Égből jött fém

2023.06.14.NG

National Geographic Magyarország

Eleink már az ércolvasztás feltalálása előtt kovácsoltak vasból eszközöket, fegyvereket. A nyersanyagot meteoritokból nyerték ki.

ÍRTA: JAY BENNETT
ILLUSZTRÁCIÓ: OWEN FREEMAN
FÉNYKÉPEZTE: PAOLO VERZONE

Kő- és fémdarabok ősidők óta bombázzák a Földet. Jórészt égitestekről szakadnak le, és bolygónkba csapódva porrá zúzódnak. Évente körülbelül 17 és fél ezer, legalább ötvengrammos meteorit érkezik hozzánk. Anyaguk zömmel kő, de négy százalékukban a földi vastól különböző vas-nikkel ötvözet is kimutatható.

Általában észrevétlenül zuhannak alá a felszínre, évente jó esetben ötről érkezik hír szemtanúktól. Az első, már időpont-megjelöléssel párosított meteorithullásokról ókori görög és római írások adnak hírt. Arisztotelész, Plutarkhosz, idősebb Plinius és mások is említenek egy óriási követ, amely i. e. 467-ben vagy 466-ban zuhant le (vélhetően a mai Törökország területén). „Nem kétséges, gyakran hullanak sziklák az égből” – írta Plinius. Plutarkhosz beszámol róla, hogy az i. e. 1. században (feltételezhetően i. e. 74-ben) a rómaiak egyik csatáját Lucullus Marius ellen nem egyéb, mint meteoritzápor szakította félbe. „Már éppen egymásra rohantak volna, midőn, minden szemmel látható előzmény nélkül, hirtelen szétnyílt az ég, és egy lángoló, alakjára leginkább boroskorsóhoz hasonló, ezüstszínű tárgy esett le a két tábor közé. A látvány úgy megijesztette a szemben álló feleket, hogy szétváltak” – írta Plutarkhosz. (Máthé Elek fordítása – a szerk.)
Japánban 861-ben egy nogatai szentély mellett „hatalmas robbanás következett be, éles
fény villant, és egy újonnan keletkezett mélyedés alján fekete követ találtak” – adja közre egy
1927-ben rögzített dokumentum a nép ajkán élő történetet. A meteoritot, mivelhogy az volt, egy faládában helyezték el annak idején, és a nevezetes esemény időpontját is felrótták a ládikára.

Japán kutatók 1983-ban megvizsgálták a követ, a láda korát is meghatározták, és arra jutottak, hogy a jelenség valóban úgy ment végbe, ahogy annak idején a szemtanúk leírták.
Európában viszont a legtöbb tudós fő egészen a 19. század elejéig tamáskodva fogadta, ha égi
kövekről hallott. A német fizikus, Ernst Chladni ugyan 1794 áprilisában közreadott egy kötetet, amelyben sorra vette a szemtanúk beszámolóit, ám tudóstársai csak nevettek rajta.
Egy idő után aztán maga a kozmosz is közbeszólt. 1794 júniusában több híradás is érkezett
arról, hogy Itáliában, Siena mellett kőeső zúdult alá. Egy évvel később az angliai Wold Cottage-ban csapódott be egy jó negyedmázsás kőtömb.

A történteken föllelkesülve Edward C. Howard angol kémikus és Jacques-Louis de Bournon francia geológus mintákat szerzett az aláhullott „kőtestekből”; vegyelemzéseket végeztek, és 1802-ben publikálták eredményeiket. Kimutatták, hogy a négy vizsgált meteorit összetételét és szerkezetét tekintve jelentősen különbözik a planétánkon föllelhető kőzetektől. Howard három vasmeteoritban és egy vas-kő meteoritban jó adag nikkelt is talált, vagyis az „égi vas”
különbözött a földi ércből olvasztott vastól. A tudomány mindezzel együtt csak 1803-ban fogadta el valóságnak, amit már Plinius is megírt; abban az évben ugyanis vagy háromezer kődarab zúdult alá a franciaországi L’Aigle falura. Szakmai berkekben ezek után már nőttön-nőtt az érdeklődés a meteoritok iránt. James Sowerby angol természetbúvár rengeteg meteoritot gyűjtött össze magánmúzeumában, a Wold Cottage-i követ is sikerült megszereznie. Annyira fellelkesült, hogy a Napóleon felett 1814-ben aratott győzelem tiszteletére egy Dél-Afrikában talált vasmeteoritból kardot kovácsoltatott I. Sándor orosz cárnak. A pengére a következő feliratot gravírozták: „Íme, a mennyből hullott vas…”

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2023. júniusi lapszámában.

#sziklák az égből