Ősöreg erdők és féltett hagyományok kincset érő ajándéka a puerh tea

Írta és fényképezte: JUSTIN JIN

Hajnalodott a Jingmai-hegy buja erdővel borított csúcsa fölött, a Nap sugárözönében sütkérezett a hegyoldalban álló vén teafa. Méteres törzse, a lombkoronába felnyúló, óriási ágai szemet gyönyörködtető látványt nyújtottak. Nem is hasonlított ez a pompás fa a kínai nagyüzemi ültetvényeken sűrűn egymás mellé telepített, alacsonyra metszett teacserjékhez. Csakhogy ez a Yunnan (Jünnan) tartomány délnyugati részében magasodó gyönyörű fa fontosságánál fogva minden másik teafától különbözött.

A helyi őslakos blang népcsoporthoz tartozó 41 éves Ai Rong és öt évvel fiatalabb felesége, Ke Lanfang szüleikkel együtt az öreg fa elé járultak, hogy anyanyelvükön mondjanak előtte imádságot. Nevezetes vidék ez, hiszen itt található a földkerekség öt legvénebb, egyúttal legnagyobb kiterjedésű teaerdeje.

Az avatatlan szemlélő semmi különöset nem vesz észre benne, Ai családja számára viszont eleven szentély ez a göcsörtös teafa, a liget közepe, a Tea Szellemének Fája, előtte fohászkodnak istenségként tisztelt ősükhöz, Pa Ailenghez dús termésért. Ai nagy büszkén mutatott a vastag törzsre: „Megvan ezeréves.”

Csakhogy az utóbbi évek igencsak próbára tették Ai Rong hitét: bár a térség különleges teája széles körben keresetté vált, és mesés árakon kelt el, a termesztőket egyre több és mind váratlanabb természeti csapás sújtotta.

Minden innivalónk közül a víz után teából fogy a legtöbb a világon: összesen mintegy 170 milliárd litert fogyaszt az emberiség évről évre a zöld, fekete, oolong és egyéb teafajták hatalmas választékából. A teák sokféleségét a feldolgozás módjának hihetetlen változatossága adja, az alap azonban mindegyik teaféle esetében ugyanaz – az örökzöld teacserje, tudományos nevén a Camellia sinensis. A világ számos országában termesztik, főleg azóta, hogy a 19. század elején a kínai monopóliumot megtörő britek Indiában is meghonosították. A Jingmai-hegyen élő blang és dai őslakos nép szorgos tagjai immár jó ezer éve gondozzák a Camellia sinensis var. assamica fajtához tartozó vad-félvad tealigeteiket. Ebből a nagy levelű teából sodrás és sütés után formákba préselt sheng (nyers, zöld) puerh teát készítenek. Ez az élő tea évtizedekig tárolva-érlelve folyamatosan változik, és minden korszakában rendkívül tartalmas, komplex, életerős, energikus tea marad. Az érlelés során értéke egyre nő, nem véletlenül tekintik a jómódú kínaiak befektetésnek – akár a jó bort szokás. Még egy lépést beiktatva, a sodrott leveleket egy-két hónapig erjesztve alakul ki a dió-föld aromájú sötét, a teaszakértők körében „iható aranyként” is emlegetett shu puerh tea…

A teljes cikket elolvashatja a National Geographic magazin márciusi lapszámában.