Mária2022. augusztus 15., hétfő
Programok

Részleges napfogyatkozás – 2015

2015.03.17.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

Részleges napfogyatkozásban gyönyörködhetünk 2015. március 20-án, pénteken a délelőtti órákban.

Fotó: AgoraDebrecen

Derült időben, délelőtt 10 és 12 óra között látható lesz, amint a Hold a Napnak majdnem kétharmadát eltakarja. A napfogyatkozás egy csillagászati jelenség, olyankor jön létre, amikor a Hold pontosan a Föld és a Nap közé kerül, és a Hold árnyéka bolygónkra vetül.

A debreceni Agóra Tudományos Élményközpont meghosszabbítja ezt a pár órás élményt. Hazánk egyik legnagyobb mobil digitális planetáriumában most először állítják fel a 8 méter átmérőjű kupolát, ami alatt szemléltethető a napfogyatkozás folyamata; nemcsak a részleges, de a teljes napfogyatkozást is, közben pedig előadást hallhatnak a jelenség tudományos hátteréről. Az Agóra szakemberei egész héten segítenek felkészülni arra, hogyan tanulmányozzuk a péntek délelőtti napfogyatkozást; péntek délután vagy szombaton pedig újra átélhetik a látogatók az élményt a digitális planetáriumban.

Agóra Tudományos Élményközpont
Debrecen, Nagyerdő, Botanikus Kert, Bejárat a Móricz Zsigmond körút felől

Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia nyolc távcsővel és csillagászokkal várja az érdeklődőket a Széchenyi téri Székház előtti parkolóban közös, nappali csillagászatra, amennyiben az időjárás kedvező lesz a jelenség megfigyelésére.

A jelenség Budapesten délelőtt 9:39-kor kezdődik és 11:59-ig tart, csúcspontja a fővárosban 10:48-kor következik be, amikor a Hold majdnem 60 százalékban eltakarja a Napot. Más magyarországi településen ehhez képest legfeljebb néhány perces eltérések lesznek. Sötét ekkor sem lesz, azonban a napfény mennyisége észrevehetően csökkenni fog.

A jelenség megfigyeléséhez feltétlenül szükség van védőfelszerelés használatára, erre a speciális napfogyatkozás-néző szemüveg alkalmas, amelyet a szervezők a helyszínen biztosítanak, vagy a Magyar Csillagászati Egyesületen keresztül szerezhetnek be az érdeklődők. A szakemberek felhívják a figyelmet, hogy távcsővel vagy a fényképezőgép keresőjén keresztül soha nem szabad a Napba nézni.

Az intézmény nagytermében két csillagászati ismeretterjesztő előadást és egy élő tudósítást is megtekinthetnek az érdeklődők. Az élő tudósítás a Feröer-szigetekről történik, amely a teljes napfogyatkozás sávjába esik. Az előadások ingyenesek, azonban a férőhelyek korlátozott száma miatt regisztráció szükséges az MTA honlapján.
A tudósítás és az előadások rossz idő esetén sem maradnak el!

MTA Székház
1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.

Hozzászólások

2022-ben is megrendezik az Egy hét a csillagok alatt programsorozatot

2022-ben is megrendezik az Egy hét a csillagok alatt programsorozatot

Több tucat helyszínen várják majd az érdeklődőket.

Cápafesztivál a National Geographic Wildon

Cápafesztivál a National Geographic Wildon

Rettegett és félreértett tengeri ragadozók özönlik el a képernyőt a National Geographic Wildon júliusban.

20 éve várja látogatóit a Természetrajzi Múzeum

20 éve várja látogatóit a Természetrajzi Múzeum

2002. június 18-án volt 20 éve, hogy megnyitotta ajtaját az ELTE TTK természetrajzi Múzeuma a Lágymányosi Campus déli tömbjében.

Csillagok, szupernóvák és műholdak

Csillagok, szupernóvák és műholdak

Van élet a csillagok halála után? Milyen hatással vannak az űrtechnikai fejlesztések az életünkre? Miért mondhatjuk, hogy a Nap az egész földi élet forrása? Mindez kiderül a debreceni Agora planetáriumában.

Jubileumi Múzeumok éjszakája

Jubileumi Múzeumok éjszakája

2022. június 25-én huszadik alkalommal rendezik meg országszerte a Múzeumok éjszakáját, amelyen koncertek, tárlatvezetések, interaktív események várják hajnalig az érdeklődőket több mint négyszáz intézményben.

National Geographic 2022. augusztusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

11 600 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket