Edit, Ciprián2021. szeptember 16., csütörtök
Programok

Cataracta

2015.06.23.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

A kataracta görög eredetű szó, vízesést jelent. Szürkehályog esetén a beteg látása olyan lesz, mintha vízfüggönyön nézne keresztül. Innen a betegség elnevezése, latinul: catarcta.

A családot Mbedji édesapja elhagyta, így nagymamája cipelte a világtalan kislányt a három napos úton Koléba, keresztül az esőerdőn.
Fotó: Hajdú D. András

Hajdu D. András fotográfus elkísérte Hardi Richárd szemorvost afrikai gyógyító útjára. Az itt készült képekből készült a Cataracta kiállítás a Mai Manó házban.

Hardi doktor húsz éve gyógyít a Kongói Demokratikus Köztársaságban, egy két magyarországnyi területű megye központjában, Mbuji-Mayiban dolgozik, a térség egyetlen jól felszerelt műtőjében. Innen indul csillagtúraszerűen a vidék eldugott szegleteibe, hogy esélyt adjon azoknak a betegeknek is, akik 600–800 kilométerre laknak a szemészeti centrumtól. Tömegközlekedés nem lévén, a betegek (gyakran öregek és gyerekek) gyalogosan teszik meg az utat. Rokonokba kapaszkodva vagy bicikli csomagtartóján érkeznek Richárd ideiglenesen felállított műtőjébe a szürkehályog miatt sokszor addigra már teljesen világtalan páciensek.

Ahogy Richárd fogalmaz: „Ezeken az utakon 300–400 kilométer megtétele olyan, mintha azt kérném valamelyik budapesti beteg hozzátartozójától, hogy a hetven éves vak nagymamáját tolja ki Párizsba a biciklije csomagtartóján…”

Sokaknak ez az egyetlen esélye arra, hogy ne vakon és kiszolgáltatottan éljék le az életük hátralévő részét egy sárkunyhó belsejében. Márpedig a betegek döntő többsége egyszerű szürkehályogban szenved. Az egyenlítői nap ereje és a szűrés hiánya miatt ez a régió különösen érintett a hályogos megbetegedésekben, pedig ez a szembetegség 15 perces egyszerű rutinműtéttel kezelhető volna.

Hajdú D. András – Cataracta
Kurátor: Szarka Klára

Megtekinthető a Mai manó Házban (1065 Budapest-Terézváros, Nagymező utca 20.)
2015. június 12. – július 26. között
Hétköznap 14-19 óra között
Hétvégén 11-19 óra között

 

Hozzászólások

Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivál Gödöllőn

Nemzetközi Természet- és Környezetvédelmi Fesztivál Gödöllőn

A hétvégén a Kárpát-medencei Filmszemle vetítései, fotókiállítás, valamint gyerek- és ismeretterjesztő programok is várják az érdeklődőket Gödöllőn.

Drónok és térképészet egy helyen

Drónok és térképészet egy helyen

2021-ben is az Óbudai Egyetemen kerül megrendezésre hazánk legimpozánsabb drónos-repülőgépes rendezvénye.

Ökológiai és kulturális programok a Vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertben

Ökológiai és kulturális programok a Vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertben

Ingyenes ökológiai és kulturális programokkal várja a vácrátóti botanikus kert a látogatókat.

Ismerd meg Magyarország legizgalmasabb helyeit, mutasd meg Téged mi inspirál!

Ismerd meg Magyarország legizgalmasabb helyeit, mutasd meg Téged mi inspirál!

A National Geographic egy olyan kezdeményezést indított útjára, amely során arra kérik a kalandvágyókat, hogy osszák meg a kedvenc magyarországi helyeiket a NatGeo térképén.

Látványos sorozat a NatGeo tévén

Látványos sorozat a NatGeo tévén

A pusztító viharokról szóló sorozatban Dr. Reed Timmer meteorológus az életét teszi kockára a tudomány érdekében.

National Geographic 2021. augusztusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

9 995 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket