Éltető elemük az óceán: pingvinek

Az evolúció remekei, jól elvannak a bolygónk kimondottan zord térségeiben. Szívósságuk, különleges képességeik egyre újabb példáit derítik fel a kutatók – és arra is rámutatnak, hogy sokat tanulhatunk a pingvinektől, ha alkalmazkodni akarunk a rohamos változásokhoz.

Írta: HANNAH NORDHAUS
Amikor Pablo Borboroglu, (barátainak Popi), a National Geographic Társaság ösztöndíjasa 2008-ban első ízben járt Patagónia keleti partvidékének egyik háborítatlan zugában, igencsak meglepődött, hogy pingvinekkel is találkozik azon a vidéken. Az argentin biológust egy helybéli gazda hívta ki a birtokára, és elmesélte neki, hogy a környéken többet is látott ebből a röpképtelen madárból.
A partot valósággal ellepte a hulladék, a rengeteg üvegdarab, a sok autóroncs és tábortűzmaradvány. „Mocsok és mocsok mindenütt: katasztrofális látvány fogadott” – meséli Borboroglu. A hulladékrengeteg közepette, a partszegély bozótosaiban mégis üregek sorakoztak, azokban pedig – Borboroglu legnagyobb ámulatára – tucatnyi Magellán-pingvin kucorgott.
Ezek a pingvinek fölegyenesedve úgy fél méter magasak, a szemüket és a nyakukat jellegzetes fehér csík övezi. Dél-Amerika sziklás-homokos partszegélyein költenek, télen pedig bevetik magukat az óceánba, és észak felé egészen Brazíliáig, sőt Peruig felúsznak. Borboroglu főként azért lepődött meg, mert a Magellán-pingvinek legközelebbi kolóniája jó 140 kilométerrel délebbre talált magának élőhelyet.

Ezek a rettenthetetlen vándorok mégis idejöttek párosodni; meglehet, régi költőhelyüket már nem érezték kellően biztonságosnak. Borboroglu azonnal munkához látott: felmérte a kis csapat fizikai állapotát, és megszabadította az egyik pingvint a rátekeredett műanyagdarabtól.
Azután belevágott a jóval keservesebb foglalatosságba: a környék megtisztításába. A kalandor Magellán-pingvinek pedig életben maradtak, párosodtak, fiókát neveltek, és egy évvel később vissza is tértek…
A teljes cikket elolvashatja a National Geographic magazin 2025. júniusi lapszámában.