Jubileumi kiállítás a százéves Hopp Múzeumban

Made in Asia címmel, mintegy félezer műtárgyon keresztül tekinti át a gyűjtemény történetét a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum jubileumi kiállítása.

1919. szeptember 9-én hunyt el Hopp Ferenc világutazó műgyűjtő, aki a magyar államra hagyományozva négyezer darabos gyűjteményét és Andrássy úti villáját, melyben a múzeum máig működik – idézte fel Fajcsák Györgyi kurátor.
A centenáriumi tárlat bemutatja a mára 30 ezer darabot számláló kollekció gyarapodásának fontosabb állomásait, markánsabb múzeumtörténeti periódusok mentén vizsgálva az anyag legreprezentatívabb darabjait és tárgycsoportjait.
Fajcsák Györgyi hozzátette, műtárgyvédelmi okokból egyes kiállított darabokat negyedévente cserélnek, ezzel a több mint egyéves nyitvatartás során a tárlat többször is változik majd. Mint megjegyezte, a Hopp Múzeum időszaki kiállításai az épület méretei miatt rendszerint csak egy-egy kultúrával foglalkoznak, a jubileumi tárlat azonban minden gyűjteményrészt felvonultat: a kínai, a japán, a koreai, az indiai, a délkelet-ázsiai, a mongol, a tibeti-nepáli, a közel-keleti és a Zichy-féle régészeti kollekciót.
A kiállítás természetesen tiszteleg Hopp Ferenc előtt – mellszobra mellett bemutatva például a gyűjtemény legelső darabját, egy Ádenben vásárolt strucctojást -, de felidézi más korabeli magyar Ázsia-utazók, műgyűjtők alakját is.

Az időrendi sorrendben rendezett tárlat korabeli, 1906-ban készült vitrinekbe helyezve villantja fel azt, hogy a száz évvel ezelőtti látogató hogyan találkozhatott a frissen megalakult intézmény műtárgyaival. Fajcsák Györgyi elmondása szerint a második világháború utáni időszak nemcsak szervezeti értelemben hozott változást, az ötvenes években kényszerűségből számos magángyűjtő is itt helyezte el műtárgyait. A Hopp Múzeum évtizedeken át az Iparművészeti Múzeum részeként működött.
Rendhagyó forrást jelentett a szocialista magyar ipar által a Közel-Keletről vásárolt bronzhulladék, amelyben számos értékes leletre bukkantak az intézmény szakemberei, de a Hopp Múzeumba kerültek az ötvenes évektől a Kínából, Koreából és más baráti országoktól érkező állami ajándékok is – közölte Hársvölgyi Virág társkurátor.
A kiállítás utolsó terme a buddhizmus mindhárom ágának műtárgyanyagát felvonultatva vezeti el a látogatót a nyolcvanas, kilencvenes évek gyűjteményezési történetéig, a Hopp-villa kertjében és kerítésén elhelyezett tablókon pedig az épület és a kert múltja elevenedik meg.
A jubileumi kiállításhoz számos tárlatvezetés, filmvetítés, múzeumpedagógiai foglalkozás, jógaóra és egyéb kísérőprogram is kapcsolódik a 2020. augusztus 30-i zárásig.
Cím: Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum
1062 Budapest, Andrássy út 103.