Arany kupola alatt

A jeruzsálemi Sziklamecset az iszlám egyik fő szent helye, és igazi építészeti remekmű. A kutatók páratlan lehetőséghez jutottak, végre felfedhetik rejtett titkait.

ÍRTA: ANDREW LAWLER
FÉNYKÉPEZTE: ZIYAH GAFIĆ
A Sziklamecset immár jó tizenhárom évszázada a muszlimok által Harám al-Sarifnak, azaz „Fenséges Szentélynek”, a zsidók és a keresztények által Templom-hegynek hívott jeruzsálemi szent akropolisz épületeinek koronaékszere. Az iszlám legrégibb fennmaradt építménye, vallási jelentőségében a közeli Szent Sír templommal, alkatának, megjelenésének kecsességében a Tádzs Mahallal vetekszik.


Időtlen szépségét mindenekelőtt építészeti geometriájának egyszerűsége, az építésében használt anyagok szépsége és becses mivolta adja. Igencsak hűvös téli reggelre virradt. A szentélyt lassan megtöltik a hosszú kabátos, fejkendős nők: letelepednek a bársonyos, vörös-arany színű szőnyegre, és magukban elmélkednek, vagy kis csoportokban tanulmányozzák a Koránt. A Sziklamecset a muszlim nők és gyermekek számára meghitt hely, a nyugalom szigete; a férfiak inkább a száz méterrel délebbre álló, tágasabb al-Aksza mecsetbe tódulnak. Szárín Karím középkorú asszony, óvónő. A Sziklamecset közepét uraló kőtömbre mutat: „Onnan emelkedett Mohamed, béke szálljon rá, föl az egekbe, hogy találkozzon az összes prófétával. És azzal az üzenettel tért vissza hozzánk, hogy napjában ötször kell imádkoznunk – magyarázza. – Itt talált gyógyírt a bánatára is. És mi is itt gyűlünk össze, amikor gyógyírt keresünk a keserveinkre, a gyászunkra, a szomorúságunkra, amikor enyhíteni igyekszünk a lelkünk háborgását, rendet akarunk tenni zaklatott elménkben.”


A kőtömb színe a holdkőzetet idézi, érdes, rücskös felülete élesen elüt a pompás, díszes
környezettől. A körülötte álló márvány- és porfíroszlopok és -pillérek két koncentrikus gyűrűt alkotva támasztják alá a hihetetlenül tekervényes formákkal díszített kupolát. A falakon folyóírásos felirat és a középkorból ránk maradt mozaikegyüttesek egyik legnagyobbja látható. Az apró üveglapocskák pixelei alulról nézve dús levelű pálmákká, érett szőlőfürtökké, diadémok, nyakláncok tömkelegévé állnak össze. A négy nyitott kapu egyikén egyszer csak egy galamb téved be, és röpdös ide-oda a kör alakú mecsetbelsőben.
Keskeny, megkopott márványlépcső vezet le a kőtömb alá, a Lelkek kútjába…
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2023. szeptemberi lapszámában.