Rob Lowe mint Amerika elnöke
National Geographic Channel műsorelőzetes
Az elnök emberei című sorozat egyik sztárja alakítja A Kennedy-gyilkosság című film főhősét. Az interjúban arról vall miként tudott azonosulni az általa játszott elnök személyiségével, és milyen hatással volt rá a szerep.
Hogy érezte magát a forgatáson? Mennyire volt nehéz feladat egy olyan nemzeti és nemzetközi ikont megszemélyesíteni, mint John F. Kennedy?
Hatalmas megtiszteltetésnek éreztem a felkérést, mert Kennedy az egyik személyes hősöm. Szinte nincsen olyan róla szóló könyv, melyet ne olvastam volna, mindazonáltal kemény dió volt a feladat, hiszen egy olyan emberről van szó, aki a mai napig intenzíven jelen van az emberek gondolataiban – pontosan tudják, hogy nézett ki, hogy beszélt, milyen volt a járása; és úgy általában, az embereknek nagyon világos elképzeléseik vannak az egyéniségével kapcsolatban. Ezzel együtt ugyanazok voltak a legfontosabb szempontok a megszemélyesítésénél, mint bármelyik másik szerep esetében: hiteles legyek és az igazat közvetítsem, és meglegyen az érzelmi kötődésem az eljátszott személyiség irányába. Csupán annyi volt a különbség, hogy ebben az esetben a külsőmre és a beszédmódomra a szokottnál is jobban oda kellett figyelni.
Mit kell tennie annak, akik úgy akar beszélni és kinézni, mint John F. Kennedy? Önnél mi volt a recept? És elégedett-e az eredménnyel?
Azt hiszem, minden színész más módszerrel dolgozik. A hang esetében nálam az a titok, hogy sokat halljam a hősömet beszélni. Azt vettem észre, hogy ha egy elnök két cikluson át a hivatalában van, akkor annyit hallom a hangját, hogy a végére már tökéletesen tudom utánozni. A forgatásra készülve minden este egy teljes órán át hallgattam JFK-t, megszakítás nélkül. A felvételeket hallgatva rájöttem, hogy Kennedynek két különböző beszédmódja volt, a nagyközönség előtt teljesen másképpen beszélt, mint a magánéletben. Mivel a legtöbben a hivatalos beszédmódját ismerjük – például a híres beszédeiből –, így ezt sajátítottam el és használtam a filmben.
Ami pedig a külsőmet illeti, ebben egy hatalmas csapat volt a segítségemre – de az itt alkalmazott trükkökről és módszerekről a bemutatóig nem szeretnék nyilatkozni, mert akkor az emberek elkezdenék tudatosan figyelni ezeket. Azt azonban elmondhatom, hogy fantasztikus munkát végeztek a segítőim, erről a nyilvánosságra hozott fotókon is meggyőződhetnek.
Azonnal elvállalta a felkérést, vagy nehéz döntés volt, melyet hosszú gondolkodás előzött meg?
Azonnal tudtam, hogy el akarom játszani JFK-t – de a végső döntés előtt elolvastam a forgatókönyvet, mert ezer féle módon és hangnemben meg lehet közelíteni egy személyiséget és témát. A forgatókönyv nagyon tetszett, mert amellett, hogy egy szikár, tényekre koncentráló történelmi munka, egy réteggel mélyebben az ember is ott van, személyisége minden árnyalatával és komplexitásával. Ezen felül azért is igent mondtam, mert idén van a meggyilkolása 50. évfordulója, így ez egy tökéletes alkalom felhívni a figyelmet arra, hogy mit veszített Amerika a halálával.
Azt mondta, hogy sokat tud, rengeteget olvasott Kennedyről. Mi tetszik önnek legjobban a személyiségében? JFK mely tulajdonságaival fogta meg önt?
Attól félek, hogy ha őszintén beszélek, akkor afféle elfogult, elvakult rajongónak fogok tűnni, de valóban, miközben a vele kapcsolatos anyagokat tanulmányoztam, újra és újra megdöbbentett bölcsességével, gyorsaságával, kíváncsiságával, olvasottságával, a művészet felé mutatott érdeklődésével és tiszteletével. Ez úgy általában is ritka az emberek között, a politikusok körében pedig különösképpen. Ő tartotta az első, televízió által közvetített sajtókonferenciát, ezen és az ezt követőeken szenzációs volt, úgy viselkedett, mint egy stand up komikus, az újságírók majd leestek a székükről a nevetéstől. Ma már a sajtó nem viselkedne így, de ő egy annyira átütő és vicces egyéniség volt, hogy mindenki oda volt érte.
Ahogyan azt ön is említette, rengeteg könyv jelent meg Kennedy életéről és személyiségéről. Ön szerint ez a film milyen új adalékokkal járul hozzá a teljes és hiteles kép kialakulásához?
Kelly forgatókönyve egy izgalmas, tényekkel és információkkal teli könyv rendkívüli adaptációja. Ahogy mondtam, rengeteget olvastam JFK-ről, sok mindent azonban csak most tudtam meg. Például, hogy azon a napon, amikor a kis Kennedy az apja koporsójánál – utóbb híressé vált módon – tisztelgett, éppen a születésnapját ünnepelte; és hogy a gyilkosa, Lee Harvey Oswald temetésén – mely egy napon volt az ő temetésével – nem akadt senki, aki kiemelje a koporsót a halottaskocsiból, ezért az újságíróknak kellett elvégezniük a feladatot.
Önnek nagyon jól áll a politikusi szerep – a filmekben legalábbis mindenképpen. Elég, ha Az elnök embereire gondolunk. Adódik hát a kérdés: A való életben nem gondolt rá, hogy megpróbálkozzon a politikával? Nem gondolt rá, hogy elnökként ön máshogy, jobban csinálná?
Valóban érdekel a politika, olyan értelemben, hogy ez is egy drámai műfaj – egy nagy emberi dráma az emberek életének jobbá tétele érdekében. Azt azonban nem gondolnám, hogy jó politikus lennék, mert napjaink légköre nem nekem kedvez, manapság nálam sokkal keményebb anyagból gyúrt emberekre van szükség a politikában. Hogy frusztrált lennék? Igen. Hogy nem a legjobb időket éljük? Biztosan így van. A reményt azonban nem veszítettem el, biztos vagyok benne, hogy valami jó fog következni a mostani sok rossz után – de hogy pontosan mi, egyelőre nem tudom.
A munka folyamán mi lepte meg JFK-val kapcsolatban, és volt-e valami, amit saját magáról megtudott a forgatás alatt?
Megdöbbentő volt ráébredni, hogy milyen mélyen érzek iránta – a pontos okát nem tudom, hisz sose láttam élve, néhány hónappal a halála után születtem, de érzelmileg nagyon kötődöm hozzá és a történetéhez. Azt hiszem, talán valami olyasmi lehet e mögött, hogy hajlamosak vagyunk híres és sikeres emberekkel – politikusokkal, rocksztárokkal, mozicsillagokkal – azonosulni. Ezért amikor Kennedy meghalt, úgy éreztük, hogy egy közeli hozzátartozónkat veszítettük el – mélyen meggyászoltuk őt, és máig is gyászoljuk. A kormányzását a „legjobbnak és legfényesebbnek” szokták nevezni. Nem tudom, hogy ez igaz-e, de ez talán nem is fontos, mert kollektíven, kulturálisan, érzelmileg úgy döntöttünk, hogy igaz, ezért azóta a legjobb és legfényesebb kormányunk vezetőjét gyászoljuk.
Mit tanult meg önmagáról?
Nehéz ezt szavakba önteni. Azt hiszem, még jobban megbizonyosodtam arról, amit eddig is sejtettem magamról: nagyon patrióta vagyok, csodálom azokat, akik szolgálják a nemzetüket, s eszembe se jut cinizmussal nézni küzdelmüket, szeretem megtalálni a hangot olyan emberekkel, akikkel nem értek egyet, és nem érdekelnek a szeparatisták, a dogmák és a megosztó dolgok. Mindez a forgatás során újra eszembe jutott és tudatosodott bennem, mert – legalábbis ahogy én látom – Kennedy is ilyen ember volt.
Rokon lelkek?
Nem, ilyen messzire azért nem mernék menni. De centrista volt, afféle konzervatív demokrata, aminek én is tartom magam. Ki nem állhatta a szélsőséget a politikában, és én csodálom őt ezért.