8 milliárd – Nigéria

A közeljövőben főleg Afrikában gyarapodik majd a népesség, mert ott magasabb a termékenységi mutató, mint más földrészeken.

ÍRTA: ADAO BITRICIA NWAUBANI
FÉNYKÉPEZTE: YAGAZIE EMEZ
Senki sem tudja, pontosan hol és mikor értük el ezt a nevezetes korszakhatárt, sem azt, hogy kit tekinthetünk a nyolcmilliárdodik embernek.
Az ENSZ 2022 novemberében egy manilai újszülöttet nevezett meg, de elvben a világszerte vele egy hónapban világra jött 12 millió csöppség közül bármelyik viselheti a „nyolcmilliárdodik” címet, és születhetett akár tokiói kórházban, wyomingi farmon, ruandai menekülttáborban, kijevi óvóhelyen, amazóniai faluban vagy sarkvidéki telepen. Talán a nigériai Eziaku Kendra Okonkwo volt istenigazából a nyolcmilliárdodik ember.
A kislány 2022. november 12-én látta meg a napvilágot; 2,75 kilóval született Abujában Kenneth és Amara Okonkwo második gyermekeként. Korántsem légből kapott gondolat, hogy akár nigériai is lehet a nyolcmilliárdodik; a 224 milliós Nigéria az afrikai kontinens legnépesebb országa. Egészségügye, ha lassan is, de fejlődik, az ezer élveszülésre jutó csecsemőhalálozás mára 72-re csökkent, a születéskor várható élettartam pedig 53 évre nőtt. (Igaz, egyelőre még mindkét mutató jócskán elmarad az ENSZ célszámaitól.)

A javuló számoknak és a hagyományoknak is nagy szerepük van abban, hogy sokgyermekesek a családok, és hogy népességgyarapodása ütemét tekintve Nigéria az élvonalba tartozik. A század közepére, amikor Eziaku 28 éves lesz, a Magyarországnál majdnem tízszer nagyobb, az Egyesült Államoknál tízszer kisebb országot a becslések szerint 377 millióan lakják majd, így Nigéria – India és Kína mögött, az Egyesült Államokat megelőzve – a harmadik legnépesebb ország lesz. Mi várható majd abban a nem túl távoli jövőben Eziaku szülőhazájában? Szemléltetésképpen képzeljük el, hogy az Egyesült Államok összes lakója, Hawaii és Alaszka népességét is beleértve összeköltözik egy akkora területre, mint Texas állam plusz Oklahoma állam plusz fél Louisiana.

Óriási lesz a zsúfoltság – és a pontosság kedvéért még hozzá kell adnunk 39 millió főt, nagyjából Kanada lakosságát. Ez az embertömeg hozza magával kultúráját, politikai nézeteit, vallását. Mindnek kell ennivaló, munka- és közlekedési lehetőség, mindnek ivóvízre, rendes higiénés viszonyokra, elektromos áramra, egészségügyi ellátásra, iskolára és sok minden egyébre is szüksége lesz. Nos, az előrejelzések ilyesfajta képet rajzolnak fel a századközép Nigériájáról.
A számok rendkívül fontosak a jövő kifürkészése szempontjából, ám mert személytelenek,
semmit nem árulnak el azokról, akikre vonatkoznak. Nézzük hát hazám, Nigéria kilátásait
Eziaku szemével, aki igencsak más környezetben fog felnőni, mint a szülei vagy jómagam…
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2023. áprilisi lapszámában.