A stressz új tudománya

ÍRTA: YUDHIJIT BHATTACHARJEE

FÉNYKÉPEZTE: BRIAN FINKE

Egy bő fél évszázada elkezdett hosszú távú vizsgálat – az egyik első a maga nemében – meglepő eredményre jutott. Brit kutatók 1967-től követték nyomon a londoni Whitehall kormányzati negyedben dolgozó köztisztviselők általános egészségi állapotát. Az átfogó vizsgálat 17 és fél ezer alanya a 40–64 éves korosztályba tartozott. A hierarchia alacsonyabb szintjén levők, például az irodai segédszemélyzet tagjai az eredmények tanúsága szerint korábban és nagyobb arányban halnak, mint a magasabb társadalmi rangú vezető köztisztviselők. Az alacsonyabb beosztásúak között – akkor legalábbis – ismeretlen okokból gyakoribb volt a koszorúér-betegség.

Az 1985–1988 között lefolytatott, 10 300 köz- tisztviselőre kiterjedő, 35–55 évesek körében végzett utánkövetéses vizsgálat (Whitehall II) kiderítette, mi állhat a státuszfüggő jelenség hátterében: az, hogy a beosztottaknak kevesebb befolyásuk volt a döntéshozatalra. Sokuk ezért úgy érezte, hogy állandó stresszben él, és ezt az egészsége is megsínylette.

Az első kutatás óta eltelt közel hat évtizedben a kutatók és az orvosok kétséget kizáróan bebizonyították, hogy a folyamatos, krónikussá váló stressz alááshatja egészségünket. Nemcsak a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát növeli, hanem az elhízásban és még a cukorbetegségben is szerepet játszik. Nyilvánvalóvá vált, hogy a stressz gyengíti az immunrendszert, így védtelenebbé tehet a fertőző betegségekkel szemben.

Lényegében mindenki különféle formában és egyéni mértékben éli meg a stresszt, amelynek mibenlétét először Selye János endokrinológus, a stresszkutatás úttörője fogalmazta meg: a stressz „a szervezet nem specifikus válasza bármilyen igénybevételre” (idézet Selye János Stressz distressz nélkül címmel 1976-ban kiadott könyvéből – a szerk.). Külön- féle kihívások érnek bennünket, mi pedig igyekszünk alkalmazkodni az új helyzetekhez. Selye már a híressé vált, 1936-os vizsgálatában kimutatta, hogy a kellemetlen ingereknek – erős zaj, zavaró fény, alacsony vagy magas hőmérséklet – kitett kísérleti állatok minden lehetőt megtesznek az alkalmazkodás érdekében. Mai világunkban számtalan stressztényező hat a hétköznapi élet nyűgeitől, így a forgalmi dugóban való vesztegléstől a súlyos változásokig (házastársak válása, a szeretett társ elvesztése). „Úgy érezhetjük, nincsenek meg a szükséges eszközeink a helyzet meg- változtatására” – fogalmaz Greg J. Norman pszichológus, agykutató, a Chicagói Egyetemen zajló stresszkutatás egyik vezetője.

Amikor stressz ér bennünket, válaszképpen a szervezetünk adrenalint termel, ettől gyorsul a szívverésünk, megfeszülnek az izmaink, zihálva lélegzünk, felszökik a vérnyomásunk. Nő a kortizol szintje is, és a hormon hatására erősödik bennünk a „harcolj vagy menekülj” érzése. Az akut (hirtelen) stresszre jó példa: felkérnek bennünket egy prezentációra, ám rögtönöznünk kell, nem tudunk felkészülni. Az akut stressz mint védekezési reakció lelkileg és testileg is megterhelő, az észlelt veszély elmúltával azonban gyorsan normalizálódik szervezetünk működése.

A teljes cikket elolvashatja a National Geographic magazin decemberi lapszámában.