Erdei mikrovilág, talajlakó csodalények
Mikroszkópban szemlélve a Fekete-erdő talaja varázslatos birodalommá válik. Világszerte mindenütt miniatűr csodalények seregletét rejti az erdőtalaj.
ÍRTA: FERRIS JABR
FÉNYKÉPEZTE: OLIVER MECKES és NICOLE OTTAWA
Vegyünk egy marék talajt Németországban a Fekete-erdőből, Alaszkában a Tongass Nemzeti Erdőből vagy akár Új-Zélandon a Waipoua-erdőből. Emeljük a kis kupacot a szemünkhöz! Mi mindent veszünk észre benne?
Persze, hogy porhanyós rögöket, apró, sötét szemcséket, no meg sok fenyőtűt és bomló avart.
Azonkívül mohapárnácskákat és zuzmót, amott egy gomba kalapjának lemezkéit, másutt egy
földigilisztát: lám, tekergőzve menekül a fény elől. Meg egy hangyát is; bolydultan szaladgál,
rémült, mert hirtelen fölragadta valami erő.
Sue Grayston azonban tudja, hogy ennél sokkal több csoda rejtőzik egy maroknyi erdőtalajban. Hiszen ezeket a csodákat kutatja pályafutása kezdete óta. Odahaza, a kertjükben, az angliai Stockton-on-Teesben már pici lányként mindig segített édesanyjának, gondozta a veteményest, az almafákat, a rózsabokrokat, a rebarbarát. Egyetemi évei alatt nyílt először Graystonnak lehetősége arra, hogy mikroszkóp tárgylemezén is megszemlélje a szabad szemmel nem látható milliónyi talajlakó lényt. Innen már egyenes volt az út: 1987-ben PhD fokozatot szerzett a mikrobiális ökológia tárgykörében, egy ideig egy biotechnológiai cégnél dolgozott, majd a skóciai Macaulay Land Use (ma: James Hutton) Intézet kutatója lett. Növényökológusokkal társulva ott fogott annak a témának a vizsgálatába, amely máig a legjobban foglalkoztatja: a legparányibb és a leghatalmasabb talajlakók, a mikrobák és a fák kapcsolatrendszerének vizsgálatába.
Grayston és ökológus munkatársai merőben újszerű terepi kutatásokat ötvöztek rendkívül precíz génelemző módszerekkel, ezáltal sikerült minden eddiginél részletesebb képet alkotniuk az erdőtalaj rejtekén élő titokzatos élőlénytársulásokról – azokról a számunkra nem látható életközösségekről, amelyek nélkül nagyon gyorsan összeomlana az egész ökoszisztéma. „Jóllehet az erdők talajának élővilága a biológiai sokféleség kulcsfontosságú összetevője, egészen a közelmúltig nagyon keveset tudtunk erről a világról, ismereteink csupán a legutóbbi évtizedekben kezdtek gyarapodni” – mutat rá Grayston.
Mélyen az erdők lombkoronaszintje alatt gombafonalak sűrű szövedéke fűzi hálózatba, úgynevezett mikorrhizába a növényzet gyökérrengetegét. Ebben a kiterjedt hálózatban a fák vizet, tápanyagokat, sőt információkat is adnak és vesznek, cserélnek egymással. Milyen itt az élet? Nyálkagombáknak nevezett egysejtű amőbák olvadnak össze alakváltoztató masszává, folydogálnak a talajban és a talajfelszínen baktérium- és gombapréda után kutatva. Pöttöm ízeltlábúak, ugróvillások szaladgálnak, gyakran nagyokat szökkengetnek, testhosszuk hússzorosát ugorják a másodperc törtrésze alatt. Alig gombostűfejnyi páncélosatkák sétálgatnak a fák kérgének hozzájuk képes hegyes-völgyes tájként ható repedései, barázdái
között, összesen talán tízméternyi utat bejárva életük röpke másfél éve alatt. Az erdők talaját
lakó lények némelyike olyan aprócska, hogy csak a növényeket és a talaj szemcséit bevonó hártyavékony vízfilmen képes tovabotorkálni vagy éppen -evickélni. Ilyen, furcsa szerzetek például az áttetsző, cérnaszerű fonálférgek, az örvénylő csillókoszorújukkal táplálékukat testükbe gyömködő kerekesférgek meg a karmos-tüskés-szívócsöves, nyolclábú medveállatkák. De akadnak még ezeknél is kisebbek…
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2022. szeptemberi lapszámában.
National Geographic 33: Muhammad Mansoor Mohiuddin
Az orvos, aki szívdonorok rendhagyó csoportjával folytat kísérleteket.
National Geographic 33: Isabel Cristina Gámez és Oscar Andrés Méndez
Egy építész és egy mérnök, akik megtalálták a műanyaghulladék hasznosításának új módját.
National Geographic 33: Lewis Pugh
Az extrém sportoló élete küldetésének látja, hogy óvja a Föld sérülékeny élőhelyeit.
Őshüllők ma is eleven kortársa
A tokfélék – stílszerűen szólva – minden bajt megúsztak 162 millió éven át, de aztán az ember ténykedése a kihalás szélére sodorta őket. Az élő kövület utolsó egyedeinek megmentéséért nagy erőkkel küzdenek a kutatók.
Megmenthetők-e Új-Zéland ritka madarai több millió ragadozó kiirtásával?
Új-Zéland népe elhatározta, hogy a különösképpen kártékony ragadozók totális kiirtásával védi meg őshonos, becses madarait. A világ eddigi legnagyobb léptékű természetvédő projektje könyörtelenül hatékony szakaszába lépett, ugyanakkor még az is nagy kérdés, hogy mely fajokat kell menteni, és melyek a pusztítandók.
Előfizetés
A nyomtatott magazinra,
12 hónapra
