Vilma, Ünige, Csaba2022. december 05., hétfő
Programok

Rosetta: hosszú utazás egy üstököshöz

2014.10.30.Admin
National Geographic Magyarország

National Geographic Channel műsorelőzetes

Az előkészítés időtartama: 20 év, az űrben töltött idő: 10 év, a cél: megérteni a Naprendszer eredetét és új információkat szerezni a földi élet kialakulásával kapcsolatban.

A National Geographic Channel a Kozmosz: Történetek a világegyetemről című nagysikerű sorozata után ismét a világűr felé veszi az irányt, és minden idők egyik legkomplexebb, húsz éves előkészületet igénylő űrmissziójának történetét mutatja be új filmjében.

2014. november 12-én ugyanis egy űrszonda a Földtől több millió kilométerre megkísérel leszállni egy kő és jég alkototta, mindössze néhány kilométer átmérőjű üstökös felszínére. A Rosetta elnevezésű űrszonda 2004 óta halad az üstökös felé, a sikeres leszállásért egy komplett nemzetközi kutatócsapat dolgozik. A tudósok abban reménykednek, hogy az űrszonda leszállóegysége, a Philae műszerei olyan adatokat gyűjtenek majd a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökösön, melyekből még jobban megismerhetjük Naprendszerünk keletkezését, és vadonatúj információkhoz juthatunk a földi élet eredetével kapcsolatban.

A NatGeo egyórás filmje, a Rosetta: hosszú utazás egy üstököshöz az Európai Űrügynökség  (European Space Agency) csapatát követi nyomon, akik az űrszonda célbajuttatásán dolgoznak. A filmben érdekes információkat tudhatunk meg a Rosettáról, a húsz éve tartó projektről, miközben az irányító csapat munkájába is bepillanthatunk.

A filmet november 2-án, vasárnap 22 órakor mutatja be a National Geographic Channel. 

Érdekességek a Rosettáról:

Amikor a Philae leszállóegység 2014. november 12-én megkísérel majd landolni a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstökösön, a Rosetta már tíz éve lesz úton a világűrben.

Utazása során a Rosetta háromszor haladt el a Föld és egyszer a Mars mellett, valamint két kisbolygó közelében is elsuhant.

A Rosetta ötször repülte körül a Napot.

A Rosetta az első űrhajó, mely – kizárólag saját napelemei energiájára támaszkodva – megközelítette a Jupiter pályáját. 

A Rosettát útközben 31 hónapra hibernálták, azaz minden kapcsolata megszakadt az Európai Űrügynökséggel.

Az űrszonda mérete 2,8 x 2,1 x 2 méter. Két 13 méteres napelem-egységének összterülete 64 négyzetméter.

A Rosetta 2012 közepén járt a legtávolabb a Naptól és a Földtől – előbbitől 800, utóbbitól 990 millió kilométer választotta el. 

Mivel a 67P/Csurjumov-Geraszimenkón a gravitáció a földi gravitáció 1/100 000-e, az egymázsás Philae-t szigonyokkal és jégcsavarokkal kell majd az üstökös felszínéhez rögzíteni. 

A Philae a Rosettáról való leválás után 2014. november 12-én megkísérli a történelem első irányított (ún. „puha”) landolását egy üstökösön. 

További információk a National Geographic Channel oldalán

Hozzászólások

Kinek van/volt igaza egy 170 éves vitában?

Kinek van/volt igaza egy 170 éves vitában?

Ezt a kérdést teszi fel Gólyavári esték soron következő, Kossuth és Széchenyi vitájáról szóló, előadásában Csorba László az ELTE Művelődéstörténeti Tanszék professor emeritusa.

Budapesten a National Geographic fotókiállítása

Budapesten a National Geographic fotókiállítása

A Nők: A változás évszázada című National Geographic fotókiállítás a nők életébe enged bepillantást a világ különböző tájain - olvasható az MTI hírei között.

Álomként indult, valóság lett belőle

Álomként indult, valóság lett belőle

Ljasuk Dimitry  filmje a Jóreménység-sziget 2022. november 17-től kerül a hazai mozikba, országszerte 16 városban láthatja a közönség. 

Találkozás a Természettel

Találkozás a Természettel

Új természetfotós tárlattal jelentkezik a Nimród Fotóklub.

Film az erdő szívéről, a tölgyről

Film az erdő szívéről, a tölgyről

November 3-tól lesz látható országosan a mozikban Laurent Charbonnier és Michel Seydoux hatalmas vásznakra álmodott természetfilmje: A tölgy –Az erdő szíve.

National Geographic 2022. novemberi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

13 200 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket