Jusztin, Jusztina, Auréliusz2024. június 16., vasárnap
Programok

A IX. Nemzetközi Környezetvédelmi Filmfesztivál főszereplője a víz

2023.04.04.NG
National Geographic Magyarország

2023-ban 105 országból mintegy 1260 filmmel jelentkeztek hazai és külföldi stúdiók neves alkotói a Kék Bolygó Alapítvány támogatásával megrendezett IX. Nemzetközi Környezetvédelmi Filmfesztiválra. Az idei évi mustra fő tematikája a víz világa lesz, vagyis az erről szóló példák és párbeszédek: a víz-hangok.

Jégmadár
Forrás: Kornyzetevédelmi Filmfesztivál/Shutterstock

 

A nemzetközi produkciókat a zsűrielnök ifj. Vitray Tamás biológus, operatőr, szakíró, a National Geographic magyarországi főszerkesztője, Takács Rita szerkesztő-rendező, Szalay Péter, Balázs Béla díjas rendező és Vladimir Blazevski macedón rendező, forgatókönyvíró díjazza, míg a Kárpát-medence természeti értékeit összegyűjtő filmeket Széll Antal természetvédelmi szakember, filmes és fotós vezetésével, Németh Beatrix televíziós szerkesztő, Kátai Róbert rendező rangsorolják.
A 2022-ben indított népszerű Third Eye versenyprogramba – az amatőr kategóriába – idén is rekordszámú nevező érkezett.
Az ingyenesen látogatható IX. Nemzetközi Környezetvédelmi Filmfesztiválon a filmek mellett a természet megörökítésével és annak megóvásával kapcsolatos szórakoztató és ismeretterjesztő programokkal, workshopokkal találkozhatnak mindazok, akik 2023. május 19-21 között ellátogatnak a gödöllői Királyi Kastélyba.

 

A rendezvény idei fókusza a Föld egyik legnagyobb gondjaként megjelenő vízproblémára irányul. A vízre, ami ha nincs, nem létezhetünk. Ha túl sok van, elveszünk. Ha elszennyeződik, megmérgezi az életünket és a környezetünket. A fesztivál célja, hogy meghalljuk a VÍZ-HANGOKAT és hogy az általuk inspirált filmek aztán beszélgetés hullámokat és egymást alakító hangokat keltsenek. Talán még időben vagyunk, hogy minden ember megértse, mit jelent ennek a bolygónak a fenntartható vízgazdálkodás, a vizek élőhelyei, a tavak, a folyók és az óceánok.

Idén 105 országból mintegy 1260 filmet neveztek, köztük a világ olyan vezető műhelyei, mint a Terra Mater Factual Studios, vagy a Marco Polo Film AG. Olyan nemzetközileg is elismert és az előző években díjazott rendezők küldték el legújabb alkotásaikat, mint Yann Sochaczewski, Mathieu Le Lay, Jan Haft és Dan Dinu.

A nemzetközi filmkészítők mellett számos ismert hazai alkotó is nevezett a versenybe. A korábbi években díjazott filmesek közül többek között Szendőfi Balázs, Poroszka Magyar Zsolt, Fehér Zoltán, Kriska György, Garai Cintia és a Wildlife Messengers legújabb filmjei is megmérettetik magukat.

A tavalyi siker után – mikor többek között általános iskolai osztályok is jelentkeztek kollektív produkcióval – az amatőr filmesek számára idén is indul a Third Eye versenyprogram.

A Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány által meghirdetett és szervezett IX. Nemzetközi Környezetvédelmi Filmfesztiválon a filmek mellett rendkívül gazdag program – előadások, workshopok, interaktív programok, múzeum pedagógiai és kézműves foglalkozások, gasztro kalandozások várják majd a fesztivál látogatóit mind a fenntarthatóság jegyében. A rendezvény továbbra is ingyenesen látogatható.

Különleges sétára indulhatunk a titokzatos, budapesti kertben

Különleges sétára indulhatunk a titokzatos, budapesti kertben

A Magyar Képzőművészeti Egyetem is várja az érdeklődőket a Múzeumok Éjszakáján.

Ismét bejárja úttörő felfedezőútját Sir Ranulph Fiennes

Ismét bejárja úttörő felfedezőútját Sir Ranulph Fiennes

A National Geographic új, kétrészes sorozatában Sir Ranulph és Joseph Fiennes nehéz, de gyönyörű feladatra vállalkoznak: megkísérlik újra végigjárni Sir Ranulph úttörő jelentőségű 1971-es expedíciójának útvonalát a kanadai rengetegben.

Gladiátorjátékokat láthatunk a hétvégén

Gladiátorjátékokat láthatunk a hétvégén

33. alkalommal rendezi meg a BTM Aquincumi Múzeum a római tavaszünnepet.

Hamarosan kezdődik a Fülemülék éjszakája

Hamarosan kezdődik a Fülemülék éjszakája

A fülemüle gyönyörű énekéről ismert, a faj az idők során számos művészt megihletett.

Föld Fesztivál kezdődik az Állatkertben

Föld Fesztivál kezdődik az Állatkertben

A rendezvénysorozaton különböző programokkal várják az érdeklődőket.

National Geographic 2024. júniusi címlap

Előfizetés

A nyomtatott magazinra,
12 hónapra

15 900 Ft

Korábbi számok

National Geographic 2010. januári címlapNational Geographic 2010. februári címlapNational Geographic 2010. márciusi címlapNational Geographic 2010. áprilisi címlapNational Geographic 2010. májusi címlapNational Geographic 2010. júniusi címlapNational Geographic 2010. júliusi címlapNational Geographic 2010. augusztusi címlapNational Geographic 2010. szeptemberi címlapNational Geographic 2010. októberi címlapNational Geographic 2010. novemberi címlapNational Geographic 2010. decemberi címlapNational Geographic 2011. januári címlapNational Geographic 2011. februári címlapNational Geographic 2011. márciusi címlapNational Geographic 2011. áprilisi címlapNational Geographic 2011. májusi címlapNational Geographic 2011. júniusi címlapNational Geographic 2011. júliusi címlapNational Geographic 2011. augusztusi címlapNational Geographic 2011. szeptemberi címlapNational Geographic 2011. októberi címlapNational Geographic 2011. novemberi címlapNational Geographic 2011. decemberi címlapNational Geographic 2012. januári címlapNational Geographic 2012. februári címlapNational Geographic 2012. márciusi címlapNational Geographic 2012. áprilisi címlapNational Geographic 2012. májusi címlapNational Geographic 2012. júniusi címlapNational Geographic 2012. júliusi címlapNational Geographic 2012. augusztusi címlapNational Geographic 2012. szeptemberi címlapNational Geographic 2012. októberi címlapNational Geographic 2012. novemberi címlapNational Geographic 2012. decemberi címlapNational Geographic 2013. januári címlapNational Geographic 2013. februári címlapNational Geographic 2013. márciusi címlapNational Geographic 2013. áprilisi címlapNational Geographic 2013. májusi címlapNational Geographic 2013. júniusi címlapNational Geographic 2013. júliusi címlapNational Geographic 2013. augusztusi címlapNational Geographic 2013. szeptemberi címlapNational Geographic 2013. októberi címlapNational Geographic 2013. novemberi címlapNational Geographic 2013. decemberi címlapNational Geographic 2014. januári címlapNational Geographic 2014. februári címlapNational Geographic 2014. márciusi címlapNational Geographic 2014. áprilisi címlapNational Geographic 2014. májusi címlapNational Geographic 2014. júniusi címlapNational Geographic 2014. júliusi címlapNational Geographic 2014. augusztusi címlapNational Geographic 2014. szeptemberi címlapNational Geographic 2014. októberi címlapNational Geographic 2014. novemberi címlapNational Geographic 2014. decemberi címlapNational Geographic 2015. januári címlapNational Geographic 2015. februári címlapNational Geographic 2015. márciusi címlapNational Geographic 2015. áprilisi címlapNational Geographic 2015. májusi címlapNational Geographic 2015. júniusi címlapNational Geographic 2015. júliusi címlapNational Geographic 2015. augusztusi címlapNational Geographic 2015. szeptemberi címlapNational Geographic 2015. októberi címlapNational Geographic 2015. novemberi címlapNational Geographic 2015. decemberi címlapNational Geographic 2016. januári címlapNational Geographic 2016. februári címlapNational Geographic 2016. márciusi címlapNational Geographic 2016. áprilisi címlapNational Geographic 2016. májusi címlapNational Geographic 2016. júniusi címlapNational Geographic 2016. júliusi címlapNational Geographic 2016. augusztusi címlapNational Geographic 2016. szeptemberi címlapNational Geographic 2016. októberi címlapNational Geographic 2016. novemberi címlapNational Geographic 2016. decemberi címlapNational Geographic 2017. januári címlapNational Geographic 2017. februári címlapNational Geographic 2017. márciusi címlapNational Geographic 2017. áprilisi címlapNational Geographic 2017. májusi címlapNational Geographic 2017. júniusi címlapNational Geographic 2017. júliusi címlapNational Geographic 2017. augusztusi címlapNational Geographic 2017. szeptemberi címlapNational Geographic 2017. októberi címlapNational Geographic 2017. novemberi címlapNational Geographic 2017. decemberi címlapNational Geographic 2018. januári címlapNational Geographic 2018. februári címlapNational Geographic 2018. márciusi címlapNational Geographic 2018. áprilisi címlapNational Geographic 2018. májusi címlapNational Geographic 2018. júniusi címlapNational Geographic 2018. júliusi címlapNational Geographic 2018. augusztusi címlapNational Geographic 2018. szeptemberi címlapNational Geographic 2018. októberi címlapNational Geographic 2018. novemberi címlapNational Geographic 2018. decemberi címlapNational Geographic 2019. januári címlapNational Geographic 2019. februári címlapNational Geographic 2019. márciusi címlapNational Geographic 2019. áprilisi címlapNational Geographic 2019. májusi címlapNational Geographic 2019. júniusi címlapNational Geographic 2019. júliusi címlapNational Geographic 2019. augusztusi címlapNational Geographic 2019. szeptemberi címlapNational Geographic 2019. októberi címlapNational Geographic 2019. novemberi címlapNational Geographic 2019. decemberi címlapNational Geographic 2020. januári címlapNational Geographic 2020. februári címlapNational Geographic 2020. márciusi címlapNational Geographic 2020. áprilisi címlapNational Geographic 2020. májusi címlapNational Geographic 2020. júniusi címlapNational Geographic 2020. júliusi címlapNational Geographic 2020. augusztusi címlapNational Geographic 2020. szeptemberi címlapNational Geographic 2020. októberi címlapNational Geographic 2020. novemberi címlapNational Geographic 2020. decemberi címlapNational Geographic 2021. januári címlapNational Geographic 2021. februári címlapNational Geographic 2021. márciusi címlapNational Geographic 2021. áprilisi címlapNational Geographic 2021. májusi címlapNational Geographic 2021. júniusi címlapNational Geographic 2021. júliusi címlapNational Geographic 2021. augusztusi címlapNational Geographic 2021. szeptemberi címlapNational Geographic 2021. októberi címlapNational Geographic 2021. novemberi címlapNational Geographic 2021. decemberi címlapNational Geographic 2022. januári címlapNational Geographic 2022. februári címlapNational Geographic 2022. márciusi címlapNational Geographic 2022. áprilisi címlapNational Geographic 2022. májusi címlapNational Geographic 2022. júniusi címlapNational Geographic 2022. júliusi címlapNational Geographic 2022. augusztusi címlapNational Geographic 2022. szeptemberi címlapNational Geographic 2022. októberi címlapNational Geographic 2022. novemberi címlapNational Geographic 2022. decemberi címlapNational Geographic 2023. januári címlapNational Geographic 2023. februári címlapNational Geographic 2023. márciusi címlapNational Geographic 2023. áprilisi címlapNational Geographic 2023. májusi címlapNational Geographic 2023. júniusi címlapNational Geographic 2023. júliusi címlapNational Geographic 2023. augusztusi címlapNational Geographic 2023. októberi címlapNational Geographic 2023. novemberi címlapNational Geographic 2023. decemberi címlapNational Geographic 2024. januári címlapNational Geographic 2024. februári címlapNational Geographic 2024. márciusi címlapNational Geographic 2024. áprilisi címlapNational Geographic 2024. májusi címlapNational Geographic 2024. júniusi címlap

Hírlevél feliratkozás

Kérjük, erősítsd meg a feliratkozásod az e-mailben kapott linkre kattintva!

Kövess minket