválokon táncoltak, és megtöltötték a kávézókat. A város főutait szegélyező kőfalakon és az aluljárókban az új idők mártírjainak, a forradalom alatt és azóta meggyilkolt kétszázötven vagy még több tüntető némelyikének képét látni – és mellettük az ősi kúsita királyok és istenek arcmásait.

Szudán egyedülálló elhelyezkedése Afrika és a Közel-Kelet metszéspontjában, illetve a Nílus három fő mellékfolyójának találkozásánál ideális helyszínül szolgált nagy hatalmú ősi királyságok létrejöttéhez – és később más birodalmak számára is kívánatossá tette…
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2022. júliusi lapszámában.