
A kezdeményezés Franciaországban indult 1984-ben, Történelmi Műemlékek Nyílt Napja elnevezéssel. A cél pedig az volt, hogy azok a kiemelkedő, várhatóan széles érdeklődésre számot tartó műemléképületek, amelyek általában zárva vannak a nagyközönség előtt, egy hétvégén nyissák meg kapuikat, és ingyen, lehetőleg szakszerű vezetéssel fogadják a kíváncsi látogatókat.
A kezdeményezés rendkívüli sikerén felbuzdulva az Épített Örökségért Felelős Európai Miniszterek Második Európai Konferenciáján – a spanyolországi Granadában, 1985. október 3-án – Jack Lang, akkori francia kulturális miniszter kezdeményezte, hogy az Európa Tanács karolja fel a rendezvényt és segítse, hogy nemzetközi méretűvé válhasson a program. Néhány európai ország, mint Hollandia, Belgium, Luxemburg, Málta, Svédország, valamint az Egyesült Királyság hamarosan csatlakozott a kezdeményezéshez és megrendezte a Nyitott Kapuk Napját.
A granadai ülés után az Európa Tanács közreműködött a mozgalom elindításában, és 1991-ben az Európai Unió támogatásával hivatalosan is intézményesítette és útjára indította saját rendezvénysorozatát Európai Örökség Napok (European Heritage Days) címmel, s egyben felszólította az Európai kulturális egyezmény tagállamait, hogy csatlakozzanak, és szervezzék meg hazájukban is minden évben az Európai Örökség Napokat.
Magyarország 1999-ben csatlakozott a rendezvényhez, azóta 12 600 helyszínen tartották meg a programot, 735 ezer érdeklődővel.
A Kulturális Örökség Napjai idén a 150 éves intézményes magyar műemlékvédelem előtt tiszteleg.
A nemzet épített értékeinek megőrzésére irányuló korábbi törekvések 1872-ben országos szervezeti keretet kaptak, s ezzel elindult az a hatalmas munka, amely a hazánk történelmének, kultúrájának és művészetének pótolhatatlan örökségét képező épületek számbavételét, felmérését és megóvását jelentette. Elődeink értékmentő munkásságát európai szintű tudományosság, rendkívüli szakmai felkészültség és rendíthetetlen hazaszeretet jellemezte.
A részletes, országos programsorozat a www.oroksegnapok.gov.hu oldalon tekinthető meg.