Így készült a Géniusz: Picasso – kulisszatitkok a forgatásról

Bár Malagán, Máltán, Párizsban és Barcelonában is forgattak a filmesek, a Géniusz: Picasso sorozat készítőinek „főhadiszállása” az etyeki Korda Stúdióban volt.

Több mint fél évig dolgozott hazánkban a közel kétszáz fős stáb a National Geographic új, nagyszabású sorozatán. Rengeteg magyar szakember is volt az alkotók közt, a gyártásért a hazai részről a Pioneer Stillking felelt. A fő gyártó az Imagine Entertainment és az Oscar-díjas producer páros Ron Howard és Brian Grazer. A showrunner Ken Biller szerint egyértelmű volt, hogy a főszerepre Antonio Banderast kérik fel: „Amikor eldöntöttük, hogy a Géniusz második évada Picassóról fog szólni, rögtön mondtam, hogy akkor Antonio Banderasra lesz szükségünk.”
A Nyugati Pályaudvart, a Néprajzi Múzeumot, a Duna Palotát, a Fóti Templomot, az aszódi Podmaniczky-Széchenyi Kastélyt, vagy akár Szentendre óvárosának kacskaringós utcáit is felismerhetik a filmben. A sorozat számos jelenetét a magyar fővárosban és környékén vették fel, valamint a díszlet- és jelmezkészítők is Budapesten dolgoztak. A jelmeztárban több mint negyvenen varrták a korabeli stílusú ruhákat. A tervezők régi fotók tömkelegét vizsgálták át, hogy a szereplőknek korhű ruházatot készítsenek. „A legnagyobb nehézséget az jelentette, hogy Antonio Banderas magasabb és vékonyabb, mint Picasso, így ki kellett találnunk, miként öltöztessük őt úgy, hogy alacsonyabbnak tűnjön” – mondja Sonu Mishra, a sorozat vezető jelmeztervezője.
A műsorban Antonio Banderas alakítja az idősebb Picassót, a fiatal művészt azonban Alex Rich játssza, akinek egészen más okból jelentett kihívást Banderasszal együtt dolgozni. „Mivel Antonio is Malagán született, hasonló kiejtése, akcentusa van, mint Picassónak volt. Nekem azonban ezt meg kellett tanulni, miközben figyelnem kellett arra is, hogy ne legyen mű, ahogy játszom, ahogy beszélek. A történet két síkon fut, folyamatosan ugrálunk az időben, az egyes jelenetekben a fiatal és az idős Picasso nem térhet el jelentősen egymástól. Ezért sokszor egyeztettünk Antonióval” – mondja Alex Rich.
A hasonló beszédstílus ellenére azonban Antonio Banderasnak sem volt könnyű feladat a világhírű festő bőrébe bújni: „Mivel maszkban játszottam, eleinte nagyon furcsa volt, hogy nem magamat látom vissza a tükörben. Megesett, hogy öt órán át ültem a sminkszobában, és teljesen átváltoztattak. A színésznek fontos eszköze a mimikája, de én ezúttal nem tudtam a saját megszokott arckifejezéseimet használni. Ez kihívást jelentett. Ugyanakkor, furcsa módon segítette is a színészi munkámat, hiszen a maszk és a jelmezek által én is jobban meg tudtam találni önmagamban Picassót”- mondja Antonio Banderas. Nemcsak a színészeket, hanem a magyar utcákat és tereket is „elmaszkírozták”: Szentendre például Párizs Montmartre negyedét alakítja a sorozatban. A helyszíneket korabeli plakátokkal, kelléktárgyakkal, járművekkel igyekeztek az adott kornak megfelelően átalakítani. Persze eredeti, Picasso által valóban látogatott helyszíneken is készített felvételeket a stáb.
Antonio Banderas azt élvezte a legjobban, hogy a szülővárosában is dolgozhatott. „Igazi ajándék volt számomra, hogy Malagán forgathattam, a városban, ahonnan származom. A stábbal olyan helyeket járhattunk be, ahol egykor Picasso is megfordult. Ez a forgatás a városnak és az itt élő embereknek is sokat jelentett, mert a helyiek büszkék Picassóra” – mondja a színész.
A Géniusz: Picasso sorozat első epizódját is legelőször a város ezerfős színháztermében, a Teatro Cervantes-ben vetítették le egy zártkörű esemény keretében. A többségében spanyol közönség hatalmas ovációval fogadta a műsort, és állva tapsolta a készítőket.
A Géniusz: Picasso sorozat vasárnaponként 20 órakor látható a National Geographic műsorán.