Az óceán szellemirtói

ÍRTA: JEKI GABRIELLA

Nemrég együtt voltunk a tengeren, és láttam, hogy ha kell, a mély vízbe veted magad egy-egy nejlonzacskó miatt. Másokat is meglepsz ezzel?

Nejlonzacskó a tengerben: olyan, mint a folt a patyolatfehér ingen – nagyon bántja a szemem. Nem oda való. És nem csak a mikroműanyag-veszély miatt. A tengerben a teknősök gyakran összetévesztik a nejlonzacskót kedvenc eledelükkel, a medúzával. Lenyelik, és hamarosan éhen vesznek, mert a gyomruk tele lesz műanyaggal. Nemrég, június közepén Görögországban szedtük a szemetet a tengerparton, és találtunk egy halott teknőst, két-három órával korábban pusztulhatott el. Nem volt rajta sérülés, nem gabalyodott hálóba, nem motorcsónak ütötte el, öreg sem volt még. Minden valószínűség szerint műanyagot nyelt. Egyetlen állat sem érdemli meg, hogy így kelljen elpusztulnia. És igen, bármikor szívesen beugrom a mély vízbe, ha ezzel megmenthetem őket.

Ezért hát mindig szemetet gyűjtesz?

Mindig és mindenhol. Volt, hogy egy merülés után este elmentünk supozni a barátaimmal. Vittem azért táskát is, és másfél óra után nagy kupac szeméttel tértünk vissza. Ez történik akkor is, ha otthon, az Őrségben elmegyünk gombászni. Édesapám nevetve szokott leszúrni, mert hazamenet több szemét kerül a csomagtartóba, mint gomba. Furcsa látni: az élővilág kezd együtt élni a szeméttel. A hangyák a műanyag palackba is belepetéznek. A madarak szemétből is építenek fészket. Én csak próbálom megóvni ettől az élővilágot.

A kívülállók nem néznek rád ilyenkor furcsán, értetlenkedve?

De, néha. Talán már egyre több ilyen csodabogár mászkál a világban, aki nem eldobja, hanem szedi a szemetet. A jó példa ragadós. Mindig az az egy, az első vonzza a többit. De tudod, mi a vicces? Hogy ez a szemétre is igaz! Ha egy parkban már van szemét valahol, nagyon könnyen lesz belőle még sokkal több. „Oké, itt lehet szemetelni, hiszen más is megtette.” A szemét így vonzza a többi szemetet.

Úgy képzelem, már kicsi lányként is folyton kóbor állatokat vittél haza…

Abszolút! Amikor sétáltunk az utcán, anyukámnak nem kellett figyelmeztetnie, hogy ne szemeteljek. A családomban ezt láttam, mindig felszedtük a hulladékot, és kidobtuk a kukába. Kiskoromban, ha játékból letéptem egy fa levelét, anyukám mindig azt mondta: „Ne bántsd a fát, mert ez fáj neki.” Útmutatót kaptam, hogy mit szabad, és mit nem. Ez rögzült. És igen, mindig vittem haza kóbor kutyákat meg macskákat, és új gazdát kerestünk nekik.

Lassan tíz éve egy olyan szervezetet vezetsz, amelynek fő célja felvenni a harcot a ghost fishing, a „szellemhalászat” ellen. De hogy került egy magyar természetvédő a világméretekben működő Healthy Seas élére?

Mindig is a természetért akartam dolgozni. A Healthy Seasnél egyáltalán nem közhely, hogy ez hivatás, nem munka. Sőt számomra inkább egyfajta szemlélet és hozzáállás. Eredetileg közgazdászként végeztem Veszprémben ökoturizmus szakirányon, de mindig is az érdekelt, hogy hasznosíthatnák a különféle iparágak a természetet úgy, hogy közben nem teszik tönkre. Az Őrségi Nemzeti Parkban gyakornokként dolgoztam, utána vidékfejlesztéssel foglalkoztam, aztán jött egy hollandiai munkalehetőség.
Soha nem akartam elhagyni Magyarországot, de csábított, hogy európai szinten tehetek valamit a természetvédelemért. Közben egyre több olyan búvárral találkoztam, akik már évek
óta merülnek kedvenc hajóroncsaiknál, és elmesélték, mit tapasztaltak odalent, micsoda dráma bontakozik ki a mélyben…

A teljes interjút elolvashatja a magazin 2022. augusztusi lapszámában.