Az amerikai történelem egyik súlyos zavargását dolgozta föl a NatGeo

A National Geographic új filmje a Los Angeles-i zavargásokra emlékezik, aminek hátterében még napjainkban is meglévő problémák állnak.

1991 tavaszán egy Rodney King nevű színes bőrű motorost egy autós üldözés után brutálisan megvert négy fehér bőrű rendőr Los Angeles-ben. A rendőröket egy nyilvánosságra került videófelvétel alapján bíróság elé állították, ám ártatlannak ítéltettek. Az ítéletet követően az amerikai történelem egyik legsúlyosabb zavargása tört ki a városban. Bár 25 év eltelt azóta, hogy a „Rodney King-zavargások” néven elhíresült erőszakos események lángba borították Los Angeles utcáit, az USA-ban mai napig előfordulnak a faji elnyomással, a rendőri túlkapásokkal és a növekvő társadalmi egyenlőtlenségekkel kapcsolatos viták.
A kétszeres Oscar-díjas Simon Chinn és az Emmy-díjas Jonathan Chinn a negyedszázaddal ezelőtti eseményeket elevenítik fel a National Geographic új filmjében. Az LA 92 – A Rodney King-zavargások című alkotás azonban túlmutat a megszokott kliséken és új megvilágításba helyezi a történteket. A készítők rendkívül gazdag, több mint ezerórás filmanyagból meríthettek, és korábban még nem látott felvételeket mutatnak be a zavargásokról tudósító helyi televíziócsatornák, a Los Angeles-i rendőrség és tűzoltóság, valamint egy, az erőszak áldozatait felkaroló metodista gyülekezet jóvoltából.
„A film készítésével az volt a célunk, hogy újrameséljük, újraértelmezzük a történetet a mai közönség számára, és társadalmi vitát indítsunk egy súlyos, Amerika-szerte ma is jelen lévő problémáról” – nyilatkozták a készítők. A filmet áprilisban, a Tribeca Filmfesztiválon mutatták be először, azóta sorra kapja a meghívásokat a filmszemlékre, mindemellett a New York-i és Los Angeles-i mozik is műsorukra tűzték. A téma széles körben történő megvitatása érdekében, a televíziós bemutatót követően, a National Geographic és a Picture Motion ingyenes vetítéseket szervez Amerika egyetemein és főiskoláin.
Az LA 92 – A Rodney King zavargások televíziós világpremierje a National Geographic csatornán lesz, hazánkban 2017. június 18-án, vasárnap 22 órakor.