Tudtam, hogy ez az utam

ÍRTA: BALOGH BOGLÁRKA

Hogy érzi magát 90 évesen?

Nagyon szerencsésnek érzem magam, meg- érhettem ezt a szép kort úgy, hogy még ma is fittnek és erősnek mondhatom magam. Meghatottan értesültem róla, hogy a világ huszonöt Jane Goodall Intézete (JGI) egytől egyig rendezvényekkel ünnepli a születés- napomat. Ez persze egyúttal azt is jelenti, hogy rendkívül szoros az időbeosztásom. Viszont az a mérhetetlen szeretet, amely mindenütt körbevesz, és az a rengeteg jó- kívánság, amelyet szerte a világból küldenek az emberek, segítenek átvészelni ezt az utazásokkal teli, sűrű időszakot.

Visszatekintve mire a legbüszkébb?

Két dologra. Az egyik, hogy a munkámnak köszönhetően a tudományos közösségen belül és a nagyközönség szemléletében is megváltozott az állatok természetéről alkotott felfogás. Miután több mint egy éven át csimpánzokat tanulmányoztam a tanzániai Gombe Nemzeti Parkban, Louis Leakey, a mentorom 1961-ben azt javasolta, hogy mindenképpen szerezzek diplomát, hiszen e nélkül a kutatók közössége nem fogja igazán komolyan venni a megfigyeléseimet. Nem jártam előzőleg főiskolára, de Louis Leakey-nek sikerült elérnie, hogy a tekintélyes Cambridge-i Egyetemen tanulhattam, az etológia tárgykörében készíthettem kis- doktori disszertációt. Képzelheti, hogy mit éreztem, amikor a nagy tudású professzorok azzal fogadtak: amit eddig csináltam, azt mind felejtsem el, az úgy, ahogy van, rossz.

Nem beszélhettem arról, amit a vadonban tapasztaltam, hogy a csimpánzoknak saját személyiségük van saját gondolatokkal és érzelmekkel – ezek csak a Homo sapiensre jellemzők, hajtogatták. Pedig a csimpánzok biológiai szempontból és viselkedésükben is nagyon hasonlóak hozzánk, csókolnak, ölelnek, kezet fognak, hadonásznak, szer- számokat használnak, hosszú a gyermek- koruk, olykor egyfajta háborút vívnak, de altruista, önzetlen módon is viselkednek.

Ráadásul mindezeket a viselkedésformáikat meg is tudtam örökíteni. Igazi áttörést végül az hozott, amikor a National Geographic Társaság kiküldte Hugo van Lawicket, hogy forgasson filmet a felfedezéseimről. Ezek a felvételek aztán bebizonyították, hogy nem mi, emberek vagyunk az egyet- len értelmes állatfaj ezen a bolygón. Ma már általánosan elfogadott tény, hogy az állatoknak is van személyiségük, aminthogy bizonyos érzelmeik is vannak, például lehetnek elégedettek, dühösek, frusztráltak, bánatosak, rémültek, depressziósak, és elméjük képes a problémák megoldására. Az 1960-as években professzoraim még egészen mást akartak elhitetni velem és a világgal, de szerencsére már gyerek- koromban volt egy különleges tanárom: Rusty, a kutyám, aki megmutatta: a nyugati tudomány sokszor súlyosan téved…

A teljes interjút elolvashatja a magazin 2024. áprilisi lapszámában.