Botanikai séta a kastélyparkban

A tavasz beköszöntével, 2016-ban is havonta, a fehérvárcsurgói Károlyi-Kastély parkjában botanikai sétákat rendeznek a műemlék épületegyüttes korhűen felújított környezetében.

Fotó: Wikipedia
A látogatók bebarangolhatják a Fejér megyei természetvédelmi területként is működő 22,5 hektáros történeti kertet, felfedezhetik a megújított növényvilágot, a 100-170 éves őshonos és egzóta fákat, a helyreállított csónakázó tavat és a gloriette-t.
A kastély parkjának megújítása 2015 késő őszén fejeződött be. A felújítás során az eredeti, 1911-es tervek alapján, helyreállították az elbűvölő angol kert sétányait, a kerti építményeket, fa- és kőhidakat. A növényállomány megújításának célja, a meglévő természeti értékek védelme és a biodiverzális növekedése. A helyreállítást állandó kiállítás is bemutatja, mely a korábbi mosóház épületében, a park bejárata mellett tekinthető meg.
A fehérvárcsurgói Károlyi-Kastély 1844 és 1853 között klasszicista stílusban épült. A 20. század első évtizedeiben romantikus stílusban építették át, Hein János tervei alapján pedig kialakításra került a kastélyt körülvevő angol park. 1944-ben a Károlyi családnak el kellett hagynia az épületet, a háború alatt katonák használták. A II. világháború után, ahogy más magyarországi épületeknek, ennek a kastélynak is több funkciója volt; államosítása után üdülőként, gyermekotthonként üzemelt. 1979-re olyan rossz állapotba került, hogy két évtizedig lakatlanná vált. 1999 óta lépésről-lépésre megújult, a folyamat eredményeként, újjászületett az épületet körülvevő környezet is.
A botanikai sétát az MTA Vácrátóti Nemzeti Botanikus Kert munkatársai tervezték, Imre Gábor agrármérnök vezeti.
Regisztráció ajánlott mivel, a résztvevők száma korlátozott. A séta összeköthető kastélylátogatással is.
Legközelebbi időpont: 2016. április 17. További információ: ITT