Egy nepáli lány valóra vált álma

Mira Rai egy távoli nepáli faluban nőtt fel ugyanolyan körülmények között, mint az összes többi helybeli lány. Ő azonban arról álmodott, hogy világhírű sportoló lesz.

Fotó: Lloyd Belcher
A Mira című terepfutó film, melyet a Banff Hegyifilm Fesztiválon láthat a magyar közönség, egy elszánt lányról szól, aki világhírű hegyifutó akar lenni. Öt gyermek közül a legidősebbként Mirától azt várták, hogy vizet hordjon, segítsen a földeken, legelőkön és vegye ki a részét a házimunkából. 12 évesen abbahagyta a tanulást és – gyakran mezítláb – hatalmas rizses zsákokkal rótta a Himalája lejtőit, hogy a piacon eladja családja termését. Kemény munka, de kiváló edzés egy jövőbeli terepfutónak.
Fotó: Lloyd Belcher
14 éves volt, amikor a falujába megérkezett a maoista forradalmi sereg és úgy döntött, csatlakozik hozzájuk egy más élet reményében. Két évvel később tért haza: csatában soha nem vett részt, de a kiképzés során sportolt: futott és karatézott. Nepálban azonban lányok nem szokta versenyeken részt venni, így Mira nem tudta kamatoztatni képességeit.
Két évvel később aztán eljött az ő pillanata: éppen Katmandu dombjain futott, amikor kér terepfutó elhívta egy versenyre. A Kathmandu West Valley Rim 50k, Mira első versenye volt. Akkor még nem volt speciális felszerelése, sem tapasztalata, soha nem futott még 50 kilométeres távon. Rajta kívül egyetlen női induló sem állt rajthoz. Bármennyire ellene is szólt minden, Mira megnyerte a versenyt, elsőként ért be, megelőzve a férfi versenyzőket. Szerencsére támogatókra talált és esélyt kapott arra, hogy nemzetközi versenyeken indulhasson.
Fotó: Lloyd Belcher
Fotó: Lloyd Belcher
Ma igazi magaslati futófenoménként ismerik. De Mirának ennél nagyobb céljai vannak: a sporton keresztül a nepáli lányokat és fiúkat szeretné segíteni. 2016 októberében – miközben egy térdsérülésből lábadozott – megszervezte faluja első futóversenyét.
Mira azt mondja, hogy a munka oroszlánrésze még hátravan: „Rájöttünk, hogy Nepálban hatalmas lehetőségek rejlenek, ha a versenysportról van szó. Ezért rendezünk terepfutó versenysorozatot Katmanduban. Olyan versenyeket, amin kezdők és tapasztalt futók is indulhatnak.”
Wasfia Nazreen a hét csúcs első bangladeshi megmászója, 2015-ben a National Geographic Év Kalandora cím tulajdonosa, nőként pontosan tudja, mit jelent Rai a fiatal nepáli lányoknak: „Mira, aki olyan korán abbahagyta a tanulást és annyi olyan dolgot nem tanult meg, ami nekünk természetes, azon ritka emberek közé tartozik, akik a változás lehetőségének élő példái. Nehéz olyasvalakit találni a mi régiónkban, akit példaképként állíthatunk a fiatal lányok elé, Különösen nehéz olyat találni, aki ugyanolyan körülmények közé született, mint a legtöbb fiatal az országban. Mira igazi úttörő. Nemcsak abban, hogy képes országos szinten kiállni a női egyenjogúságért, hanem abban is hogy a Kathmandu Terepfutó versenysorozattal megismerteti a fiatalokkal a terepfutást. Ami pedig mindannyiunk számára igazán inspiráló az a jókedv és kitartás, amivel bármilyen nehézséggel képes szembenézni!”
Fotó: Lloyd Belcher
Mira Rai egykor rizses zsákokat cipelt a Himalája lejtőin, ma pedig nemzetközi terepfutóversenyeket nyer és fiatal nepáli nők százait inspirálja arra, hogy merjenek változtatni sorsukon.
A Mira című film egy felemelő történet, amely elkalauzol minket Nepálba, Hong Kongba, Ausztráliába, Spanyolországba, Olaszországba és Franciaországba, ahol Mira a világ legjobb hegyifutóival méri össze erejét és kitartását.
Ha kíváncsi vagy az év legizgalmasabb hegyifilmjeire, ne hagyd ki a Banff Hegyifilm Fesztivál világkörüli turnéjának budapesti vetítéseit 2017. április 4-5-6-án este a Corvin Moziban!
42 perc I 2016 I Hong Kong, Kína
Rendező: Lloyd Belcher Producer: Lloyd Belcher
Filmkészítő cég: Lloyd Belcher Visuals
nepáli és angol nyelven, magyar felirattal
nepali and english with hungarian subtitle