A chemoton reneszánsza

SZÖVEG: IVT
FOTÓ: SZAJKI BÁLINT

Gánti Tibor egykori tanítványát és alighanem legjobb ismerőjét kérdezem: Professzor úr, a chemotonmodell sorsában ön jelen pillanatban mit tart a legfontosabb fejleménynek?

Azt, hogy kialakult a rendszerkémia tudománya, így a kísérletek számára egyre inkább hozzáférhetőek a sokáig merőben absztrakt elméleti konstrukciók. A rendszerkémikusok ma már nem számítanak föld alatti szektának, rogyásig publikálnak a legjobb szaklapokban. És számukra Gánti munkássága az egyik legfontosabb referenciapont, Gánti idézettsége exponenciálisan nő.

Akkor ilyen értelemben tesztelhető lett a chemotonelmélet?

Igen, erre megy ki a játék. A cél az absztrakt chemoton konkrét realizációja. Itt még nem tartunk, de a chemoton a „répa”, amelyet az „okos szamarak” látnak maguk előtt. A chemotonmodell alkalmazásának ma kétféle iránya van. A rendszerkémikusok többsége azt mondja: az élet keletkezése történeti folyamat, abba én nem ártom bele magam, léggömbhámozással nem foglalkozom. Az viszont nagyon érdekel, hogy miként lehet élő kémiai rendszereket csinálni, szintetizálni attól függetlenül, hogy azok a molekuláris rendszerek, amelyekből ezt a rendszert felépítjük, valóban rendelkezésre álltak-e az élet kialakulásához.
A másik csapat meg azt mondja: igenis történetileg is nagyon érdekes, hogy mi az a vegyület- és folyamatcsalád, amely a modell egyes alrendszereinek megfelel. Ez a két irány egymás mellett él, és sokan ide és oda is dolgoznak.

És ugyebár nagyon nagy erénye a chemotonnak, hogy enzimek és kódhordozó molekulák nélkül is működőképes.

Van egy óriási senkiföldje a tiszta kémia és a biokémia között. Az enzimek, különösen a kódkiolvasásban működő enzimek és maguk a kódhordozó molekulák is kései elemek, hosszú-hosszú evolúciós folyamat termékei. De valaminek már korábban is kellett működnie rendszerszinten.

Amikor én süldő biológus voltam, nagy kérdés volt: hogy alakult ki az élet az őslevesben? Ma ez a talány mintha háttérbe szorult volna – jól érzem?

Nem, én azt hiszem, hogy ez nem igaz, de amiért nem igaz, az pontosan azzal kapcsolódik össze, hogy a terület professzionalizálódott, és paradox módon már kevésbé érdekes. Most is nagyon sok a cikk ebben a témában, de kétfelől közelítenek. Fentről lefelé, vagyis: mi az, amit el lehet hagyni az élet jelenlegi rendszeréből, hogyan lehet minimalizálni a sejtet? És alulról fölfelé, a kémia felől. És egyszer majd a kettő, mint a két irányból növő cseppkő, össze fog érni.

Mármost adódik a kérdés: a Földön kívüli, leginkább a marsi élet kutatásában vajon hasznát vehetjük a chemotonelméletnek? Laikus ésszel azt mondanám, hogy hajrá, fejtsük vissza az életet a lehető legegyszerűbb mechanizmusokig, és azokat a mechanizmusokat keressük aztán a Földön kívül.

Igen, igen, ez általában igaz, és a Jupiter meg a Szaturnusz holdjai, az Europa, az Enceladus és a Titan esetében nagyon fontos kérdéssé válhat, ha nem omlik össze addig a civilizációnk, ha nem az lesz a legégetőbb kérdés, hogy mit eszünk holnap. A Marssal kapcsolatban van egy konkrét jelenség: a sötét dűnefoltok dinamikája, Horváth András csillagász vette ezt észre, engem is felhívott, hogy figyelj, élet van a Marson, először nem is akartam beszélni vele. De a felvételek megdöbbentőek voltak, Gánti is nagyon fellelkesült. Ám még ha ül is a hipotézis,
amelyet aztán felállítottunk – és ez ma sincs kizárva –, én azt gondolom, hogy az az élet ott a Marson leginkább a fotoszintetizáló baktériumok szintjén lehet, tehát abszolút nem minimális, hanem nagyon is evolválódott élet. Továbbmegyek: ha életet találnánk most a Marson, akkor az az élet még genetikailag is rokona lenne a földi életnek. Olyan csoda lenne, amely nemhogy három, de még két napig sem tartana, nagyon hamar napirendre térnénk fölötte. Olyan sűrű volt abban az időben az anyagforgalom a Naprendszerben az ütközések
meg egyebek miatt, hogy a kettő egyszerűen nem lehetne független egymástól. Ami az Europát illeti, az a marsitól teljesen független kísérlet lesz. Jó lenne megérni, hogy megtudjuk a választ – csak hát nagyon megy az idő…

Az interjú a a magazin 2023. júliusi lapszámában jelent meg.