Lótusznapok Szegeden

Az indiai lótuszok a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjének büszkeségei, Közép-Európa legnagyobb állománya található az arborétum egyik tavában.

Közép-Európa legnagyobb virágzó indiailótusz-állománya (Nelumbo nucifera) tekinthető meg 2023. július utolsó hétvégéjén hétvégén a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) füvészkertjében – tette közzé az MTI.
Az állomány csaknem egyidős a botanikus kerttel, az első növények az alapítás után néhány esztendővel, 193-2-ben az óföldeák-gencsháti Návay-kastély tavából kerültek Szegedre.
A botanikus kertbe látogatók megcsodálhatják a lótuszos tavat, amely a japán kertnek is része. A rendezvény névadó növénye, az indiai lótusz ilyenkor látható teljes pompájában. A vendégeket a tónál a víztükör fölé magasan kiemelkedő sötét rózsaszín lótuszvirágok tömege fogadja. A tó szigetének teaháza pedig kellemes kitekintő és pihenőhelyet kínál e különleges látvány befogadásához.
A legenda szerint Buddhának életet adó növény őshazája Délkelet-Ázsia és Ausztrália, ahol szinte minden részét hasznosítják. A virágok a templomokat díszítik, a víz alatt az iszapban található szárakat rántva, főzve, sütve fogyasztják, megszárítva lisztet őrölnek belőle, a fiatal hajtásokból és levelekből salátát vagy kompótot készítenek, termését pirítva, kandírozva fogyasztják, a nagyobb leveleket pedig csomagolásra használják.
A botanikus kertben kétóránként lótusztúra indul, melyen az arborétumban nevelt távol-keleti növényeket mutatják be a füvészkert munkatársai, szombaton és vasárnap egy-egy kellemes sétán pedig Japán őshonos növényvilágáról és a japánkertek sajátosságairól is szó esik majd.
Időpont: 2023. július 29-30.
Helyszín: SZTE Füvészkert, Szeged, Lövölde utca 42.