Meglestük a dinoszaurusz-kutatókat munka közben

A Szaurusz Parádé ifjú nyerteseivel felkerekedtünk, és személyesen is meggyőződtünk arról, milyen izgalmas a dinoszauruszok korának megismeréséért folyó terepi munka.

2023 első felében zajlott le a Szaurusz Parádé, a National Geographic Magyarország magazin összművészeti pályázata. Ennek keretében azt kértük a megmérettetésben részt vevőktől, hogy engedjék szabadjára fantáziájukat, pallérozzák meg kreativitásukat, és küldjenek be nekünk egy bármilyen, de tényleg bármilyen technikával elkészített művészeti alkotást – csak egy feltételt szabtunk: a kreáció szóljon a dinoszauruszokról. A felhívásnak átütő sikere lett, végül bő 1200 pályaműből választhatta ki a zsűri – nem kis fejtörés árán – a tehetséges nyerteseket.
A verseny a Magyar Dinoszaurusz Alapítvány és az ELTE Őslénytani Tanszék szakmai védnökségét élvezte, így nem csoda, hogy a nyeremények között szerepelt egy csoportos látogatás Magyarország egyetlen szisztematikusan feltárható, és a mai napig aktív dinoszaurusz lelőhelyén, a néhai bakonyi település, Iharkút közelében.
Hazánkból a harmadik évezred hajnaláig pusztán a Pécs környéki kora jura Komlosaurus lábnyomok maradványai képviselték a mezozoikum szárazföldjeit uraló dinoszauruszok csoportját – csontokat, fogakat senki nem talált. Ősi Attila kitartó munkájának eredménye lett végül 2000 tavaszán, hogy az akkoriban éppen csak húsz éves kutató felfedezte az első fosszíliákat szülővárosától, Ajkától nem messze. Országunk ezzel felkerült a nagy dinoszaurusz-térképre, az iharkúti lelőhely pedig még évtizedekig biztosít munkát az időközben népessé bővült szakembergárda számára.

Mivel sem biztonság, sem fizikai megterhelés szempontjából nem gyermekjáték az őslénykutatók itteni munkája, aktív részese a feltárásnak csak 16 éves kor felett lehet bárki. Huzamosabb részvételt így csak a Szaurusz Parádé felnőtt kategóriájának nyertese élvezhetett a lelőhelyen: a gyönyörű akrilfestménnyel pályázó Eötvös Gábor egy héten át lehetett tagja az ásatás kollektívájának. A gyermek kategória nyertesei egy rövidebb, egynapos kirándulás keretében ismerkedhettek meg a paleontológusok izgalmas világával.
Erre az utazásra 2023. augusztus 6-án, vasárnap kerítettünk sort. Az időjárás minden igyekezetével megpróbált kifogni rajtunk: kisbuszunk szomorú, őszies időben vágott neki a Budapest és Iharkút közötti 2 órás távnak. Közben mi kétségek között vártuk, hogy vajon lesznek-e ma egyáltalán munkálatok a terepen, vagy elmossa az eső az egészet, a jókedvünkkel együtt… Végül nagy szerencsénkre, mikor megérkeztünk, minden rendben volt: a csapadék elkerülte Iharkút környékét, a kutatócsoport kint dolgozott az ásatás helyszínén.
Járművünket a bauxitbányászat érdekében kiürített és eldózerolt egykori falu emlékére létrehozott kis parknál hagytuk, ahonnan a néhol dagonyává ázott, saras erdei úton sétálva, a pocsolyákat ügyesen kerülgetve indultunk el a lelőhely felé.
Egy bő kétszázmillió éves tengeri üledék, a triász időszaki dolomit karsztos felszínére mosódott rá 85-90 millió évvel ezelőtt – akkor már szárazföldi körülmények közepette – az a trópusi talaj, amelyből az ipar számára fontos bauxit jött létre. Később aztán megváltozott a környezet, és nagyjából 85 millió éve folyami üledékmozgások rakták le azt a szürkés, agyagos-homokos képződményt, amely a bauxitot fedi, és amelyből a dinoszaurusz csontok is előkerültek. Ily módon a fosszíliákat rejtő rétegek az egykori bauxitbánya gigászi gödrének tetejénél bukkannak a felszínre, itt dolgoznak a kutatók.

A bauxit külfejtése okozta hatalmas mélység azóta némileg megszelídült, a kétezres évek derekán ugyanis rekultiválták, de még így is monumentális látvány fogadott minket, ahogy az erdei útról letérve, az erdőből kilépve elénk tárult ez a roppant vályú. Aztán átnéztünk rajta, és a túloldalán megpillantottuk a Magyar Dinoszauruszkutató Expedíció néhány tíz főből álló társaságát. Jó messze volt még a gödör túloldala, a szürke sziklákon pöttöm emberkék sürögtek-forogtak, a peremen futó ösvényen kellett még gyalogolnunk egy jó 10 percet, hogy megérkezzünk hozzájuk.
A hangulaton jól látszott, hogy a csapat már hetek óta nyűtte a terepet – vagy inkább a terep nyűtte a csapatot a térdig érő sárban, az orkán erejű szélben – ám itt egytől-egyig mindenki a történelem előtti idők megismerésének rabja, a szenvedély pedig nevetve legyőzi ezeket a hétköznapi akadályokat.
A munka a következőképpen folyik: a szezon elején egy munkagép megtisztítja az adott évben feltárandó terület tetejét a fedőkőzettől, majd a közel háromhetes ásatás első feladataként manuális munkával jutnak egészen közel a csontokat potenciálisan tartalmazó réteghez.

Ez a réteg változóan lehet puhább, mállékony, de akár beton keménységű is. Régebben ezeket nagyobb tömbökben hasították fel komoly fizikai munkával, majd kisebb darabokra törték, és az esetleg előbukkanó fosszíliákat megfelelően dokumentálva elcsomagolták a labor számára. 2013-től kezdve azonban továbbfejlesztették a feltárás technikáját, és azóta folyamatosan, apránként haladnak lefelé és befelé a rétegben, miközben csúcstechnológiával, műholdas mérőeszközökkel háromdimenziós térképet alkotnak az előkerülő maradványok centiméter pontos helyzetéről. Ez elengedhetetlen ahhoz, hogy rekonstruálni tudják például az esetlegesen azonos egyedhez tartozó leletek betemetődési körülményeit. Természetesen a fennmaradó, csontot első ránézésre nem tartalmazó kőzetanyag sem a meddőhányón végzi, mindent alaposan átvizsgálnak iszapolással, szitákkal, egészen a mikroszkopikus mérettartományig.

Látogatásunkkor maga Ősi Attila, a lelőhely felfedezője és az immár bő húsz éve folyó ásatások vezetője volt az, aki előadásával beavatott minket az elméleti és technikai részletekbe. Mesélt nekünk arról, milyen állatok és növények maradványai kerültek itt elő, milyen környezetben és hogyan temetődtek be, miként zajlik a leletek feltárása, szállítása, tudományos feldolgozása. Mi aztán feltehettük a kérdéseinket, körbenézhettünk a törmelékben, majd végezetül, mintha csak megrendelésre történt volna, szemtanúi lehettünk az őslénytani felfedezés ámulatba ejtő pillanatának is. Éppen előttünk bontakozott ki ugyanis a bezáró kőzetből egy theropoda dinoszaurusz csodaszép, feketésen csillogó tépőfoga! Megoszthattuk hát a kutatókkal azt a bizonyos első pillantást, amely a 85 millió éve ott szunnyadó maradványt érte.

A nem mindennapi élmény után átsétáltunk a lelőhelytől úgy negyedórára fekvő táborig, ahol a kutatók amúgy is épp megkezdték jól megérdemelt kora délutáni pihenőjüket. Itt Magyar János, az ELTE paleontológusa, az ásatások rendszeres tagja rögtönzött nekünk egy izgalmas előadást, mondandóját számos, korábban feltárt lelet bemutatásával szemléltetve. Újabb felejthetetlen élményt jelentett, hogy a 85 millió éve élt egykori állatok megkövesedett csontjainak némelyikét a kezünkbe is vehettük. Valaki viccesen meg is jegyezte, hogy akkor ez most tulajdonképpen egy ősállat-simogató?


Látogatásunk végén még arról is gondoskodtak, hogy nehogy üres kézzel távozzunk. Természetesen az itt fellelt őslények csontjainak az utolsó apró porcikáig múzeumban a helyük, ilyen típusú szuvenír meg sem fordulhat az őslénytan szerelmeseinek fejében. Ősi Attila ellenben személyesen dedikálta nekünk nemrég megjelent, Dinoszauruszok nyomában című könyvét, amelyben részletesen meséli el az iharkúti ősgerincesek, és néhány más fontos hazai lelőhely felfedezésének és megismerésének izgalmakban bővelkedő húsz évét. Ajándékunk felbecsülhetetlen volt hát: a Szaurusz Parádé minden nyertese egy az író kézjegyét viselő tiszteletpéldánnyal távozhatott.

Éppen csak végeztünk a látogatással, amikor újból kövér esőcseppek kezdték ostromolni az amúgy is felázott talajt, így a frissen szerzett olvasnivaló példányait óvva siettünk a ránk váró buszhoz, hogy megkezdjük utazásunkat vissza, a fővárosba.
A kirándulás méltó lezárásaként, Budapestre érkezve, még maradt időnk egy látogatásra a Magyar Természettudományi Múzeumban, ahol többek között megtekintettük az iharkúti ásatáson előkerült csontokat, az azok alapján készült lenyűgöző csontváz-rekonstrukciókat, továbbá sok érdekességet olvashattunk a rég letűnt korok világáról.
Az esős idő okozta bosszúság pedig, mint az később kiderült, nem is volt igazán bosszúság. Mint az a hazaúti beszámolókból kiderült, a társaság ifjú tagjai kifejezetten élvezték a kalandos körülményeket. A nyolc éves Zacsik Orsolya, aki a pályázat egyik különdíjas nyertese volt a gyermek kategóriában, elárulta nekem: mindamellett, hogy egyik legnagyobb álma vált valóra a terepen ügyködő őslénykutatók és a valódi dinoszaurusz leletek megtekintésével, a sárdagonya okozta kaland is nagyon tetszett neki.