Absztrakt utazás a Bauhaustól New Yorkig

Az 1899-ben Karancson született Weininger képzőművészeti útkeresése Pécsett indult, ám életének egyes állomásai a világ legkülönbözőbb pontjaihoz kötik. A húszas években a Bauhaus hallgatójaként az egyéni érzelmeken alapuló kifejezésre és a színek harmóniáira épülő tanfolyam mellett a holland avantgárd egyik vezető művésze, Theo van Doesburg De Stijl kurzusán is részt vett. Az itt megismert geometrikus absztrakció elmélete és gyakorlata jelentősen eltért a Bauhaus korábbi irányától. „Doesburg gondolatai nagy hatással voltak rám – emlékezett vissza. Elkezdtem kérdéseket föltenni magamban: Mi az a felület? Mi az a sík? Elkezdett foglalkoztatni a kétdimenziós jelenségek köre. Hónapokig foglalkoztam ezzel.”

A De Stijl inspirálta képein a síkbeli alakítás problémáit kezdetben apró tervek sorozatán vázolta fel, de ezek közül akkoriban csak néhányat valósított meg. A vázlatokhoz évtizedekkel később tért vissza, és nagyobb méretben, új sémák felhasználásával dolgozta ki ezeket. Az 1980-ban festett vörös-kék-lila színharmónián alapuló kompozíciót is egy 1922-es – ma a weimari múzeumban őrzött – De Stijl-vázlat inspirálta. Weininger a merész színválasztás mellett tovább távolodott Van Doesburg merev esztétikájától azzal, hogy a színes felületre szabálytalanul elhelyezett, egymást metsző fehér sávokból álló hálót készített. Ennek tervét már 1953-ban, Kanadában felvázolta, ám a végleges művet csak később, New Yorkban készítette el. A vörös-kék-lila kompozíció tehát egyedülálló módon Weininger valamennyi alkotói korszakának szintézisét alkotja, így a geometrikus absztrakt művészet több elképzelésére is egyszerre reflektál.

Weininger Andor: Cím nélkül (De Stijl kompozíció), 1922/1953/1980.

Forrás: Körner András gyűjteménye

A sok költözés és újrakezdés, az eltérő kulturális és művészeti impulzusok ellenére életműve organikus egységet alkot. Stílusa látványos ívet írt le a konstruktivizmustól a szürrealizmusig, és bár művészete folyamatosan változott, azt nem a külső hatások, hanem belső szabályok határozták meg. Egész életét az intenzív alkotásnak szentelte, műveit sokszor több változatban is elkészítette, így érlelve-alakítva tovább a kompozíciók alapötleteit. Munkásságában olyan jellegzetes, és rendszeresen visszatérő dilemmák is megfigyelhetőek, mint a sík és a tér viszonyának elemzése, vagy az egymásra helyezett és idegennek tűnő képi rétegek alkotta feszültség feloldásának kísérletei.

Weininger Andor: Kompozíció a három alapszínnel és alapformával, 1926.
A Kandinszkij által inspirált kompozíciója hátoldalán számításokat is végzett hogy bebizonyítsa, a kép felületén a három alapforma területe azonos: mindhárom a képtér egyötödét foglalja el, a fennmaradó kétötöd pedig a háttér üres felülete.

Forrás: Körner András gyűjteménye

Weininger nem alkalmazkodott feltétlenül az avantgárd irányzatok szigorú elméleteihez. A Bauhausban megismert absztrakt művészeti nyelvhez, a formákhoz és a színekhez is inkább önálló, egyéni látásmóddal nyúlt, és alkotásain a saját elképzelései alapján fejlesztette tovább azokat. A művész teljes pályáját meghatározza a Bauhausra jellemző összművészeti gondolkodás. A képzőművészettel párhuzamosan több más művészeti ágban – zenészként, előadóművészként és színpadtervezőként – is jelentőset alkotott.

Weininger Andor a zongoránál, 1922.
Gyerekként orgonista édesapja kezdte el oktatni, ez alapozta meg a zongora iránti érdeklődését. „A legtöbb érdem Weininger Andoré” – írta róla 1925-ben Molnár Farkas, az avantgárd építészet kiemelkedő alkotója. „Ő szervezte meg a Bauhaus zenekart. Jazzband, harmonika, xilofon, szaxofon, bombaszt, revolver. Ha ő a zongorához ül, uralkodik az összes mesterek felett, vezet mint admirál Scheer, emel, int, vezet, diktál. Mosolygása világhírű. Ő importálta a magyar zenét is. Nagyon jó lenne moziszínésznek is. Itt nem sablon szerint táncolják az egyes táncokat, hanem vér és ritmus szerint. Vannak külön Bauhaus-táncok is.”

Forrás: Janus Pannonius Múzeum

Előadói tehetségére a weimari Bauhausban figyeltek fel, a rendszeresen megrendezett táncmulatságokon ő zenélt és énekelt. Néhány évvel később Weininger megalapította a Bauhaus zenekart, amelyben zongorajátékát a kérésére bekapcsolódott hallgatók ritmushangszerekkel egészítették ki. Az egyedi hangzásvilághoz hozzájárult, hogy a többi tag kevésbé értett a zenéléshez, ezért gyakran humoros hangzású hangszereken játszottak.  A műsort is ő maga állította össze, internacionális repertoárjuk szorosan kapcsolódott a Bauhaus szellemiségéhez. „Ismertem orosz, lengyel, magyar, német, jugoszláv és olasz dallamokat és másféle népek muzsikáját is. A műsor igazi nemzetközi egyveleg volt.” – emlékezik vissza Weininger.

Weininger Andor mint bohóc a Bauhausban, 1927.
Az absztrakt művészethez való játékos hozzáállása és sajátos humora egész életét végigkísérte, alkotásaival megszólítja, közös gondolkodásra és szórakozásra invitálja nézőit. A színjátszás ehhez közvetlen terepet biztosított: a Bauhaus színpadán többször lépett fel nagy sikerrel a zenebohóc szerepében.

Forrás: Janus Pannonius Múzeum

Weiningert a színpad tervezőként is vonzotta. 1923-ban egy hamburgi kabaréban készített először színpad- és jelmezterveket, később a wemari, majd a dessaui Bauhausban is részt vett a színpadi műhely munkájában. Érdeklődése egyre inkább a színpadi tér radikális újragondolása, és a színjátszás megújítása felé fordult. Legismertebb – de meg nem valósult – terve egy gömb alakú előadóterem volt. Emellett különleges jelmezterveket is készített, például a Bauhausban rendszeresen megrendezett jelmezes mulatságokhoz, ahol a hallgatók az adott alkalom tematikájához illesztett, saját készítésű maskarákban vettek részt. Ezek hangulatáról Molnár Farkas írt részletes beszámolót: „Néha emeletes monstrumok mozognak, színes mechanikus figurák, melyekben nem is sejtjük, merre a fej. Aranyos kis lányok piros kockában. Jön a csiga, és felhúzzák őket a levegőbe, illatokat és fénysugarakat fecskendeznek.”

Weininger Andor: Két barát, 1928–1929. A Berlinben készült enigmatikus művén a két egymásba olvadó férfiarc feltehetően a barátság metaforikus megjelenítéseként fogható fel. A rajta olvasható szimbolista-szürrealista hangvételű szöveg Körner András fordításában így hangzik: „Kedves Barátom, Rád gondol, mindig Rád gondol hű társad, arra, amikor a végtelen napokon lépkedtünk furcsa utakon, hová gondolataink vezettek, mélyzöld erdőkön át fehér virágos, fekete tavakhoz, az ezüst szakállú, kék szemű remetéhez, akivel szóba elegyedtünk, s akitől kérdéseinkre választ kaptunk… Ám visszatérve nem leltük sem a remete kunyhóját, sem őt magát, tábortüzünknek sem hamva, se üszke, mindent beborított a tüske. Csak az a fekete madár figyelte kutatásunk, amelyet már akkor is ott láttunk. Szemünk még évek múltán is egymást keresi, bár elválaszt minket tér és idő, meg egy feneketlen szurdok, honnan egy hangot sem hallok, s ahol csupán két szem világít a mélyben…”

Forrás: Körner András gyűjteménye

Weininger nagyon kevés kiállításon vett részt munkáival, életében csupán egyetlen önálló tárlata volt 1956-ban Torontóban. Legtöbb csoportos szereplése a Bauhaus történetét feldolgozó retrospektív tárlatokhoz kapcsolódott.

Életműve az emigrációk ellenére sem aprózódott fel. Gondosan dokumentált, minden vázlatra, és a kész művekre is kiterjedő személyes archívumában a Bauhausba való 1921-es megérkezésétől kezdve szinte valamennyi alkotása megtalálható volt. Ez a hihetetlenül gazdag és sokszínű életmű azonban a művészek és a kutatók előtt egyaránt rejtve maradt: Weininger Körner Andrásnak is csak barátságuk elmélyültével, fokozatosan mutatta be munkásságát.

Írta: Szauer Melinda

Forrás: Kiállítási katalógus, Szeredi Merse Pál, 2019

Születésének százhuszadik és a weimari Bauhaus megalapításának századik évfordulóján, 2019-ben a pécsi Janus Pannonius Múzeumban és a budapesti Virág Judit Galériában megrendezett kiállításon megismerhető Weininger életének és művészetének valamennyi fontos állomása.

A bemutatott alkotások jelentős részben Körner András gyűjteményéből származnak. A New Yorkban élő építész 1970-től másfél évtizeden át szoros barátságot ápolt az idősödő alkotóval, aki megosztotta vele az egyes képekkel kapcsolatos történeteket is. Ezt a kollekciót egészítik ki a Janus Pannonius Múzeumban található alkotások, amelyek részben Weininger korai éveiből származnak, részben az 1960-as évek első felében készültek New Yorkban, majd a művész ajándékaként kerültek Pécsre.

A Weininger Andor. A Bauhaustól New Yorkig című kiállítás 2019. március 1-31-ig Pécsett, a Janus Pannonius Múzeum Modern Magyar Képtárában (7621 Pécs, Káptalan u. 5.), majd ezt követően 2019. április 5-25. között a Virág Judit Galériában tekinthető meg (1055 Budapest, Falk Miksa utca 30.)