Sivatagi galéria
A Szahara algériai vidéke rejti őstörténetünk legnagyobb művészeti múzeumát.
ÍRTA: HENRY WISMAYER
FÉNYKÉPEZTE: MATJAZ KRIVIC
Vadászó-gyűjtögető őseink egyike elmélyült figyelemmel méregetett egy narancssárga homokkő dombot a zöldellő észak-afrikai síkságon. Az előtte meredező sziklafal sima, tökéletes rajztáblájára egy legömbölyödött szélű, korong alakú nehéz kődarabbal vésni is
tudott. Mint hasonszőrű újkőkori alkotótársai, ő is a jól ismert figurát: a négy karcsú lábon álló, foltos testű, hosszú és ívelt nyakú, horgas fejű állatot rajzolta. Víz és élelem után kutató kései utódai már a szüntelen vándorlás napjait élik majd ezen a vidéken, ám vadászó-gyűjtögető hősünknek még rengeteg ideje volt arra, hogy apránként mélyítve a körvonalakat évezredeket átvészelő alkotást hagyjon hátra az utókornak.
A zsiráf másfél méter magas, vésett rajza ma is látható a sziklafalon, ám ha maga az állat is felbukkanna errefelé, bízvást úgy hatna, mintha földönkívüli lénnyel találkoznánk. A táj ugyanis gyökeresen megváltozott – most szárazabb és vörösebb, az ég pedig felhőtlen lett –, ám így is ugyanolyan különös, mint hajdanában lehetett. A Szahara középső térségében, ameddig csak a szem ellát, minden merő kő és homok, tökéletesen élettelen, mozdulatlan pusztaság, világtól elrekesztett, jószerével ismeretlen vidék.
Kevesen hallottak az Algéria délkeleti csücskében húzódó Taszilin-Ádzser (Tassili N’Ajjer)
Nemzeti Parkról, noha ez a vidék az afrikai kontinens egyik legnagyobb védett területe…
A teljes cikket elolvashatja a magazin 2024. márciusi lapszámában.