Fenn a csodás északon

National Geographic Channel műsorelőzetes
Miként „öltözik át" a táj a tavasz beköszöntével Skandináviában, és milyen új kihívásokat hoz az újrakezdés az itteni állatok számára – miután épp' hogy túlélték a telet?
Fotó: National Geographic Channel
A tundrán miféle szárazföldi és vízi fajok dacolnak az elemekkel, és milyen stratégiákat vetnek be a túlélés érdekében? Miként lehet alkalmazkodni egy olyan szélsőséges, kétarcú világhoz, ahol a hosszú, sötét telet, világos éjféli nyarak követik, ahol az évi közepes hőingás akár hetven Celsius-fok is lehet és ahol a fjordos partok sziklafalainak tetején fészkelő madarak a szó szoros és átvitt értelmében is a lét peremén táncolnak?
Az Újjászületés című epizódban a hosszú, kemény tél végén a sarkvidéki szelek már kevésbé metszőek, a nappalok mind többet harapnak ki a rövidülő éjszakákból, a felszakadozó hótakaró alól egy vadonatúj, üdezölt világ képe kezd kibontakozni. A nyár azonban még távol van, a korán érkezők számára a túlélésért vívott igazi harc csak most kezdődik.
Bemutató: 2014. augusztus 2-án, szombaton délben a Nat Geo Wild műsorán
Ismétlések: augusztus 5-én, kedden hajnali 5 órakor a Nat Geo Wild műsorán és augusztus 9-én, szombaton 9 órakor a National Geographic Channel műsorán.
Túlélni a tundrát:
Skandinávia legtávolabbi, legészakabbi részén egy hatalmas fátlan vadon nyújtózik a végtelenben: a sarkvidéki tundra, ahol az év nagy részében csak ritkán kúszik fagypont fölé a hőmérséklet, és ahol azt gondolnánk, hogy egyetlen növény- és állatfaj sem maradhat fönn. Az élővilág legkülönfélébb mérerű és életmódú képviselői azonban ezen a zord tájon is jelen vannak.
Bemutató: 2014. augusztus 2-án, szombaton 13 órakor, Nat Geo Wild
Ismétlések: augusztus 6-án, szerdán hajnali 5 órakor, Nat Geo Wild, augusztus 9-én, szombaton 10 órakor, National Geographic Channel.
A lét peremén: Skandinávia partvonala, a jég vájta öblök és fjordok mentén sok ezer kilométer hosszan kanyarog a tenger. Kiderül, hogy az állatok, ezen a vidéken miként élik küzdelmes életüket.
Bemutató: 2014. augusztus 2-án, szombaton 14 órakor, Nat Geo Wild
Ismétlések: augusztus 7-én, csütörtökön hajnali 5órakor, Nat Geo Wild, augusztus 9-én, szombaton 11órakor, National Geographic Channel.
Szélsőségek hazája:
Skandinávia tele van kihívásokkal – ezen a könyörtelen, szeszélyes vidéken csak az képes életben maradni, aki felkészült a meglepetésekre és a szélsőségekre. De ez a táj végtelenül igazságos és kompenzáló is egyúttal: a hosszú, sötét telet világos, éjféli napos nyár követi, a metsző szelek tavaszi elültével gyakran perzselővé válik a napsütés.
Bemutató: 2014. augusztus 2-án, szombaton 15 órakor, Nat Geo Wild
Ismétlések: augusztus 2-án, szombaton 20 órakor, és augusztus 8-án, pénteken 5 órakor a Nat Geo Wild műsorán