Kutatók Éjszakája – 2018

Az idei az első alkalom, hogy két napon át, szeptember 28-án és 29-én lehet bepillantani a különböző tudományterületek titkaiba a rendezvény során.

Szórakoztató, inspiráló előadásokon, kísérleteken, laborbejárásokon és további játékos programokon keresztül minden korosztály megismerkedhet a tudományos kutatás számos új eredményével. Az Európai Unió Bizottságának Marie Skłodowska Curie Akciói által kezdeményezett rendezvény legfontosabb célja, hogy a kutatók és fejlesztők sokszínű munkája vonzóvá váljon a fiatalok számára – fiúknak és lányoknak egyaránt.
A Kutatók Éjszakáján több mint 2000 programból lehet válogatni 40 település mintegy 150 intézményében. A programokon való részvétel – mint mindig – most is ingyenes, ám néhány eseményre a rendelkezésre álló hely mérete vagy a program természete miatt csak korlátozott számú érdeklődő juthat be, ezekre lehet regisztrálni.