Életrevaló hiénák

ÍRTA: CHRISTINE DELL’ AMORE

FÉNYKÉPEZTE: JEN GUYTON

Viharfelhők hömpölyögtek a kenyai Masai Mara Vadvédelmi Terület fölött. Kölyöknyi foltos hiénák hancúroztak a fűben, anyjuk a közelben heverészett, csak nagy néha tápászkodott föl elhessegetni egy-egy idősebb, a kicsik közé vegyülni akaró kamaszt. Amikor újra betolakodó közelített, az egyik bátrabb kölyök kihúzta magát, anyját utánozva meg- próbált minél vadabbnak, félelmetesebbnek látszani. Viccesnek tűnt a jelenet, de nyilván- való volt: mindkét kölyök tudja, hol a helye. A nagyobb, de rangban alantas jövevény meg- torpant, majd lesunyt fejjel eloldalgott.

Jen Guyton fotós infravörös kamerával rögzítette az izgalmas pillanatokat, hogy minél hitelesebb képet adhasson a hiénák éjszakai viselkedéséről és közösségük igen összetett hierarchiájáról. A hiénafalkát a nőstények uralják, a csapat tagjai anyjuk oldalán öröklik a rangsorban elfoglalt helyüket, és a csoport- rangsor mindent felülír. A matrilineáris, anya- ági leszármazáson alapuló rendszernek fontos szerepe lehet abban, hogy a foltos hiéna lett Afrika legelterjedtebb nagy testű ragadozója.

A foltos hiénák magatartás-repertoárjának megismerése legnagyobbrészt a Masai Mara-i hiénaprojektet elindító Kay Holekampnak köszönhető. A Michigan Állam Egyetemén dolgozó biológus 35 éve kezdett terepmunkába, hogy feltárja a fejlett értelmi képességeiről és alkalmazkodóképességéről is nevezetes, összetett közösséget alkotó ragadozó életét. Minden idők egyik leghosszabb emlőskutató projektje ez, hiszen Holekamp 1988 óta vizsgálja a vadvédelmi terület foltos hiénáit. „Két évet szántam rájuk eredetileg, de aztán szó szerint a bűvkörükbe kerültem” – vallja meg. Furcsa, hogy éppen a hiénák ejtették rabul Holekamp szívét, hiszen az emberek általában már a hiéna szó hallatán fintorogni kezdenek.

„Rajonganak a rothadó húsért” – írta annak idején Arisztotelész. Theodore Roosevelt pedig azt mondta róluk: „A szánni való gyávaság és a szélsőséges vadállatiság különös elegyei.” Afrika-szerte gonosz, mohó lényeknek tartják, boszorkánysággal, nemi szélsőségekkel hozzák összefüggésbe őket. Az oroszlánkirály, az 1994-es animációs film is alattomos intrikusként ábrázolja a hiénát. Ázsiában csupán egy faj egyedei, Afrikában viszont négyféle – barna, csíkos és foltos, valamint cibethiéna – is kóborol a szavannákon. A foltos hiénának van talán a legrosszabb híre, minden bizonnyal azért, mert túlontúl közel került az emberhez.

„Kicsit olyan, mint a patkány, a csótány, a prérifarkas – ezekkel gyakran kerül az ember közelebbi érintkezésbe. És hát sokszor főként azokat az állatokat pocskondiázzuk, amelyek a szomszédságunkban élnek, nem finnyásak, és sokféle környezethez alkalmazkodnak” – magyarázza a Kaliforniai Egyetem ökológusa, Christine Wilkinson, aki Kenyában, a Nakuru- tavi Nemzeti Parkban figyeli a hiénacsapatok életét. Wilkinson, Holekamp és mások egyre többet derítenek ki a foltos hiénáról, és mind- inkább bebizonyosodik: újra kell gondolnunk, ki és miképpen uralja a vadon világát…

A teljes cikket elolvashatja a magazin 2024. áprilisi lapszámában…