Egy hazai környezetvédelmi fotópályázat nyertese
2021. november 26-án kihirdették a Time4Nature: Környezetszennyezés az egyetemisták szemüvegén keresztül című fotópályázat eredményét, a 10 nyertes pályamunka a Corvinus Egyetem aulájában egy hétig tekinthető meg.
Az egyetemistáknak kiírt fotópályázat első helyezettje Háber Kinga mérnökinformatikus, aki jelenleg az Óbudai Egyetem mechatronikai mérnök mesterképzésén vesz részt. Kingának nagy szerelme a fotózás és, hogy ismereteit bővítse, elvégzett egy fotós tanfolyamot is.
Vajon mi is inspirálta a Pécsett élő egyetemi hallgatót, hogy a környezetszennyezéshez kapcsolódóan készítsen fotót?
„Régóta igyekszem már odafigyelni bizonyos dolgokra, például szelektíven gyűjtöm a hulladékot, tagja vagyok a zero waste csoportnak is, és igyekszem hulladékmentesen szervezni családunk életét.
A fényszennyezés szerintem egy olyan probléma, ami nagyon ritkán kerül szóba, hisz egy-egy nagyvárosból már nem is látunk csillagokat. A fotó Pécsen készült, látszik rajta a Kodály Központ is, amit 2010-ben építettek, valamint a hőerőmű, néhány családi ház és az utcai kivilágítás” – mondja Háber Kinga.
A pályamunkák zsűrizésében részt vett Daróczi Csaba természetfotós, Pribéli Levente természetfotós-aktivista és a Green Guide Budapest munkatársai.
A kiállítás megtekinthető a Budapesti Corvinus Egyetem, C épületének aulájában (1093 Budapest, Közraktár utca 4-6), 2021. december 3-ig.