Szeged 300 éve szabad
Idén 300 esztendeje bocsájtották ki az alföldi város kiváltságlevelét, ám természetesen ennél jóval régebbre nyúlik vissza a város históriája.
Régészeti leletek formájában egészen a keltákig (Kr. e. 1200-475) tekint vissza az a kiállítás, mely a Móra Ferenc Múzeumhoz tartozó Fekete házban tekinthető meg.
Mire a 13. században a tatár dúlás elérte Szegedet, IV. Béla már igen jelentős központot épített ki, aminek utolsó ránk maradt nyomát jelenti a szegedi vár maradványa. Tény, a 19. század végére elveszítette védelmi funkcióját ez az erődítmény: lepusztult állapotában csak tömlöcként működhetett. Lebontásának három oka is volt. Először is a szegediek nem szerették ezt a várat, mert az 1879-es nagy árvízig a császár tulajdona volt, így az elnyomás szimbólumának tekintették. Másrészt pedig olyan értékes területeken feküdt az egykori védelmi vonal, hogy a város a telek értékesítéséből jókora bevételre számított. Harmadsoron pedig a nagy árvíz után jól jött az építőanyag: bizonyíthatóan a régi vár tégláit használták fel a mai Stefánia palotasor építéséhez. Napjainkban mindösszesen a Belvárosi híd lábához közel eső, nem túl jó állapotban lévő bástya és a múzeum mögötti várépület maradt meg az egyköri erődből, amit hamarosan felújíthatnak, így – hacsak részben is – megőrizve az Alföld egykori méretes téglavárának egy darabkáját. Érdemes belegondolni, milyen más lenne ma Szeged belvárosa, ha teljes egészében megmaradt volna mindaz, amit a kiállítás gigantikus ábrája mutat!
Tovább haladva az időben és a kiállítótermekben, sajnos a török pusztítása után az addig megszerzett titulusok szertefoszlottak, s miután a 17. század végével sikerült kiűzni a törököt, a bécsi kancellária bizonyítékot akart arra vonatkozóan, hogy korábban valóban szabad királyi város volt Szeged. Ezért egy cselhez folyamodtak az itteniek, ugyanis a halászok pont akkor fogtak ki a Tiszából egy pecséttöredéket, amin szerepelt egy 1200-as szám és az, hogy Szeged szabad város. Ezt bemutatva, a bécsiek hittek a város lakóinak, ám az, hogy 1704-ben mégis hogyan akadt horogra az a pecsét, ennyi év távlatából már nagyon nehéz értékelni, de ennek nyomán, 1719. május 21-én a város újból megkapta szabadságát.
A kiállításon eredetiben lehet látni a latin nyelven íródott privilégiumlevelet, amiben mindazon jogokat lefektették, így a pallosjogot is, amivel az akkori település bírt. Ezért láthatunk a míves dokumentum közvetlen szomszédságában pallosokat, egy nagyobbat és egy kisebbet, hóhérpallost egyaránt. Szeged szabad ítélkezési jogához köthető egy ismert esemény, mégpedig az 1728-as nagy boszorkányper. Nagyon nagy szárazság volt akkortájt errefelé, talán még az is hozzátett a bűnbakkereséshez. Így hát férfiakat és nőket egyaránt megvádoltak és máglyahalálra ítéltek a Tisza mentén – e terület ma Boszorkányszigetként ismeretes. Noha ez egy igen jelentős történelmi esemény volt, de a közvélekedéssel ellentétben nem az utolsó magyarországi boszorkányégetésként kell emlékezni rá, mert Nagykárolyban később is volt előfordult.
Kiemelkedően fontos szegedi történés a korábban már említett 1879-es árvíz. Éppen ezért külön teremben, megannyi korabeli fotográfiát találunk róla. Ezek hűen elevenítik fel az ominóuzs eseményeket. Furcsamód a március 12-ei katasztrófa előtt már elkezdett apadni a Tisza, így majdhogynem megnyugodtak a városiak, de azon a különösen zord, zuhogó esővel érkező viharos éjjelen mégsem bírták a gátak a rájuk nehezedő nyomást, és a mostani Rókus városrészen átszakadtak a védművek, vagyis tulajdonképpen hátulról tört be az áradat. Szinte képtelenek voltak riasztani egymást ilyen nehéz körülmények között az emberek. Akiknek szerencséjük volt, az akkor még álló szegedi vár falain találtak menedéket, ahol hónapokig sátoroztak – lényegében csak és kizárólag isteni szerencse, hogy ez idő alatt nem alakult ki tömeges járvány. Mindemellett Szeged épületeinek 80 százaléka megsemmisült. Kivételt a magasabban fekvő, akkori nevén Palánkon található belvárosi épületek képezték, közöttük volt a kiállításnak otthont adó Fekete ház is. Sőt, Tisza Lajos (1832 – 1898) politikus, aki ekkor árvízi biztoskén, rövid ideig innen irányította az újjáépítési munkálatokat. Nagyon komoly döntéseket kellett meghoznia a biztos úrnak, lévén Párizs mintájára sugárutas-körutas szerkezetű várost képzelt el, viszont ehhez a megmaradt házak közül is el kellett bontani néhányat. Az újjáépítést európai nagyvárosok is támogatták, így a megyeszékhely körútjai a segédkező városok után kapták nevüket, mint Párizs, London, Róma, Moszkva. Itthonról sem maradtak el a felajánlások: Liszt Ferenc koncertjeinek bevételeit szintén a városnak ajánlotta.
Szeged ikonikus nevezetessége, a Fogadalmi-templom is az árvíz utáni helyreállításhoz köthető, mert a vész alatt fogadták meg a helybéliek, hogy egy imaházat húznak fel, amint megmenekülnek a veszedelemtől. Végül is Szeged vallási-liturgikus központjában létesült az újabb templom, csakhogy ott már volt egy korábbi, a Szent Demeterről elnevezett. Elkezdték bontani a Szent Demeter-templomot, hogy helyére épülhessen a dóm. A ontás közben azonban megtalálták Szeged legrégebbi épített emlékét, a Dömötör-tornyot. Ezt a tornyot nem bontották el, hanem ma is látható a Dóm téren. Az első világháború dúlása szakította félbe az 1913-ban megindult templomépítési munkálatokat, amik 1930-ban fejeződtek be. Érdekessége a Fogadalmi templom köré épült térnek, hogy méretében és stílusában megegyezik a velencei Szent Márk térrel.
Tovább hömpölyöghetne az érdekességek folyama, csakhogy jobb, ha minderről személyesen, a kiállításon győződik meg az érdeklődő. 2019 végéig látogatható a tárlat. Egy belépővel mindjárt három kiállítás is, mivelhogy a régi Palánkot bemutató festménytárlat kapott helyet a Kass Galériában, valamint a Klauzál téren a „torta” ad otthont az interaktív elemeknek.