Kulturális örökség napjai, országszerte

Épületséták, tárlatok, előadások és koncertek is várják a kulturális örökség napjai látogatóit a hétvégén országszerte.

A rendezvényhez idén minden megye, 94 település és Révkomárom is csatlakozott. 2018. szeptember 15-én és 16-án 248 helyszín lesz látogatható, ezen belül 77 olyan épület is megtekinthető, amelyek máskor nem nyitottak a nagyközönség előtt.
Az érdeklődőket 193 program és 171 séta is várja, amelyek közül 45 az Ars Sacra Fesztivál keretében valósul meg.
A nagycenki Széchényi-örökség helyszínein a közönséget szakmai vezetésekre invitálják, délután pedig régészeti és művészettörténeti előadásokon vehetnek részt előzetes regisztrációval. A hétvégén látogatható lesz egyebek mellett a budanyéki királyi vadászkastély romterülete, a Nádor utcai Alapvető Jogok Biztosának Hivatala műemlék épülete és a tuzséri Lónyay-kastély is. „Hálózsákos” filmvetítés és romkerti séta várja az érdeklődőket Somogy megyében, míg Kőszegen vezetett sétán tekinthetik meg az egykori Kletz-Adelffy Árvaházat és felmászhatnak a Jézus Szíve templom harangtornyába is.
Az idén harmadik alkalommal csatlakozik a Nemzeti Örökség Intézete a Kulturális Örökség Napjaihoz a Fiumei úti sírkertben, a Rákoskeresztúri Új köztemetőben és a Salgótarjáni utcai zsidó temetőben vezetett tematikus sétáival.
A Fiumei úti sírkert a magyar történelem kiemelkedő jelentőségű emlékhelye. A bemutató sétán megtekintik a modern magyar nemzet megteremtői, Kossuth Lajos, Deák Ferenc és Batthyányi Lajos mauzóleumát, az államférfiak politikai pályájukról, életükről mesélnek az idegenvezetők.
A Művészparcella a temető egyik különleges része: nem csak képzőművészek, színészek, írók és zenészek nyugszanak itt, hanem neves sportolók, politikusok, orvosok is. Az idegenvezetés során kiderül ki volt az a magyar orvos, aki részt vett a Titanic utasainak mentésében, és mi a közös Vörösmartyban és a zserbó-szeletben.
A Salgótarjáni utcai zsidó temető sétái Magyarország, de egész Európa egyik legkülönlegesebb temetője. A pesti zsidóság elitjének végső nyughelyéül szolgáló helyszínen végigsétálva találkozhatunk művészek, mecénások, a magyar gyáripar nagy alakjainak élettörténetével.
„Akiket feledésre ítéltek” címmel az Új köztemető legtávolabbi zugában, a 301-es parcella mellett felépített modern látogatóközpontba kalauzoljuk az érdeklődőket, akik a nemzeti gyászpark kialakulását, az ott elhunytak életét, és a közeli Kisfogház történetét ismerhetik meg.