Magazin
Holnapfölde: Asztana
Írta: John LancasterFényképezte: Gerd Ludwig Az új Kazah főváros igazán nem szűkölködik különleges épületekben, melyeket legtalálóbban alighanem helyi ragadványnevük jellemez – a „banán” egy magas, élénksárga irodaház, a „hét hordó” lakótornyok együttese, a „szivargyújtó” pedig a közlekedési és távközlési minisztérium otthona. A Bajterek emlékműre mégis nehéz becenevet találni, mert semmihez sem hasonlítható. Legalábbis ezen a […]
Cunami
Írta: Tim Folger …A cunamik többségét, így a tavaly márciusban Japánra zúdult kataklizmát is tengermélyi törésvonaltól kiinduló földmozgások okozták. Főként az Indiai- és a Csendes-óceán mélyén találhatók ilyen törésvonalak, úgynevezett szubdukciós (alábukási) övezetek, ahol egymásnak ütközik a földkéreg két lemeze. A kemény óceáni kéreg a lazább szerkezetű kontinentális kéreg alá bukik, emiatt mély árok nyílik […]
Tigrissirató
Írta: Caroline AlexanderFényképezte: Steve Winter Hajnalodik, köd üli meg a vadont. A vöröses földútból csak néhány méternyi látszik. Az aranyló félhomályból tigris alakja rajzolódik ki. A nőstény megáll, jobb felől az út menti fához érinti bajuszszőreit, majd átmegy a túloldalra, hogy a bal fizimiskája se maradjon ki. Hirtelen felénk fordul, végtelenül unott ábrázattal végigmér bennünket, […]
Szövőhangyák
Írta: Douglas H. ChadwickFényképezte: Mark W. Moffett Kívánságuk szerint nyilván el is jutnának valamelyik hangyakolóniához, és a pöttöm uralkodónő nem ellenkezne: beengedné birodalmába a messziről érkezett idegeneket. A Föld megannyi hangyatársadalma, a tömérdek királynő és miriádnyi alattvalója valóban sok tekintetben összevethető az immár hétmilliárdos emberiséggel. A hangyák is népes közösségekben, a tetejébe rendkívül jól szervezett […]
Ikertalány
Írta: Peter MillerFényképezte: Jodi Cobb Nyaranta, augusztus első hétvégéjén több ezer ikerpár jön össze az Ohio állambeli Twinsburg városkában, Clevelandtől délkeletre. Nem a véletlen szülte a helyszínt: a település nevét (Ikerváros) is egy ikerpár ihlette csaknem kétszáz évvel ezelőtt. Leginkább párosával jönnek az érdeklődők a háromnapos fesztiválra, a földkerekség legnagyobb ikertalálkozójára. Népünnepély ez a javából […]
Főnökök kincsei
Írta: A. R. WilliamsFényképezte: David Coventry Egyik percről a másikra temérdek arany tűnt elő a földből egy nap perzselte közép-panamai mezőn, s Julia Mayo régész kis híján felkiáltott: „Álljunk le!” Noha évek óta erre a pillanatra várt, most mégis túl soknak találta a kincseknek ezt a hihetetlen tömegét… Mayo és csapata egy letűnt nép nyomait […]
Ahol a föld sót terem
Írta: Virginia MorellFényképezte: George Steinmetz Még hollywoodi trükkmestereknek is dicsőségükre vált volna a 2005 szeptemberében lejátszódott jelenet: észak-etióp afar pásztorok szeme láttára hirtelen megnyílt a föld, és elnyelte kecskéiket, tevéiket. Majd a tátongó, mély üregekből obszidiándarabok törtek elő, és „úgy röpdöstek, mint hatalmas, fekete madarak” – mesélte a helyiek egyike. Három napig gomolygó füstfelhők sötétítették […]
Számik
Fényképezte: Lóránt AttilaLejegyezte: Gábor Endre … A számik félnomád népe az évszázadok során mind északabbra szorult a svéd, norvég és finn telepesek elől. Ősi életmódjuk miatt – vadásztak, halásztak, rénszarvast tartottak – rendre összetűzésbe kerültek a földművelő gazdákkal, hiszen a vonuló csordák letaposták a vetést, a parasztok pedig kártérítést követeltek. Ez a rossz viszony az […]
Nagyvárosoké a jövő?
Írta: Robert Kunzig … Edward Glaeser közgazdász tavaly márciusban a Londoni Közgazdasági Egyetemen (ISE) mutatta be Triumph of the City (A város diadala) címmel írott új könyvét. Mahatma Gandhi tévedett, jelentette ki: nem a falu, hanem a nagyváros jelenti India jövőjét. A kivetítőn közben Mumbai (Bombay) legnagyobb nyomornegyedéről, Dharaviról meg Rio de Janeiro favelláiról váltották […]
Jakab király új Bibliája
Írta: Adam NicolsonFényképezte: Jim Richardson „Pál apostolnak a korinthusbeliekhez írt második levele, 5. rész, 17–19. vers: Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden. Mindez pedig Istentől van, a ki minket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által, és a ki nékünk adta a békéltetés szolgálatát. Minthogy az Isten […]