A légkör tisztítása

A nettó zéró karbonkibocsátás önmagában nem mentheti meg a Földet. Ahhoz irdatlan tömegű szén-dioxidot kell eltávolítanunk a légkörből, ez pedig minden eddiginél nagyobb erőfeszítést követel meg az emberiségtől.

ÍRTA: SAM HOWE VERHOVEK
FÉNYKÉPEZTE: DAVIDE MONTELEONE
Az elmúlt pát száz évben annyi mindent túrtunk fel, vágtunk ki, égettünk el, fúrtunk meg, szivattyúztunk mi, csupaszítottunk le, munkáltunk meg, gyújtottunk fel, borítottunk fénybe, hajtottunk meg, és röptettünk ide-oda, hogy közben 2,4 billió tonna szén-dioxidot juttattunk bolygónk légkörébe.


Ez nem kevesebb mint 522 milliárd, azaz földlakónként 65 autó éves kibocsátásával egyenlő.
Izlandon, Reykjavíktól 30 kilométerre, egy holdbélinek tűnő völgyben Edda Aradóttir azon
fáradozik, hogy az üvegházhatású szén-dioxid gázból minél többet juttasson vissza oda, ahonnan az származik. Célja, hogy megfordítsa a történelem egyik legkárosabb folyamatát – azt, hogy irdatlan mennyiségű széntartalmú vegyületet termeltünk ki a Föld mélyéről, és használtunk fel fosszilis tüzelőanyagként, valaha megalapozva és mára súlyos veszélybe hozva modern korunkat.


Aradóttirnak nincs sok ideje. De egyik embertársának sincs. A klímaváltozás miatt hőmérsékleti rekordok dőlnek meg, egyre szélsőségesebb az időjárás, és a helyzet alighanem tovább romlik. Az izlandi Carbfix céget vezető vegyész- és olajmérnök az eldugott völgyben, egy alumíniumigluban kialakított kísérleti állomáson vízben oldja a befogott szén-dioxidot, és bejuttatja egy 750 mélyre nyúló, szerteágazó csőrendszerbe.

A savas oldatot odalent krémszínű cseppek formájában megköti a lyukacsos szerkezetű bazalt. Aradóttir mutat is egy kőzetmintát: a rajta lévő pontok és vonalak egyszerű, ám óriási távlatokat ígérő kísérletének eredményei. Mert bármilyen csekély is egyelőre a mennyisége, ez a levegőből kivont és szilárd ásvánnyá átalakított szén-dioxid már nem melegítheti többé bolygónkat.
Nemcsak Aradóttirt, más kutatókat és vállalkozókat is foglalkoztat a légköri szén-dioxid megnövekedett szintje. Több nagyszabású projekt is indult a CO2 kivonására és tárolására…
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2023. novemberi lapszámában.