A téli csillagképektől a madárcsemegéig

És még sok program várja 2019. január 3-tól a látogatókat a debreceni Tudományos Élményközpontban

Az Agóra digitális planetáriumában például megtudhatjuk, mit láthatott Galilei, amikor távcsövét elsőként fordította az ég felé, de az is kiderül, a távcsövébe tekintve, hogyan jutott az itáliai csillagász arra a következtetésre, hogy nem a Föld a világ közepe.
Egy 20-25 perces programban a téli csillagképekről és az aktuális égi jelenségekről tudhatnak meg többet az érdeklődők, de végigkövethetik a napkeleti bölcsek útját is.

A játékos foglalkozássorozat keretében kéthetente szombaton érdekes kreatív feladatokon keresztül ismerkedhetnek meg a gyerekek a természettudományos jelenségekkel, és elkészíthetik saját játékaikat, amelyeket természetesen haza is vihetnek. Mit esznek a madarak télen? című foglalkozáson madáreledelt készíthetnek és számba veszik, mivel szabad etetni énekesmadarainkat.
Vasárnaponként pedig az Öveges professzor nyomában 2.0 című ismeretterjesztő programsorozat keretében izgalmas tudományos kalandok várják a gyerekeket. A résztvevők a másfél órás foglalkozásokon bepillanthatnak a különböző tudományterületek rejtelmeibe.
Részletes információt az agoradebrecen.hu oldalon olvashatnak.