Gyűjthető múlt, látványos jelen, változó jövő

2015. november első hétvégéjén látogathattak el az érdeklődők az idei Földtudományos Forgatagra, a Magyar Természettudományi Múzeumba. Az interaktív kiállításon találkozhattak dinoszaurusz-kutatókkal és saját kezükbe vehették a Bakonyból előkerült 85 millió éves leleteket.

Bepillanthattak a tudósok mikroszkópjaiba, ahol egy különleges világ tárult a szemük elé: megláthatták, hogy egy kívülről unalmasnak tűnő, fekete kőzet belülről a szivárvány minden színében pompázhat és egy egyszerű, szürke kőzet belsejében hemzseghetnek az egykor élt élőlények maradványai.

Megismerkedhettek ásványkincseinkkel és megtudhatták, hogyan működik egy olajfúrótorony. Gondolatban belebújhattak egy drágakő-kereskedő gúnyájába, miközben apró mérlegén óvatosan lemérték a drágakövek súlyát és kipróbálhatták, milyen türelem és figyelem kell az aranymosáshoz.

Volt vízkóstoló hazai vizeinkből és ásványvizeinkből, de készült fagylalt is, kevesebb, mint egy perc alatt, folyékony nitrogén segítségével. Szakértőkkel beszélgethettek a klímaváltozásról és a földtani veszélyforrásokról. A bolygónkon kívüli világról pedig az Utazó Planetárium belsejében tudhattak meg számtalan érdekességet.

Ezen a rendezvényen hirdették ki, hogy az Év ásványa és ősmaradványa címre pályázó jelöltek közül melyikre érkezett a legtöbb szavazat. Az ásványok közül meggyőző fölénnyel, a szavazatok 55 százalékával nyert a gránát, amely régóta ismert, kedvelt drágakő. Gömbölyded, vöröslő kristályai hazánkban a Börzsöny, a Visegrádi-hegység és a nógrádi Karancs kőzeteiben jelennek meg, ahol patakok hordalékából is gyűjthetők.

Az Év ősmaradványa verseny már jóval szorosabb eredményt hozott: Magyarország talán leghíresebb ősmaradványát, a hazai őslénykutatás egyik szimbólumának számító kavicsfogú álteknőst csupán 5 százalékkal előzte meg a Nummulites, az „egysejtű óriás”. Az 1 millimétertől akár 15 centiméteres nagyságig terjedő lencse formájú mészvázú egysejtűek a likacsosházúak (foraminiferák) közé tartoznak. Magyarországon is megtalálhatóak tömegesen üledékes kőzetekben, például mészkövekben. Gyűjthetőek többek között a Bakonyban vagy Budapesten a Mátyás-hegyen.

A népi hagyomány Szent László pénzeként ismeri ezeket, mivel alakjuk a pénzérméhez hasonlít, latin nevük is erre utal. A hozzájuk kapcsolódó ismert monda első változatát Hunyadi Mátyás udvari papja, Temesvári Pelbárt tollából ismerjük. E szerint, amikor Szent László vitézeivel üldözőbe vette a kunokat, azok aranypénzeket szórtak maguk mögé, hogy eltereljék a magyarok figyelmét, és megmeneküljenek. Szent László látva ezt, az éghez fohászkodott, és a pénzek nyomban kővé változtak. Így a csata győzelemmel zárult.

Írta és fényképezte: Babinszki Edit