Talán van a holdakon élet
A kutatók szerint lehet élet a Naprendszer jeges holdjain, de ennek kiderítéséhez előbb itt, a Földön kell vizsgálódnunk.
ÍRTA: NADIA DRAKE
FÉNYKÉPEZTE: CARSTEN PETER és CHRIS GUNN
Felpörgetem a hómobil motorját, csak úgy repesztek a kék éteri árnyalataiban pompázó hó- és jégmezőn. Egész nap ide-oda cikáztam egy befagyott fjordon, most visszatérek Svalbard (a Spitzbergák) legnagyobb településére. A Norvégiához tartozó, hegyekkel tűzdelt szigetcsoport
fölött gyakran táncol a sarki fény, környékén narválok, belugák és rozmárok szelik a Jeges-tengert. Márciust írunk, egy hónapja, hogy a Nap végre-valahára visszatért az égboltra. Hat kutatóval földből nőtt jéghalmokat, pingókat keresünk, pontosabban a bennük föllelhető mikroorganizmusokra vagyunk kíváncsiak. A permafroszt talajában kialakuló, méretükben kis dudortól komoly dombig terjedő jéglencsék a fagyás-olvadás ciklusainak hatására emelkednek a talajszint fölé. Úgy viselkednek, mint a jégvulkánok – csak éppen szuperlassított felvételen. A kutatók itt melegen öltöznek, elvégre naponta többször kell felkeresniük a víz- és jégmintavételi helyeket a -26 Celsius-fokos fagyban. Puskát is visznek, hátha el kell riasztani egy itt kóborló jegesmedvét.
A pingókat benépesítő mikroorganizmusok képet adhatnak arról, hogy milyen élet lehetséges a Naprendszer más égitestjein, a fagyott felszínük alatt óceánt rejtő jeges holdakon. Télen ugyanis „nem jutnak napenergiához, csak a kémiai energiára hagyatkozhatnak” – fejtegeti Dimitri Kalenitchenko projektvezető, a Tromsø-i Egyetem mikrobiológusa.
Viszonylag későn szereztünk tudomást arról, hogy napfény híján is lehetséges a Földön élni.
„Sokáig azt hittük, bolygónkon jórészt a felszínre összpontosul, és teljes mértékben a fotoszintézis függvénye az élet” – mutat rá Barbara Sherwood Lollar, a Torontói Egyetem földmélyi mikrobákat vizsgáló geológusa. Aztán az 1970-es évek végén az Alvin búvárhajó a Galápagos-szigetek környékén, két és fél kilométerrel a Csendes-óceán felszíne alatt, a sötétben rátalált egy élőlényektől hemzsegő hidrotermális kürtőre, és ezzel az élet korlátaira vonatkozó addigi feltételezések érvényüket vesztették. „Alázatra tanít bennünket a tudat, hogy még itt, a Földön is felfedezhetünk egészen új, ismeretlen létformákat és élőhelyeket”
– hangsúlyozza Sherwood Lollar. A szakemberek korábban azt is feltételezték, hogy egy égitest lakhatósága a Naptól való távolságától függ. De ez a kép nem teljes. Van ugyanis a Naprendszerben három távoli hold, amelyeket óriásbolygójuk gravitációja melegít, óceánjukban pedig remélhetőleg Földön kívüli élet nyomaira bukkanunk: az egyik a Jupiter holdja, az Europa, amelyen több víz van a jégburok alatt, mint a Föld óceánjaiban összesen; a másik a Szaturnusz egyik holdja, a kis Enceladus, amelynek jégtakarója alól a déli pólus repedéseinél feltör az ottani világóceán vize; a harmadik szintén a Szaturnusz holdja, a Titan, amelynek felszínét folyékony szénhidrogénnel teli tavak borítják, belsejében pedig óceán rejtőzik. Mindhárom holdon megtalálható tehát az általunk ismert – vagy akár még ismeretlen – élethez szükséges víz, energia és a kémiai elemek szükséges együttese…
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2023. októberi lapszámában.