Elemér, Oszvald, Román2024. február 28., szerda
Programok

Hivatása a színészet, szerelme a fotózás

2019.05.13.Erdélyi Ilona
National Geographic Magyarország

Hullan Zsuzsa a Vígszínház színésze, évek óta megörökíti a különleges helyeket, pillanatokat, 2019 májusában pedig egy kiállításra valót válogatott össze fotóiból.

Forrás: Hullan Zsuzsa

Hogyan kezdődött ez a szerelem a fényképezéssel?
Eleinte én is arra használtam a gépet, mint bárki más; a gyerekeimet, a családot fényképeztem. Aztán a születésnapi, karácsonyi fotók mellett egyre több lett az olyan képkocka, amiken azokat a pillanatokat rögzítettem, amiket valamiért érdekesnek találtam. Néhányat megmutattam a közösségi médiában, és a fotók láttán Fodor János, a Rádió Bézs főszerkesztője azzal az ötlettel állt elő, hogy szervez nekem egy kiállítást.

Forrás: Hullan Zsuzsa

Gondolom, majd kibújt a bőréből örömében és máris nekilátott fotókat válogatni?
Először meglepődtem és alig akartam elhinni, hogy komolyan gondolja. Aztán amikor megértettem, hogy egyáltalán nem viccel, valóban majd kibújtam a bőrömből, elkezdtem válogatni a fotókat, és április végén megnyílt az első önálló kiállításom. Csodálatos érzés a képeimet egy kiállítóterem falain látni.

A színművészeten kívül sok mással is foglalkozik, ír könyvet, dolgozik rádióban, és fotózik. Kapcsolódnak ezek a színészi szakmához? Felfedezhetők rokonszálak?
A közös kapocs azt hiszem az lehet, hogy kíváncsi ember vagyok. Úgy járok-kelek a világban, hogy állandóan figyelek. Azt gondolom, van képességem észrevenni részleteket, apróságokat, egyáltalán nem feltűnő dolgokat. Gyakran előfordul, hogy egy emléknek, egy képnek aztán hasznát veszem a színészi munkámban, vagy amikor írok, esetleg a rádióműsoromban. A színpadon és az életben is vannak olyan kivételes, ihletett helyzetek, amikor azt érzem, angyal lebeg a fejem fölött. Fényképezőgéppel a kezemben is ezeket keresem. A fotózásban azt tartom a legizgalmasabbnak, hogy egy-egy ilyen elillanó pillanat megörökíthetővé válik. Néha mintha egy kicsit látszana is annak az angyalnak a szárnya a képen.

Forrás: Hullan Zsuzsa

Céltudatosan keresi a fotótémákat?
Nem vagyok hivatásos fotós, nem hordom magammal állandóan a fényképezőgépet, viszont amikor utazom, mindig ott van velem, és ha látok valamit, amit izgalmasnak tartok, ami több lehet, mint egy szimplán szép kép, elkattintom. Egyszer indultam céltudatosan fényképezni, a  nyolcadik kerületbe, amikor a mai  Corvin-negyed helyén álló, régi házakat bontották.

A kiállításon látunk természetfotót, épületeket és néhány képen megjelenik az ember is. Van kedvenc fotótémája?
Az intuícióim vezetnek, hiszek nekik, mert rájöttem, jól teszem, ha hallgatok rájuk. Tulajdonképpen minden érdekel, viszont az ablakokba valósággal szerelmes vagyok. Komoly gyűjteményem van belőlük. A kiállításon kilenc látható közülük, ezek mindegyikét az El Caminón fotóztam kilenc éve, a negyvenkilenc napos zarándokutamon.

4 fotó megtekintése

Hivatása a színészet, szerelme a fotózás

Fotó megosztása:

 Egy következő kiállítás alkalmával láthatjuk majd az ablak gyűjteményét?
Boldogan megmutatnám őket, és egyéb, tematikus kiállítás gondolata is megfordult már a fejemben. Fotóim is vannak hozzá. Most maradéktalanul boldoggá tesz a sok pozitív visszajelzés az első kiállításommal kapcsolatban. De ki tudja, mit hoz az élet?
Hullan Zsuzsa
Forrás: Dömölky Dániel
Hullan Zsuzsa fotókiállítása 2019. június 17-ig megtekinthető a K11-ben.
Nyitva tartás: hétköznapokon 10-18 óráig
Helyszín: 1075 Budapest, Király utca 11.

Generációs különbségek

Generációs különbségek

Mérő László tart előadást a PPK Harmadik Kor Egyeteme sorozatában.

A kvantummechanika hőskora

A kvantummechanika hőskora

Csordás András László az ELTE Komplex Rendszerek Fizikája Tanszék egyetemi tanára, az MTA doktora tart előadást Az atomoktól a csillagokig sorozatban, 2024. február 22-én 17 órakor.

Rejtélyes történetek a levegőben

Rejtélyes történetek a levegőben

Új évaddal folytatódik a National Geographic Légikatasztrófák című sorozata. Az epizódok a légiközlekedés hírhedt tragédiáinak hátterében meghúzódó rejtélyeket mutatják be. A hatrészes évad premierje 2024. február 19-én este 22 órakor látható a National Geographic csatornán.

Rítusok az ókorban

Rítusok az ókorban

Új sorozatot indít az ELTE Ókortudományi Intézet, a bevezető előadást Földváry Miklós, a Vallástudományi Tanszék vezetője tartja.

Vadonatúj évaddal folytatódik a National Geographic Emmy-díjas sorozata

Vadonatúj évaddal folytatódik a National Geographic Emmy-díjas sorozata

Új évaddal folytatódik a National Geographic „Géniusz” című életrajzi sorozata.

National Geographic 2024. februári címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

16 500 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket