Észak-Amerika leghosszabb vízitúrája

ÍRTA: FREDDIE WILKINSON

FÉNYKÉPEZTE: AMY TOENSING

Az eső szakadt, mintha dézsából öntötték volna. A New York állambeli Adirondack-hegység szívében megbújó Fourth-tó tükrére záporoztak az esőcseppek. Lapátomat az ölembe fektettem, és körbepillantottam a tavon, a nyolctagú Fulton-tórendszer legnagyobbján. Kenukból és kajakokból verbuválódott, úgy tucatnyi fővel útnak indult flottillánk eleje és vége között úgy egy kilométer lehetett a távolság, így némelyik társam körvonalai éppen csak fölsejlettek a szakadó esőben. A Fifth-tavon működő, tőlünk még vagy másfél kilométerre fekvő kikötőhely felé igyekeztünk.

Nem sokkal korábban New York állam északi részén, egy kis település, Old Forge partján szálltunk vízre egy csapatnyi őslakos társaságában, hogy végighaladjunk a keleti irányban 1190 kilométer hosszan, egészen Maine államig tartó vízitúra-útvonal egy szakaszán. A nyolcvannál több tavat és folyót magában foglaló Northern Forest Canoe Trail, röviden NFCT az északkeleti régió szívében, Vermonton, Québecen és New Hampshire-en át Maine állam erdőségeinek mélyéig és ott még félezer kilométer hosszan tart. Sok vízitúra- útvonallal ellentétben az NFCT távját nem lehet csak vízen teljesíteni, és a szárazföldi átemeléseknél bizony cipelni kell a hajót meg a felszerelést. Mi is kiemeltük hajóinkat a Fifth-tónál, de első szárazföldi etapunk szerencsére rövid volt: alig egy kilométernyi.

Egy útba eső benzinkúton végre fedél alá vonulhattunk, a kenukat kint hagytuk a parkolóban. A csapat nagy része forró italokkal tartotta magában a lelket, páran rágyújtottak a bejáratnál, az eresz alatt. Mi tagadás, eléggé nyomott volt a hangulat. De megfutamodni nem lehetett, most már ki kellett tartanunk. A kapcsolt vízi utak hosszú láncolatát még 2000-ben jelölte ki egy csapat New England-i evezős, akik azután hivatalosan is beiktatták, térképre vitték az NFCT-t. Az eltelt negyedszázadban az azonos nevű alapítvány közreműködésével sokan és sokféle indíttatással tettek próbát Észak-Amerika egyik legszebb és legizgalmasabb evezőstúrájával. Az útvonalat magát persze nem csupán a kalandkeresők és nem is csak az utóbbi 25 évben használták.

A haudenosaunee őslakos törzsszövetség és így az algonquin nép is évezredek óta járja már ezeket a vizeket. Az 1600-as évektől azután az Európából jött telepesek számára is létfontosságúvá vált a folyami közlekedés, éspedig elsősorban a szőrme meg a fűrészáru szállítása és kereskedelme szempontjából. A polgárháborút követő évtizedekben az aktív pihenés eszméje is éppen itt szökkent szárba, koránt- sem véletlenül: itt ugyanis vízen mindenhova egyszerűbb eljutni, mint szárazon…

A teljes cikket elolvashatja a National Geographic magazin 2025. májusi lapszámában.