Elmebajnok állatok

Empatikus patkányok, sértődős majmok... Némelyik állat érzelmei szinte már emberien összetettek.

ÍRTA: YUDHIJIT BHATTACHARJEE
Már nyolc évenélek a kutyámmal, Charlie-val, aki angol véreb, de rém ügyetlen a szagalapú nyomkövetésben. Amikor hazaérek, mindig majd kibújik a bőréből, még akkor is, ha csak öt percre ugrottam le a zöldségeshez. Ha nevetek, hallom, ahogy a farka egyre-másra a padlóhoz koppan odaát, a másik szobában; amikor nem lát engem, akkor is örül, hogy örülök. Annak ellenére, hogy ilyen a kötelék közöttünk, gyakran kérdezem a feleségemet: „Szerinted szeret?” „Hát persze!” – válaszolja ő, csupán egy apró sóhaj kíséretében, ami kedves tőle ahhoz mérten, hogy unos-untalan megkérdezem ezt tőle. Ez a rituálé már-már mindennapos nálunk. Azon gondolkozom, Charlie vajon érti-e. És egy mélyebb kérdés is felmerül bennem: mennyire hasonlít az állatok elméje a miénkre? Ők is gondolkodnak, éreznek és emlékeznek, ahogy mi?

Emberként még ma is kivételes lénynek látjuk magunkat, mintha alapvetően különböznénk minden más állattól. Pedig az elmúlt fél évszázadban más állatoknál is az értelem bizonyítékainak sorát fedezték fel a kutatók. Az új-kaledóniai varjak például ágakat tördelnek le, és azokkal piszkálják ki a rovarlárvákat a fatörzsekből. A polipok fejtörőket oldanak meg, és kövekkel barikádozzák el búvóhelyük bejáratát. Nincs többé kétségünk afelől, hogy számos állat lenyűgöző kognitív képességek birtokában van. De vajon többek-e kifinomult
robotoknál, amelyek célja csupán a túlélés és a szaporodás?

Részben vadon élő állatokkal – például az elpusztult borját heteken át vonszoló kardszárnyú
delfinnel – kapcsolatos megfigyelésére alapozott tanulmányok hosszú sora mutat rá arra, hogy nem kevés másik állattal sokkal több a közös vonásunk, mint eddig gondoltuk. Az elefántok gyászolnak. A delfinek azért játszanak, mert jól szórakoznak közben. A polipok és tintahalak között jól elkülöníthető személyiségtípusokat találhatunk.

A hollók reagálnak társaik érzelmi állapotára. Nem egy főemlős bensőséges barátságokat ápol. Némelyik állat – például az elefánt és a kardszárnyú delfin – idős egyedei megosztják az ifjakkal tapasztalataikat, tudásukat. Egyes állatok, például a patkányok, adott esetben kedvesek és empatikusak tudnak lenni.

Meglepően sokféle állatról, rendszertanilag olykor egymástól igencsak távoliakról derül ki,
hogy mély érzelmeik lehetnek; a kérdésben, hogy miként tekintünk a bolygónkat benépesítő élőlényekre, már-már kopernikuszi forradalom felé haladunk. Harminc éve a szakemberek többsége még nem tartotta érdemesnek az állati elmét arra, hogy tudományos vizsgálatnak vesse alá.

Az Emory Egyetem etológusa, Frans de Waal a főemlősök viselkedését kutatta egész életében. Ő lett az állati tudat létezésének egyik legelső szószólója. Néhány évtizede, meséli, akadtak már kutatók, akik elfogadták, hogy némelyik állatnak lehetnek érzelmei, ám azt tagadták, hogy ezek az érzelmek hasonlíthatnak a mieinkhez, és így tudományos szemszögből jelentőségük lehet…
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2022. októberi lapszámában.