Régi bútorok új kontextusban

Bútorgyűjteményének tíz féltve őrzött kincsét mutatja be és helyezi mai kontextusba, kézzel készített papír installációk segítségével, a Kiscelli Múzeum.

Gobelin minta papírszövéssel
Fotó: Kiscelli Múzeum
A Design Hét Budapest 2015 eseménysorozat hivatalos részeként megvalósuló kiállítás az idei Home Sweet Home tematikához igazodva a kastély múlt századi urának, Schmidt Miksának (1861-1935) a korát idézi meg, akinek az épület egykor második otthona volt.
Az osztrák iparmágnás 1910-ben vásárolta meg a kiscelli trinitárius kolostor és templom óbudai épületegyüttesét, hogy itt bútorgyárának bemutatótermeit rendezze be és műgyűjteményét helyezze el. Az általa kastéllyá alakított barokk épületben fogadta arisztokrata látogatóit, akik számára alkalmanként fényűző fogadásokat is rendezett. 1935-ben kelt végrendeletében a Fővárosnak adományozta az épületegyüttest és a környező parkot azzal a kikötéssel, hogy az épületet – az ő gyűjteményére alapozva – iparművészeti múzeumként nyissák meg a nagyközözönség előtt. Az örökség nagy részét végül a korabeli városvezetés elárverezte, és az épületbe a Székesfővárosi Múzeumot költöztette, amelynek jogutódjaként az Újkori Várostörténeti Osztály, továbbá a Fővárosi Képtár ma is a múzeumban működik.
Fotó: Kiscelli Múzeum
Schmidt Miksa a múltat idéző, historizáló bútorok gyártása mellett korának szecessziós és premodern lakberendezési tárgyait is elkészítette bútorgyárában, továbbá gyűjtötte a kortárs műalkotásokat is. Az ő szellemiségét idézi meg a kiállítás, ahol a klasszikus bútorok inspirálta kortárs papír installációk útján található kapcsolat múlt és jelen között. Megismerkedhetnek Clark Ádám íróasztalának történetével, gyönyörködhetnek egy neorokokó kanapéban vagy egy szecessziós mosdóállvány mívességében, de láthatnak szabad asszociációk révén létrejött és kézzel készített installációkat is.
A kiállítás megtekinthető 2015 október 3. – október 11.
További információ a Kiscelli Múzeum weboldalán