Ősi mitológia mai tanulságokkal
Gauder Áron új animációs filmje, a Kojot négy lelke az amerikai őslakók teremtéstörténetén alapul, de egyetemes következtetésekkel – ennek kapcsán beszélgettünk a rendezővel.
ÍRTA: LUGOSI PÉTER
FÉNYKÉPEZTE: KURUCZ ÁRPÁD
Több ezer kilométer, ki tudja, hány nemzedék. Mégis mi köt bennünket, magyarokat 2023-ban az amerikai őslakókhoz, mit tanulhatunk tőlük?
Jogos kérdés. Azt gondolom, mindannyiunknak képesek adni valamit. Érdekes, hogy gyerekkoromban létezett egy jól ismert indiánkép, amelynek nem sok valóságtartalma volt
– leszámítva az igazság néhány szeletét. Ma már sokkal jobban megismerhetjük őket – olyannak, amilyenek valójában voltak, ezt az oldalt viszont mostanáig nem nagyon dolgozták fel, a mitológiájukat legalábbis biztosan nem. Egy-két filmben látjuk a szenvedéstörténetüket, rosszfiúkból pedig napjainkra inkább jófiúkká váltak, de hogy miképp is látták a világot, arról nem sokat beszélünk. Ez egyrészt egy olyan közkincs, amely parlagon hever, ám animációs eszközökkel szerintem nagyon jól megragadható. Másrészt elég aktuális az, ahogy a világra tekintettek. Érdekes, hogy olykor a fehér hódítók meghallgatták az indiánokat, innen tudjuk, hogy lenyűgöző szépséggel tudtak beszélni, hogy egészen másként értelmezték a dolgokat, olyannyira, hogy a fehérek és közöttük teljes volt az értetlenség. Jó megismerni, hogy milyen hosszú beszédeket mondtak a Föld szeretetéről, hogy miképpen viszonyultak a környezetükhöz, már csak azért is, mert kicsit talán a mi világunkat is másfajta nézőpontból mutatja meg ez a szemlélet. Őket meghallva a bolygónk felé is több alázattal tudunk fordulni.
Ha a világ kultúráinak teremtéstörténeteit nézzük, megvannak a közös, már-már univerzális elemek, mégis mindegyik egyedinek számít a maga módján. Az őslakók esetében mi teszi különlegessé a történetet?
Noha minden mitológiát nem ismerek, a Bibliával, a Kalevalával, az ősi magyar és egy-két keleti teremtéstörténettel azért eléggé képben vagyok. Amennyire látom, az indiánok története abból a szempontból unikális, hogy az ember teremtődik utoljára. Ez a filmben is a leghangsúlyosabb elem. Az ember nem azért az utolsó, mert ő a legdicsőbb, hanem azért, mert a maradékokból készül. Nekem nagyon is tetszik az a gondolat, hogy a bölények, a medvék és más lények alatt helyezkedünk el, és bizonyítanunk kell. Ez egyébként több mesében is felbukkan, amelyekben az ember az eszével vagy az ügyességével képes felülmúlni az állatokat, és lényegében ma már a tudomány is ezt mondja. Az indiánok esetében azonban fontos, hogy az ember az egyenlőségnél többet nem nagyon érhet el. Náluk nem zajlott állattenyésztés, sosem kerültek az állatok fölé ilyen értelemben.
Magyarországon régi gyökerekkel bír az indiánok iránti csodálat. Ön miként ismerkedett meg velük, honnan jött az érdeklődés?
Az egész gyerekkoromban kezdődött, akkor még nem igazán volt Batman, Superman és más mai hős. Mi még azt játszottuk, hogy indiánok vagyunk. Gyerekként három évig Algériában
éltem a szüleimmel, ott tulajdonképpen a vadonban éltünk, ha kimentünk a strandra, ott is aludtunk. Akkoriban nagyon szabadnak éreztem magam, és ezt az érzést azóta is szeretem, átvittem az indiánkeretek közé is…
A teljes interjút elolvashatja a magazin 2023. márciusi lapszámában.