Állatszabadítók

National Geographic Channel műsorelőzetes
Alison Eastwood állatvédő és Donald Schultz biológus túlterhelt, felelőtlen és törvénykerülő vadállat-tulajdonosokkal veszi fel a harcot a Nat Geo Wild új sorozatában.
Legyen tanúja, amint elkötelezett állatvédők, civilizáción kívül eső vidéki farmokra, nyomorúságos útszéli magánállatkertekbe és munkamániás mágusok szűk ketrecei közé látogatnak, hogy nélkülöző és rosszul tartott medvéket, tigriseket és egyéb vadállatokat mentsenek meg.
Egy vadállatot eltartani nem kis feladat, hisz a kifejlett tigrisek, oroszlánok és majmok nemcsak hogy erős és kiszámíthatatlan élőlények, de rengeteg táplálékra, helyre és törődésre is szükségük van. Annak tehát, aki egy efféle bestiát szeretne – boldogan és egészségesen – eltartani a birtokán, annak az állatok iránti rajongáson kívül sok más dologra is szüksége van. Ezt a tényt persze nem minden farmer, állatkert-tulajdonos és cirkuszos veszi figyelembe – ilyenkor avatkoznak közbe az Állatszabadítók, akik a helyszínre kiszállva megpróbálják rávenni a gazdikat a törvények betartására, ha pedig nem sikerül, akár a vadak menhelyre szállítását is kezdeményezhetik.
Donald Schultz vadállat-szakértő, extrém kalandor, író és fotográfus egy személyben. Tizenhárom éves korában kezdett el hüllőkkel dolgozni, s a kígyók iránti rajongása egész pályafutását elkíséri. Az ő nevéhez fűződik többek közt a “Wild Recon” és a “Venom in Vegas” című tévéműsor, számos tudományos cikket publikált, és felszólalt a Nemzetközi Herpetológiai Szimpóziumon.
Alison Eastwood, Clint Eastwood lánya, nemcsak filmrendező és hollywoodi színésznő, de elkötelezett állatvédő is, s ilyen minőségében számos szervezetben – többek közt a tengeri állatok megmentéséért dolgozó Marine Animal Rescue kötelékében – is közreműkött már. “Ez a sorozat nagyon közel áll a szívemhez” – mondja az Állatszabadítókról. “Rengeteg televíziós és mozifilm elkészítésében részt vettem, de az állatok segítése és új, szerető otthonhoz juttatása igazi szenvedély számomra. Régi vágyam volt egy állatmentésről szóló sorozat, mellyel felhívhatjuk az emberek figyelmét az állattartási szabályok betartásának fontosságára.”
“A műsor nemcsak az állatokra, de a gazdájukra leselkedő veszélyekre is ráirányítja a figyelmet” – teszi hozzá Donald. “Pályafutásom során renteteg veszélyes és egzotikus állattal dolgoztam már, az így szerzett tapasztalatok alapján szerettem volna az ember és állat kapcsolat nehézségeit a nézők elé tárni, s ezáltal mindkét érintett félnek segíteni. Látni kell ugyanakkor, hogy messze nem olyan sötét a kép, mint ahogy azt a média sugallja – amíg a sajtó a rossz példákkal van tele, a vadállat-tulajdonosok többsége felelősen, a szabályokat betartva gondozza kedvenceit.”
A sorozatban Alisonnak és Donaldnak az esetek egy részében sikerül meggyőzniük a tulajdonosokat, hogy mondjanak le állataikról, s engedélyezzék tiszta és biztonságos menhelyre költöztetésüket; más gazdik viszont ellenállnak, és az állatszabadítók üres kézzel kénytelenek távozni – ilyenkor megpróbálnak más, kompromisszumos megoldást találni, s az új javaslattal ismét megostromolni a felelőtlen tulajdonost.
Az epizódok tartalmából:
Tigris Lady
A sorozat két elkötelezett állatvédője, Alison és Billy először egy vidéki birtokra látogat, melynek tulajdonosa, a pletykák szerint rossz körülmények közt tartja állatait. A hír sajnos igaznak bizonyul, a farmon talált állatok, köztük a Ben nevű grizzly-feketemedve keverék, azonnali segítségre szorul. Alisonék ezt követően egy – barátai által csak „Tigris Lady-nek” becézett – magányosan élő idős hölgyet keresnek fel, akit megromlott egészségi állapota és szűkös anyagi lehetőségei immár adályozzák a 25 nagymacska eltartásában.
Bemutató: 2012. december 22-én, szombaton este 6-kor a Nat Geo Wild műsorán
Mama kicsi fiai
Az állatvédők először egy John Palmer nevű emberhez látogatnak el, aki jogi bonyodalmak, valamint elhúzódó betegsége miatt képtelen gondoskodni a háza körül kialakított magánállatkertről, s segítségre szorul a jószágok elköltöztetésében. Ezt követően Alisonék egy olyan ohiói állatmenhelyet is felkeresnek, ami a gazdáik által megunt egzotikusok állatok begyűjtésére szakosodott – a tulajdonos szíve azonban nagyobbnak bizonyult anyagi lehetőségeinél, ezért a házát mostanra elözönlötték az életveszélyes trópusi ragadozók…
Bemutató: 2012. december 29-én, szombaton este 6-kor, a Nat Geo Wild műsorán
A varázsló nagymacskái
A missouri varázsló, Kirby Van Burch nagymacskái éjjel-nappal egy félhomályos színházban raboskodnak, s mivel csak elvétve jutnak ki a szabadba, napfényt szinte sose látnak. A sanyarú sorsú állatsereglet állapotát jól jellemzi, hogy amikor Alison és Donald az egyik oroszlánt beköltöztetik egy menhelyre, az megijed a kifutót borító fűtől és a feje körül szálldosó pillangóktól. Az epizódban az Állatszabadítók egy louisianai házaspárhoz is ellátogatnak, akik a hatóságok engedélye nélkül négy csuklyásmajmot tartanak a házukban – nem éppen szabályos körülmények között.
Bemutató: 2013. január 5-én, szombaton este 6-kor, a Nat Geo Wild műsorán
Ragadozó-simogató
A makacs és önfejű Karl Mitchell meglehetősen veszélyes gyakorlatot űz magánállatkertjében, VIP-vendégeit kérés esetén beengedi a nagymacskái közé – az Állatszabadítóknak azonban esélyük sincs hatni rá, mert amikor felhívják a figyelmét e tevékenység kockázatosságára és menhelyre akarják vinni a jobb sorsra érdemes bestiákat, kijelenti, hogy mindenkit lelő, aki beleszól a dolgába. Az epizódban Alison és Donald egy közelmúltban bezárt útszéli állatkertbe is ellátogatnak, melynek utolsó lakója, egy Shadow nevű feketemedve máig megmentőre vár.
Bemutató: 2013. január 12-én, szombaton este 6-kor, a Nat Geo Wild műsorán
Viszlát, Bubba
Denise Flores attól retteg, hogy meg kell válnia nyolc nagymacskájától, lévén Ohio törvényhozói egy közelmúltbeli baleset nyomán az egzotikus állatok tartásának teljes betiltását fontolgatják az államban. Craig Lavelle-t hasonló veszteség fenyegeti: ő kölyökkora óta neveli Bubba nevű bengáli tigrisét, most azonban egy betegség miatt könnyen lehet, hogy meg kell válnia tőle.
Bemutató: 2013. január 19-én, szombaton este 6-kor, a Nat Geo Wild műsorán
Medvetánc
Joe Schreibvogel hosszú ideje támadások kereszttüzében áll bizarr tigristenyésztő programja miatt, valamit azért, mert a kölyköket korán elválasztja anyjuktól, hogy a látogatók közvetlen kapcsolatba kerülhessenek velük. Vajon sikerül-e lebeszélniük az Állatszabadítóknak Joe-t a vitatott gyakorlatairól? Az epizódban Alison és Donald egy rossz hírű észak-karolinai medveparkhoz is ellátogat – könnyen lehet azonban, hogy nem tudnak bejutni – egy állatvédő korábban már pórul járt.
Bemutató: 2013. január 26-án, szombaton este 6-kor, a Nat Geo Wild műsorán