DinoExpót rendeznek Iharkúton

A nyílt napon a látogatók megismerhetik, hogy miként zajlik a 85 millió évvel ezelőtti ősvilág feltárása.

DinoExpót rendeznek Németbányán és Iharkúton, Magyarország egyetlen dinoszaurusz-lelőhelyén. A helyszínen folyamatosan zajlanak az ásatások, a látogatók az eseményen megismerhetik a paleontológusok munkáját, emellett további programokon vehetnek részt:
- DinoExpresszel utazhatnak a különleges lelőhelyre,
- geotúrába csatlakozhatnak be a Bakony csodálatos erdejében,
- tudományos előadásokat hallgathatnak,
- lesz filmvetítés és interaktív strand is,
- illetve ajándéktárgyakat is beszerezhetnek az egész napos rendezvényen.
A felnőtteknek és gyermekeknek egyaránt kínált DinoExpo további részletei, illetve a regisztráció itt érhető el, a szervezők külön Facebook-eseményt is létrehoztak.
Az iharkúti feltárások már 24 éve tartanak, a kutatók, egyetemi hallgatók és önkéntesek eddig több mint 100 ezer csontra bukkantak az egykori bauxitbánya területén fekvő lelőhelyen. A nyílt napon bárki bepillantást nyerhet a 85 millió évvel ezelőtti világ feltárásába, a közeli Németbányán pedig egyéb programokat is látogathat.