Márk, Ányos2025. április 25., péntek
Magazin

Őshüllők ma is eleven kortársa

2025.04.13.NG
National Geographic Magyarország

A tokfélék – stílszerűen szólva – minden bajt megúsztak 162 millió éven át, de aztán az ember ténykedése a kihalás szélére sodorta őket. Az élő kövület utolsó egyedeinek megmentéséért nagy erőkkel küzdenek a kutatók.

Észak-Amerika legnagyobb édesvízi hala a nemritkán 4,5 méteresre növő fehér tokhal. Az Idaho állambeli Snake-folyóban éppen egy közel 2,5 méteres fehér tokot jelöl meg az állam hivatalos szakértőcsapata.
Forrás: Jennifer Hayes

Írta: Hannah Nordhaus

Fényképezte: Jennifer Hayes

A folyó komótosan és némán hömpölygött tova a decemberi tájban. Kopasz fák, dágványos árterek, barnálló gyepfoltok: a dél-kazahsztáni Szir-Darja mentén a természet téli álmát aludta. Erről a tájról korántsem mondható el, hogy piktor vásznára kívánkozna – emitt eldobott szemét, amott kiürült palack, távolabb rozsdaette autóroncs. Szén, fa szállongó füstje fogta el a Nap sápadt fényét. Bernie Kuhajda szemszögéből nézve viszont eszményi volt a helyszín. „Pontosan ilyenfajta élőhely kell nekünk” – lelkendezett a Tennessee Akvárium és Természetvédelmi Intézet (TACI) biológusa.

Kuhajda váltig remélte, hogy itt majd rátalál a szir-darjai tokra – a tokhalféléknek ezekben a vizekben őshonos, de már az 1960-as évek óta nem látott képviselőjére. Miután a szovjet időkben gátak sora épült a folyórendszeren, a munkálatok alapjaiban megváltoztatták a Szir-Darja útját Kirgizisztán hegycsúcsaitól a mára vészesen leapadt Aral-tóig, nem mellékesen elrekesztették ívóhelyüktől a tokokat. A szir-darjai tok éppen az ilyen, iszapos, sekély folyószakaszokat szereti – már amennyiben még létezik élő egyede, magyarázta Kuhajda. A Re:wild természetvédő szervezet célja azoknak az „eltűnt” fajoknak a felkutatása, amelyekből egyetlen élő egyeddel sem találkozott senki már legalább egy évtizede, és az adatok hézagossága miatt így nem tudni, hogy kihalt-e az adott faj, vagy sem. Néhány hónappal korábban a szervezet képviselője felvette a kapcsolatot Kuhajdával, azon kevés szakértők egyikével, aki egyáltalán látott már szír-darjai tokot – ha nem is eleven mivoltában. Kuhajda még az 1990-es években, végzős egyetemistaként járt be múzeumokat Londonban, Moszkvában és Szentpétervárott, videófelvételt készített a formalinban közszemlére tett, már erősen kifehéredett példányokról.

A szír-darjai tok (Pseudoscaphirhynchus fedtschenkoi) a 26-féle tok között a legkisebb a maga 20-22 centiméteres hosszúságával. A legtermetesebb pedig a viza (Huso huso); 1827-ben a Volgából fogták ki a máig feljegyzett legnagyobb, jó 7 méter hosszú, másfél tonnás egyedet. A tokfélék jellegzetessége a hosszú és lapos orrtájék, a fenékjáró prédaállatok észlelésében fontos, a szájnyílás előtt csüngedező bajuszegyüttes meg a testükön végighúzódó öt bütykös-porcos pikkelysor. Összetéveszthetetlen, különleges, mondhatni bizarr külsejű ez az ősi szabású hal; gyúrjunk össze képzeletünkben egy harcsát, egy cápát meg egy Stegosaurust, tegyünk még hozzá egy ágfűrészt, így lelki szemeink előtt olyasvalamit láthatunk, amilyen történetesen a tokhal.

<!– [if IE 9]><![endif]–>

A tenyésztés módszerei egyre fejlődnek, így ma már a kaviáripar is jelentős szerepet vállal a tokfélék védelmében. A Milánó közelében működő, albínó kecsegéket nevelő halfarm és a többi akvakultúrás telep egyre nagyobb hányadát adja a világ kaviártermelésének. Tavi, folyami tokból ma már törvényes úton csak kevesen nyernek ki ikrát, viszont az illegális kaviárkereskedelem mindmáig virágzik.
Forrás: Jennifer Hayes

A tokfélék 162 millió éven keresztül megannyi klímaváltozást, kontinensvándorlási kataklizmát, vulkánkitörést, még egy tömeges kihalási eseményt is átvészeltek. „Túlélték a dinoszauruszokat kipusztító aszteroida becsapódását, túléltek mindent, amit csak a Föld és az űr rájuk zúdíthatott” – fogalmaz Kuhajda. Túléltek mindent – kivéve az emberiséget.

A tokféléké ma a leginkább veszélyeztetett halcsoport, állományaikban 1970 óta világszerte katasztrofális, 94 százalékos csökkenés állt be. A Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) a 26-ból már 25 fajukat a sérülékeny, illetve veszélyeztetett fajok közé sorolta, ezek közül 17 kritikusan veszélyeztetett, egy pedig hovatovább kipusztultnak mondható. Félő, hogy a kritikusan veszélyeztetett fajok közül három, köztük a szir-darjai is kihalt. És bár sorra kihalnak, a tokfélék kereskedelmi becse még mindig kiemelkedőnek mondható…

A teljes cikket elolvashatja a National Geographic magazin 2025. áprilisi lapszámában.

Megmenthetők-e Új-Zéland ritka madarai több millió ragadozó kiirtásával?

Megmenthetők-e Új-Zéland ritka madarai több millió ragadozó kiirtásával?

Új-Zéland népe elhatározta, hogy a különösképpen kártékony ragadozók totális kiirtásával védi meg őshonos, becses madarait. A világ eddigi legnagyobb léptékű természetvédő projektje könyörtelenül hatékony szakaszába lépett, ugyanakkor még az is nagy kérdés, hogy mely fajokat kell menteni, és melyek a pusztítandók.

National Geographic 33: Edward Norton

National Geographic 33: Edward Norton

A színész, aki az afrikai vadvilág megóvásának új módjain fáradozik.

National Geographic 33: Jason Momoa

National Geographic 33: Jason Momoa

A színész, aki szupererejét használja az óceánok megóvására.

National Geographic 33: Selena Gomez

National Geographic 33: Selena Gomez

A sztár, aki világmértékben támogatja a fiatalok mentális egészségének megőrzését.

Ősöreg erdők és féltett hagyományok kincset érő ajándéka a puerh tea

Ősöreg erdők és féltett hagyományok kincset érő ajándéka a puerh tea

A Kínában magasodó Jigmai-hegy őslakos falvainak népe tradícióihoz ragaszkodva, az ősök módszereivel termeszti immár világhírű, csodálatos aromájú teaféléit.

National Geographic 2025. áprilisi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

22 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlapNational Geographic 2024. júliusi címlapNational Geographic 2024. augusztusi címlapNational Geographic 2024. szeptemberi címlapNational Geographic 2024. októberi címlapNational Geographic 2024. novemberi címlapNational Geographic 2024. decemberi címlapNational Geographic 2025. januári címlapNational Geographic 2025. februári címlapNational Geographic 2025. márciusi címlapNational Geographic 2025. áprilisi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket