Andrea, Ilma, Apolló, Aladár2024. április 18., csütörtök
Magazin

Újkőkori gigaprojekt brit földön

2022.08.04.NG
National Geographic Magyarország

Stonehenge egyáltalán nincs egyedül, új felfedezések bizonyítják, hogy a kőkorszakban rövid idő alatt roppant cölöp és kőegyüttesek sora épült brit földön.

Forrás: REUBEN WU ÉS ALICE ZOO

ÍRTA ROFF SMITH
FÉNYKÉPEZTE: REUBEN WU ÉS ALICE ZOO

Britannia déli részén valami roppant horderejű dolog történt az újkőkor utolsó szakaszában. Bármi volt is az, vallási felbuzdulás, technikai forradalom vagy talán a közelgő változások előszele, elképesztő építkezésekre sarkallta az akkori idők emberét. Fémszerszámuk még nem volt, a kerékről mint találmányról sem tudtak, a lovakat sem fogták még munkára, mégis megdöbbentően rövid idő, talán egy évszázad alatt roppant kőköröket, hatalmas cölöpsáncokat és állókövekkel szegélyezett sugárutakat építettek. Mindeközben kidöntötték az erdők legnagyobb fáit, és több millió tonna földet mozgattak meg. „Mondhatni, megszállottan építkeztek; egyre nagyobb, mutatósabb és összetettebb építményegyütteseket emeltek” – fogalmaz Susan Greaney régész, az English Heritage műemlékvédő társulás tagja. Az újkőkori építési láz leghíresebb alkotása, az irdatlan megalitok, kőtömbök együtteséből álló Stonehenge minden évben látogatók millióit csábítja a Salisbury-síkságra.

Az őszi nap-éj egyenlőség afféle népünnepély Stonehenge környékén: százak és százak gyűlnek össze ilyenkor a hármaskövek roppant vállai alatt. A nyári napforduló hajnala és a téli napforduló alkonya közötti tengely szerint tájolt kőkör ősidők óta évszakhoz kötődő ceremóniák helyszíne.
Forrás: REUBEN WU ÉS ALICE ZOO
Stonehenge története a walesi sziklák között kezdődött. Az építményegyüttes kékköveinek zöme a Carn Goedogból és néhány másik, közeli szirtből való. Számos teória született annak magyarázatára, hogy miért vonszoltak valaha 1,8 tonnás kőtömböket 280 kilométernyi úton a Salisbury-síkságra.
Forrás: REUBEN WU ÉS ALICE ZOO

 

A legelső ismert írásos forrás, amelyben Stonehenge-ről olvashatunk, egy középkori történetíró nevéhez fűződik: Huntingdoni Henrik 1130 táján Anglia egyik csodájaként számolt be Stonehenge-ről, megjegyezve: nem tudni, miként és miért épült.

Stanton Drew annak idején rituálék fontos helyszíne volt. Több cölöpkör is állt benne, a közeli Chew folyóhoz két, állókövekkel szegélyezett sugárút vezetett, és itt épült az egyik legnagyobb, jó 110 méter átmérőjű britföldi kőgyűrű is. Mostanra csak 26 kő maradt, a talajradaros vizsgálatok ugyanakkor újabb kilenc cölöpkörről adtak hírt.
Forrás: REUBEN WU ÉS ALICE ZOO

 

Azóta kilenc évszázad telt el, és teóriák egész sora született. Volt, aki azt feltételezte a Nap égi mozgásához képest tájolt monolitkörről, hogy az ókori Róma lakóinak keze munkája, és volt, aki a druidákkal, a vikingekkel, a szászokkal vagy éppenséggel Merlinnel, Artúr király varázslójával hozta összefüggésbe Stonehenge-et.

Druidák, pogányok és zarándokok gyűlnek össze az őszi nap-éj egyenlőség előestéjén, hogy dalokkal köszöntsék az évszakváltást. „Stonehenge egyszerre napóra, pogány templom, temetkezési hely és druidák áhítatos rítusainak helyszíne” – sorolja a druida Arthur Pendragon.
Forrás: REUBEN WU ÉS ALICE ZOO
Forrás: REUBEN WU ÉS ALICE ZOO

 

Ám minden teória közül a legvalószínűbb okfejtés a legdöbbenetesebb: ha igaz, Stonehenge-et egy réges-rég tovatűnt nép építette. Semmiféle írásos emlék, még legenda sem maradt utánuk; csak imitt-amott előkerült csontmaradványok, cseréptöredékek, kőből pattintott és agancsból faragott szerszámok meg a maguk idejében talán Stonehenge-nél is monumentálisabb, rejtélyes építményeik tanúsítják, hogy ez a nép létezett.
Az egyik legelképesztőbb ezek közül a Mount Pleasant-i megahenge: a Stonehenge-nél háromszor nagyobb, nem kevesebb mint 1200 méter átmérőjű, kör alakú árokkal és töltéssel övezett építményegyüttest két folyam, a Frome és a Winterborne között húzódó fennsíkon ásták szarvasagancsból faragott csákánnyal és marhacsont lapáttal, a kör közepére közel két méter átmérőjű, jó 15 tonnát nyomó tölgyfa oszlopokat állítottak.

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2022. augusztusi lapszámában.

Lármás darvak Odüsszeiája

Lármás darvak Odüsszeiája

A 15J jelű lármás daru először indult neki a veszélyes, nagy útnak. Ez a ritka madár évről évre közel nyolcezer kilométeres távot repül Észak-Amerika egén, hogy párra leljen, és fészket rakjon.

Göncök sivatagi temetője

Göncök sivatagi temetője

A chilei Atacama-sivatagban tornyosuló használt ruha halmai siralmas képet adnak korunk tömegfogyasztásának egyik ellentmondásos trendjéről: a gyorsdivatról.

Életrevaló hiénák

Életrevaló hiénák

A foltos hiénák világában nőuralom dívik. Talán ebben rejlik boldogulásuk titka.

Mozaikos történet

Mozaikos történet

Egy római kori zsinagóga nemrég befejeződött ásatásán csodás mozaikok kerültek elő. A leletanyag alapjaiban újraírta az ókori zsidó közösségek életéről alkotott elképzeléseinket.

Tudtam, hogy ez az utam

Tudtam, hogy ez az utam

Jane Goodall, világhírű etológus, természetvédő, ENSZ-békenagykövet, a Jane Goodall Intézet alapítója 2024. április 3-án töltötte be 90. életévét.

National Geographic 2024. áprilisi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket